Vírust hoz a hamis Windows 7

Egyre több problémát okoznak azok a Windows 7 RC másolatok, amelyek a fájlcserélőkön terjednek, és kártékony programokat tartalmaznak.

Kategóriák: IT-védelem, Biztonság

Szerző: Kristóf Csaba 2009. május 18.
A vírusterjesztők minden alkalmat megragadnak arra, hogy a kártékony programjaikat célba juttassák. Az elmúlt napokban több biztonsági cég hívta fel a figyelmet arra, hogy a Windows 7 RC kalózmásolatai trójait tartalmazhatnak, amelyet ráadásul nem is könnyű felismerni.

Elsőként - még a múlt héten - a Damballa nevű cég jelezte, hogy a Windows 7 RC verziójának hivatalos megjelenését követően néhány órával már felbukkantak egyes fájlcserélőkön, torrent oldalakon az új operációs rendszer másolatai. Az ilyen, fertőzött kalózmásolatok veszélye abban rejlik, hogy mielőtt a megosztóik közzétették azokat, egy trójai programot rejtettek el a tömörített állományban. Ez a rosszindulatú program a fájlcserélőkről származó, fertőzött Windows 7 RC-vel együtt rákerül a számítógépekre, majd azokon különböző kártékony tevékenységeket hajt végre. Így például egy hátsó kaput nyit, amelyen keresztül a támadók teljes mértékben átvehetik az érintett rendszerek feletti irányítást, vagy további kártevőket tölthetnek le. Tripp Cox, a Damballa alelnöke szerint mindezek mellett az elrejtett trójai révén egy botnet is elkezdett kialakulni. Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy ez a botnet pontosan mennyi fertőzött számítógépet foglal magába. Egyes becslések szerint néhány ezer példány terjedhetett el a Windows 7 RC fertőzött kalózmásolataiból.

Tripp Cox aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a hagyományos, szignatúralapú vírusvédelmi technológiák nem minden esetben képesek felismerni az "alvilági" Windows 7-tel terjedő trójait. A szakember szerint azon víruskeresőknek lehet nagyobb esélyük a rosszindulatú programmal szemben, amelyek a viselkedésfigyelő eljárásaik segítségével fel tudják ismerni a botnetekhez való kapcsolódással járó kártékony tevékenységeket végző kódokat.

A Windows 7 RC kalózmásolataiból származó potenciális veszélyek és károk elkerülése érdekében mindenképpen a Microsoft hivatalos forrásaiból, weboldalairól célszerű beszerezni az új operációs rendszert.

A hír a Computerworld.hu biztonság rovatában jelent meg.
IT-védelem

Biztonság videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Gergely 2009-05-31 20:37:06

Én meg maradok a Windowsnál. Nálam inkább a linuxnál volt szenvedés. Brrrr...

phoenix_art 2009-05-22 16:14:51

Jól tetted! Segítség a programok letöltéséhez:

http://phoenix_art.wps4.info/node/90

"Meloska" 2009-05-18 21:44:36

Én 2009 március 26-tal befejeztem a Windows op. rendszerrel a szenvedést! Áttértem a Linux-ra sőt a 9,04 Ubuntu jobb eredményt ért el mint a Windows 7.a tesztek alatt A biztonságról meg nem is beszélve! Igaz nehézkes a program letöltés, de a biztonság a legfontosabb!

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle