Vészesen terjednek az ál-antivírusok

Az adathalászat ellen küzdő APWG csoport a hamis biztonsági szoftverek egyre jelentősebb térhódítására valamint azok veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Kategóriák: Fókusz Üzlet, Fókusz, Biztonság

Szerző: Kristóf Csaba 2009. október 13.

Az APWG (Anti-Phishing Working Group) kiadta a 2009 első félévére vonatkozó biztonsági jelentését, amelyben különös hangsúlyt helyez azon kártékony programokkal kapcsolatos tendenciák elemzésére, amelyek hamis biztonsági szoftverek, legtöbbször ál-antivírus alkalmazások formájában bukkannak fel. Ezek a szoftverek sok esetben nagyon megtévesztő módon képesek felkerülni, illetve tevékenykedni a számítógépeken. A legfontosabb céljuk, hogy a felhasználót rávegyék arra, hogy megvásároljon teljes verziójú - ugyanakkor szintén teljesen haszontalan - alkalmazásokat.

20091013-fake-antivirus.jpg


Az APWG az első félévben 485 ezer olyan mintát gyűjtött be, amelyeket hamis biztonsági programként sorolt be. Ez az első félévben azonosított kódmennyiség ötször több mint amennyit 2008-ban összesen sikerült kiszűrni. Az APWG szerint a jelentős növekedés oka elsősorban a kártékony programok írói által alkalmazott módszerekben keresendők, akik úgy készítik el a kódjaikat, hogy azok folyamatosan változzanak, és ezzel jelentősen csökkentsék a víruskeresőkhöz tartozó szignatúra-adatbázisok hatékonyságát. Az APWG úgy látja, hogy napjainkban már olyan mértékű az ártalmas kódok terjedése, hogy ezek az adatbázisok nem is képesek tartani a lépest. Így aztán mind nagyobb szerep hárul a heurisztikus technológiákra és a különböző viselkedésalapú védelmi megoldásokra.


Azonban ez utóbbiak sem igazán jelentenek jó megoldást a hamis biztonsági szoftverek esetében. Luis Corrons, a PandaLabs egyik vezetője és az APWG egyik tagja úgy nyilatkozott, hogy a viselkedésalapú elemzések csak korlátozottan használhatók az ilyen típusú kártevők esetében, hiszen az ál-antivírusok látszólag nem végeznek kártékony műveleteket a rendszereken. Ebből a szempontból tulajdonképpen "csak" üzenetablakokat (hamis információkat) jelenítenek meg. Ráadásul gyakran a megtévesztett felhasználók telepítik fel az ilyen alkalmazásokat, akik sokszor még a Windows UAC (User Account Control) által nyújtott védelmen is átsegítik a káros szoftvereket.


Az APWG által feltárt, fertőzött számítógépek száma 2009 második negyedévében 66 százalékkal emelkedett 2008 hasonló időszakához képest, és ezzel ezen rendszerek száma elérte a 11,9 milliót. A fertőzött számítógépek 16,6 százalékán bizalmas adatok eltulajdonítására alkalmas trójai programok voltak felfedezhetők, míg a 4,2 százalékukon letöltéseket végző kártevők lapultak. A szakemberek szerint a rengeteg fertőzéshez elsősorban az járult hozzá, hogy sokan nem alkalmaztak, illetve alkalmaznak megfelelő védelmi alkalmazásokat, vagy a biztonsági szoftverek nem tudták felismerni az új, rosszindulatú kódokat.


Az APWG felállította azt a toplistáját, amely azon országok nevét tartalmazza, ahonnan a legtöbb kártékony program származik. A júniusi ranglista a következőképpen alakult:
1. Kína
2. USA
3. Ukrajna
4. Brazília
5. Oroszország.


A hír a Computerworld biztonság rovatában jelent meg.

 

 

Biztonság

Biztonság videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle