Veszedelmes linkrövidítés?

A Symantec felmérése alapján a spammerek egyre inkább rákaptak a linkrövidítő szolgáltatások használatára.

Kategóriák: Biztonság, IT-védelem

Szerző: Turcsán Tamás 2010. július 26.

A Symantec júliusi felmérésének eredményei szerint, ugyan az utóbbi három hónapban sorra hazánk vezette a nemzetközi spam ranglistát, júliusban Luxemburg került az első helyre, itt ugyanis az összes e-mail forgalom 93,5 százaléka volt spam levél. Magyarország a második helyre csúszott vissza.

A számadatok azonban még így is aggasztóak: az e-mail forgalom 93 százaléka volt kéretlen üzenet. Ez mutat ugyan némi csökkenést a korábban mért eredményekhez képest, azonban még így is jóval a világátlag felett vagyunk, ami 88,9 százalék.

A felmérésből az is kiderül, hogy az elmúlt hónapokban hihetetlen mértékben megnövekedett a rövidített hiperlinket tartalmazó spamek aránya.

Míg tavaly július 28-án több, mint 10 milliárd rövidített linket tartalmazó levélszemetet észleltek a MessageLabs szűrői világszerte, addig idén, április 30-án ez a szám megduplázódott, és elérte a 23,4 milliárdot. 2009. második negyedében még mindössze csak egy olyan nap volt, amikor is 200 spamből, több mint egy tartalmazott valamilyen rövidített linket. Ezzel szemben 2010 második negyedében már 43 ilyen napról jelentettek a szűrők.

“Elsősorban a Twitter terjedésével váltak különösen népszerűvé a különböző linkrövidítő szolgáltatások, itt ugyanis mindössze 140 karakter áll rendelkezésünkre üzenetünkhöz. Pontosan ezt a tendenciát használják ki az online bűnözők is. A spammerek által használt rövidített linkek ugyanis megbízható és törvényes domaineket tartalmaznak, ami jelentősen megnehezíti a hagyományos spam szűrők feladatát.” - mondta Gombás László, a Symantec magyarországi képviseletének szakértője.

A MessageLabs felmérése azt is kimutatta, hogy a Storm botnet felelős a legnagyobb mennyiségű rövidített URL-t tartalmazó spamért.  A Storm, amely a közelmúltban tűnt fel a spamek palettáján, az egyetlen olyan botnet, amely nagyobb számban használ valós domaint mint egyszer használatosat. A Storm botnet 65 százalékban használ törvényes domaint, míg az egyszer használatos megoldások átlag 50 százaléka 9 napon belül elévül.

A szűrők júliusban egy új adathalász károkozót  is észleltek, amely a PDF olvasó program frissítését használja csalinak. A támadások főként az áldozatok hitelkártya adatainak megszerzését célozzák.

Júliusi tények:

•    2010 júliusában az összes levélforgalom 88,9 százaléka kéretlen reklámlevelet tartalmazott, amely a júniusi adatokhoz képest 0,4 százalékos csökkenést jelent.
•    Az elektronikus levelek útján szétküldött vírusok száma 0,04 százalékkal csökkent júniushoz képest. A vírusos levelek 17,1 százaléka tartalmazott fertőzött weboldalra utaló linket, amely viszont 4 százalékos növekedést jelent a júniusi adatokhoz képest.
•    A végpont veszélyeket illetően, a MessageLabs szűrői ma már sokkal több károkozót ismernek fel, amelyek laptopokat, asztali számítógépeket és szervereket veszélyeztetnek. A legtöbbet blokkolt károkozó az utóbbi hónapból a Sality.AE vírus volt, amely főként a Windows “AutoRun” alkalmazását fertőzi meg, majd potenciális veszélyek tömkelegét tölti le az internetről.
•    Az adathalász támadások terén 0,02 százalékos növekedésről jelentett a MessageLabs.
•    Ami a webes biztonságot illeti, az összes ellenőrzött web alapú veszélyeztetettség 30,5 százaléka új volt júliusban, amely 0,2 százalékos növekedés a júniusi adatokhoz viszonyítva.
•    A felmérés továbbá átlagosan napi 4425 új, károkozó weboldalról számolt be, ami 176,9 százalékos emelkedést jelent egy hónapon belül.

Biztonság

Biztonság videó

uzlet galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle