Válságban is győztesek?
A tavalyi StartUp konferencia pályázóit faggattuk az elmúlt egy évükről. A kép vegyes, a válságban még kevésbé aktív a kockázati tőke, pedig jó üzlet a fejlesztés, többen azonban saját erőből sikeresek.
Kategóriák: Sikersztori, Pénz a netről, Karrier
Szerző: Turcsán Tamás
2009. október 08.
Már lehet nevezni a Demo 2009-re azoknak az ötletgazdáknak és kezdő vállalkozásoknak, amelyek szeretnének bemutatkozni az év végi ötletparádén. A 2008-as rendezvény tapasztalataiból kiindulva a konferencia továbbra is azt célozza, hogy a pályázók ötleteiket, kész terveiket, már működő vállalkozásukat a befektetők és a szakmai közönség számára bemutathassák. A rendezvény lehetőségeket próbál teremteni az induló internetes vállalkozások - a start-upok - között számos kiemelkedő szakmai megoldásainak megismertetésére. A rendezvény idei időpontja december 10., s a pályamunkákat november 10-ig várják a szervezők. Nevezés és regisztráció az ötletgazdáknak itt! A nevezők és a sajtó számára a konferencia ingyenes.
A 2008-as rendezvény tapasztalatai szerint továbbra is kreatív a magyar elme. A befektetők szerint ötlet rengeteg van, de kockáztatni való pénz láthatóan viszont alig. Ez a paradoxon béklyózza a hazai kezdő vállalkozásokat. Ezért kevés a megvalósult ötlet, mivel az is inkább saját erőből építkezik, mint befektetői pénzből. A hazai ötletgazdák szerint nincs befektetői kedv, s ha mégis akad érdeklődő azt a válság eltántoríthatja.
Saját erőből, vagy sehogy?
A tavalyi pályázók közül senkit sem kellett a hawaii tengerparton zavarnunk, s ez sajnos azt is jelzi, hogy még a megvalósult ötletek sem hozták az elvárásokat, a nagy áttörést.
A digitális TV megoldások terjedése ellenére, az Ansys Kft. képtelen olyan szolgáltatót találni, amely akár felvenné értékesíthető termékei közé a jobb sorsra érdemes – a set-top boxokat kiváltó – multimédiás készüléküket. A 2000 óta létező cég vezetője szerint a HomeSys - Okos TV – hardver és szoftver megoldását ugyan a konferencia után egy ideig érdeklődés kísérte, de megállapodás és komolyabb partner azóta sem akadt. Azóta egy amerikai céggel együttműködve sikerült alacsonyabb árkategóriába szorítani a hardvert, de saját erőből képtelenek elindítani a forgalmazást. Befektető helyett most pályázatokon próbálnak pénzt szerezni a fejlesztők, s addig marad a saját tőke.
A különdíjas Fazekas Botond egy ideig tárgyalt egy befektetői csoporttal, s úgy tűnt termék is lesz a Playbar nevű zenei közösségből, de végül mégsem alakult így – meséli az ötletgazda. A fejlesztés nem haladt sokat az azóta eltelt egy év alatt, s talán Botond is új ötleteken töri inkább a fejét azóta. A versenyen elért díj úgy látszik kevés volt a sikerhez.
A nagy lendületű gyermekportál a BabyGuru is parkolópályára került főleg személyes okokból. Az ötlet kitalálója – Simkóné Kelemen Éva – szerint komoly érdeklődés mutatkozott az általa bemutatott tervek iránt, de az elmúlt évben ennek ellenére a BabyGuru nem igen haladt megvalósítás felé. Talán januárra elindulhat az oldal, de komolyabb befektetőre nem számít ebben.
Vaskó Péter reménykeltőbb hírekkel szolgált megkeresésünkre. Az őszi konferencia óta sikerült elhárítani az anyagi nehézségeket, s haladt tovább a projektjük. Az iGlue kereshető adatbázisának béta verziója szeptember 13-20 között lesz elérhető az előzetesen regisztrált tesztelők számára. A nyílt béta-verzió megjelenési idejét október végére tervezik, november végétől pedig az adatbázis bármely regisztáló user számára szerkeszthetővé, bővíthetővé válik. Az iGlue mérföldköveit tekintve továbbra is esélyes arra, hogy forradalmasítsa megbízható információ keresési megoldásaival média egyes területeit, s akár befutó is lehet a tavalyi StartUp konferencia résztvevői közül.
A győztes Skreeno
A látványos interaktív kirakat feltalálói szerencsére úgy tűnik, szintén kezdenek egyenesbe jönni. Mivel az érdeklődők közül egyik befektetővel sem sikerült megegyezniük, ezért üzleti tervüket megváltoztatták. Kisebb kapacitással, de koncentráltabban dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy jóformán abbahagyták a tartalomfejlesztést és a marketinget, ezt partnereik végzik, esetenként saját brand alatt.
Ezzel a stratégiával most a válság ellenére is stabilan növekszik, erősödik a cég, most indítják el a Skreeno nemzetközi szabadalmaztatási eljárását. Vannak már stabilan üzemelő Skreeno megoldások is például az Aréna Plázában a Vodafone üzletben található Airwall, illetve már akadtak külföldi partnerek is egyelőre Szerbiában és Svájcban.
Sikerek vagy kudarcok?
Úgy tűnik kicsit ellentmondásos lett körkérdésünk eredménye, bár ötletgazdáink legtöbbször a rossz gazdaságot okolják a sikertelenségért, többen mégse adták fel, sőt ki-ki saját lehetőségeiből tovább építgeti a terveit. Legtöbben újabb ötletekkel is készülnek meghódítani az internetet, a világot. Reméljük, hogy az idén is megrendezésre kerülő Demo konferencián mások is megmutatják majd ötleteiket, találmányaikat a világnak, s néhányan talán partnerekre, befektetőkre is lelnek előrébb jutva ezáltal.
Reményeink szerint az idei konferenciára is olyan mennyiségben érkeznek majd pályázók, mint tavaly. A lelkes StartUpoknak azonban természetesen idén is át kell verekedniük magukat a szakmai zsűrin, ami szigorúan mérlegeli a megvalósíthatóságot és az egyediséget. Az ötletgazdák közül idén is csak a legjobbaknak adatik meg a lehetőség a bemutatkozásra a befektetők és a szakmai közönség előtt. Lehetőség a befutásra, a sikerre, akár válság idején is.
Nevezés és regisztráció az ötletgazdáknak itt!