Tovább menetel a Windows 7

Viszik a Windows 7-et, mint a cukrot. A Microsoft eddig 90 millió kópiát értékesített. Hamarosan elindulhat az Office 2010 előértékesítési akció.

Kategóriák: Sikersztori, Operációs rendszer, Kereskedelem

Szerző: Molnár József 2010. március 03.

Peter Klein, a Microsoft pénzügyi igazgatójának a Morgan Stanley rendezvényén elmondott beszéde alapján március elejéig világszerte 90 millió Windows 7-et értékesített a redmondi szoftvercég, ami remek eredménynek számít. Főként, hogy körülbelül egy hónappal ezelőtt még csak 60 milliós eladásról tudtak beszámolni, amelyhez képest a mostani összeg másfélszeres növekedésnek felel meg.

 

 

seven_aurora_.jpg


Előbbi eredménnyel egyébiránt a Windows 7 elnyerte a minden idők leggyorsabban növekvő operációs rendszer címét, s a jelek szerint a lendülete nem lankad. Igaz valamelyest mégis, hiszen a 60 milliós eladást december végén mérték, amelyet - ha az előértékesítési szakaszt nem vesszük - 2 hónap alatt sikerült elérnie az új operációs rendszernek. Márpedig mellette az idei két hónap alatt elért 30 milliós eladás akár visszaesésnek is tűnhet.

Ha a piackutatási adatokat nézzük, akkor az operációs rendszer közvetlenül a megjelenése előtt világszinten 1,52 százalékos piaci részesedést birtokolt a Net Applications adatbázisa szerint. December végére ezen érték 5,71 százalékra nőtt, míg február utolsó napján 8,92 százalékos részesedést tudhatott magáénak. Ha a szeptember végi adatok alapján körülbelül 1,5-2 százalékra becsüljük a tesztpéldányú Windows 7-ek arányát, akkor 2009 év végéig 3,71-4,21 százalékos növekedést, majd az elmúlt két hónapban 3,21 százalékos bővülést kapunk. Ezen adatok alapján valószínűsíthető, hogy a béta és az RC Windows 7 tulajdonosok egy része megvásárolta az operációs rendszert, vagy más úton szerezte be végleges példányát. E mellett az viszont bizonyosan nem állítható, hogy a Windows 7 csupán a tesztelőinek köszönheti a gyors piacszerzését.

 

 

 

windows7_rtm.jpg


Mindezt egyébként a magyarországi adatok is bizonyítják. Hazánkban ugyanis a megjelenésekor 3,5 százalékos részesedét tudhatott magáénak a Windows 7. Míg decemberben a Gemius adatai alapján már körülbelül 6,6 százalékra nőtt az új operációs rendszer tulajdonosainak az aránya, február végén pedig 9,59 százalékot mért a kutatóintézet.

Peter Klein elmondása szerint a jó eredményhez komolyan hozzájárultak a cégek, akik közül egyre többen állnak át Windows 7-re. "Érezzük, hogy a nagyvállalatok váltani akarnak. Nem tudjuk, hogy pontosan mikor és milyen gyorsan, de a szándék megvan bennük"- mondta a Microsoft pénzügyi igazgatója, aki szerint hamarosan tömegesen állhatnak át a nagy cégek Windows 7-re.

Office 2010 - már márciusban megvehetjük?

Az elmondott beszéde alapján immár az is biztosnak tűnik, hogy a redmondi szoftvercég a nyáron megjelenő irodai programcsomagjának is hasonló lökést szeretne adni. Peter Klein ugyanis megerősítette azon pletykákat, melyek szerint lesz Office 2010 előértékesítési akció, amely keretén belül az Office 2007 vásárlók ingyenes, vagy kedvezményes frissítési lehetőséget kapnak a júniusban megjelenő programcsomagra. A pénzügyi igazgató elmondása szerint egyébiránt az Office eladásokból 300-350 millió dollár bevételt remélnek, így elképzelhető, hogy még ebben a hónapban hivatalosan bejelentik majd az Office 2010 előértékesítési akció elindulását (korábban március 5-i indulásról szóltak a pletykák).

 

Sikersztori

Operációs rendszer videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Arkangyal 2010-03-10 22:57:10

A windows 7 tényleg jó lett - sokan is veszik mert a VISTA-ról nem épp a jó híre terjengett.
Az office-ot viszont egyáltalán nem várom. Szerintem ugyanolyan lesz mint a vista-s: minden össze vissza, több órás keresések - ami a XP/2003-as esetébe 1 klikk volt. Szegény Paint-ot is átalakították olyan vista-s stlye-ra: azóta nem használom: mindent kiszedtek belőle.

Legfrissebb hozzászólások

Nyomtatás okostelefonról az új...
"Ez mekkora jó!:) "

2012-02-03 21:19:50

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle