Tovább dübörög az IT-védelmi piac

A védelmi megoldások piacán jelentős növekedésre számít a Gartner.

Kategóriák: Biztonság, IT-védelem

Szerző: Kristóf Csaba 2010. augusztus 27.

A Gartner közzétette a biztonsági megoldások piacára vonatkozó legfrissebb előrejelzéseit, amelyek igencsak kedvező kilátásokról számolnak be. A jóslatok szerint ugyanis a biztonsági cégeknek korántsem kell attól tartaniuk, hogy a védelmi termékek, illetve szolgáltatások iránt megcsappanna a kereslet. Ennek elsősorban az az oka, hogy a megfelelőségi kényszer egyre inkább nyomja a vállalatok, szervezetek vállát, miközben a számítógépes bűnözés mind nagyobb lendülettel veszélyezteti a rendszereket. Így muszáj a biztonságra költeni.

 

 



A piaci előrejelzések szerint 2009-hez képest idén 11,3 százalékos forgalomnövekedéssel lehet számolni a biztonsági eszközök, alkalmazások és szolgáltatások piacán. Mindez azt jelenti, hogy a bevételek elérhetik, vagy akár meg is haladhatják a 16,5 milliárd dollárt. A szektor tehát a gazdasági válság valamint nehézségek ellenére jól tartja magát, és nyoma sincs visszaesésnek.

"Az egyre kifinomultabb fenyegetettségek - mint amilyenek például azok a több komponensből felépülő számítógépes kártevők és a felhasználók megtévesztésére alkalmas trójai programok, amelyek a végfelhasználókat rábírják különféle ártalmas fájlok letöltésére, illetve futtatására - arra ösztökélik a szervezeteket valamint az egyéni felhasználókat, hogy a következő években vásároljanak végpontbiztonsági megoldásokat" - mondta Matthew Cheung, a Gartner piaci elemzője.

A Gartner szerint e piacon azok a termékek, illetve szolgáltatások lehetnek a legnépszerűbbek, amelyek a felhasználó-kezelést és a SIEM (Security Information and Event Management) feladatok elvégzését támogatják. Ugyanakkor egyre felkapottabbá válnak a különféle mobilbiztonsági eszközök is. Az egyik legérdekesebb terület azonban az azonosság- és hozzáférés-menedzsment (IAM - Identity and Access Management), amely a következő években óriási növekedést produkálhat. Az előrejelzések szerint e terület forgalma 2014-re elérheti a 12 milliárd dollárt.

A szolgáltatások formájában nyújtott szoftveres (SaaS) megoldások a jövőben egyre népszerűbbé válnak majd. A Gartner úgy látja, hogy a SaaS tekintetében elsősorban a webbiztonsági és az IAM szolgáltatások iránti érdeklődés növekedhet a leggyorsabb ütemben.

A hír testvéroldalunkon, a Computerworld biztonság rovatában jelent meg.

 

Biztonság

Biztonság videó

IT-védelem galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle