Szétfeszíti az Xbox kereteit a Kinect

A Microsoft mérnökei nyáron még a tantermi felhasználásról írtak, a világ fejlesztői viszont alaposan kitágították a Kinect univerzumot.

Kategóriák: Fókusz Üzlet, Pénz a netről

Szerző: Molnár József 2010. december 06.

„Hiba lenne a Kinectre (kódnevén Project Natal) kizárólag úgy gondolni, mint egy izgalmas új játék-platformra... érdemes a természetes felhasználói felületekben (NUI - Natural User Interface) rejlő lehetőségekre is gondolnunk, ami már túlmutat az érintéssel, beszéddel és tollal történő vezérlésen. Utóbbi képes már vizuális- és hangfelismerésre, valamint gesztusokkal történő irányításra, amely teljesen új kapukat tár ki a technológiai iparágban". Utóbbi gondolatokat még augusztusban a redmondi szoftvercég (renitens?) szakemberei vetették képernyőre az MSDN oktatási blogján , mikor a Kinect messze volt még attól, hogy megjelenhessen kereskedelmi forgalomban.

 

 



Írásuk akkor kuriózum volt, mivel első körben a Microsoft hivatalosan a Kinectet teljes egészében az Xbox platformmal párosította, kicsit azt hitetve el, hogy a mozgásérzékelő vezérlő játékra lett tervezve. Ez nem így van, hiszen a fenti blog-bejegyzés is figyelmeztet arra, hogy a Microsoft Research kutatóintézetben született technológia teljesen újfajta vezérlést biztosít, amely szétfeszíti a konzol világ kereteit.

"Tisztán látom a lehetőséget a játékokon túl, arra gondolva, hogy a Kinecttel miként nézhet ki a jövő osztályterme, illetve milyen kapcsolat alakítható ki a diákok és a csoport között. Olyan egyszerű dolgokra érdemes gondolni, hogy a Kinect miként képes felismerni azt, hogy ki jelentkezik éppen" - olvasható az MSDN blogjában. Az írás megjelenése után egy korábbi rendezvényen megkérdeztük a Microsoft Magyarország képviselőit a Kinect oktatási potenciáljáról, de nyár végén még nem tudtak egyetlen tantermekben használható szoftver érkezéséről sem beszámolni.

 

 



Az eddigi kínálatban valóban leginkább játék szoftvereket találunk, de például a Kinectimals felvillantja az oktatásban rejlő lehetőségeket. Az alkalmazással például biológia órán a diákok egy óriási kivetítőn valós interakcióba léphetnek a vadon állataival, olyan közelségbe kerülve, amilyen közel még talán az állatkertbe sem juthatnak. Persze a megnevezett játék erre még nem képes, de a fejlesztők előtt nyitva van a lehetőség, hogy oktatásban is használható programokat készítsenek. A természetes felhasználói felület már adott hozzá.

A sötét oldal?

A világ fejlesztői ráadásul a jelek szerint nem is tétlenkednek, mivel a mozgásérzékelő novemberi megjelenése után naponta érkeztek a hírek a különböző Kinect-hackelésekről. A Seattle Post-Intelligencer összegyűjtött néhány érdekesebbet közülük, s cikkükben is jól látható, hogy hiba lenne a Kinectet belehúzni az Xbox skatulyába. Lehet vele a PC-t és a TV-t vezérelni, valamint 3D-s képet alkotni. A sötét oldalon tevékenykedő fejlesztők számára ráadásul nagy a csábítás, hiszen különleges a technológia. A Sony és a Nintendo hasonló megoldásánál ugyanis szükség van egy eszközre, míg a Kinect valódi természetes beviteli felületet biztosít.

 



A videókon is jól látszik, hogy a lehetőségek tárháza meglehetősen széles, a fejlesztők pedig nem tesznek mást, mint próbálják kitolni a Kinect univerzumot olyan szélesre, amelyben a Microsoft Research kutatói talán titkon reménykedtek is. Erre legutóbb a Razorfish mérnökei tettek próbát, akik egy picit átalakították a Surface táblára írt Physics és DaVinci alkalmazásaikat, hogy az a Kinecttel is vezérelhető legyen. Az így nyert alkalmazás tökéletesen modellezi a fizika törvényszerűségeit, és esetében például már nem olyan elrugaszkodott dolog, hogy ismét elővegyük az osztálytermekben való megjelenés lehetőségét. Illetve az üzleti, a kereskedelmi felhasználást, és így tovább.

Pénz a netről

Legfrissebb videó

Kinect galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

hmolnarj 2010-12-23 10:05:18

@Thomas: így van

Thomas 2010-12-18 15:07:42

Előző link már nem megy, de talál ez volt az:
http://www.youtube.com/watch?v=chiW9X5EXEo

hmolnarj 2010-12-17 09:34:15

A cikk írásakor nem elsősorban erre gondoltunk, de kiderült, hogy a pornóipar számára is érdekes lehet a Kinect: http://www.youtube.com/watch?v=UF9jdWe2ir4

Freepunk 2010-12-10 17:54:15

Mióta ember él a földön, azóta játszik is.
Gyermekkorban gyermekjátékokkal, felnőttkorban felnőttjátékokkal. Néhány játékból használati tárgy válik, ami hosszabb-rövidebb ideig használatban marad. Mindezt csak az adott tárgy használhatósága és az idő dönti el. Én a Kinect-et leginkább a fagyasztott melegvíz feltalálásához tudom hasonlítani. Ötletes, innovatív, és a kitalálói igyekeznek bebizonyítani, hogy milyen hasznos, és mindig jó, ha van otthon egy ilyen. Persze, ha mindez egy lécsőfok ahhoz, hogy egy következő kütyüvel tényleg agyműtétet lehessen gyakorolni, akkor áldásom rá, vegyék minél többen.

hmolnarj 2010-12-07 09:21:02

BNX: ha sikerül összehozni valami jóféle Kinect-hacket, akkor azt ne tartsd majd magadban :)

shaddam 2010-12-07 08:43:03

Ha a tigrissimogatás túlfeszíti az xbox kereteit csak sajnálni tudom a tulajokat.Játékra alkalmatlan,levegőben hadonászós scifi élményre meg ÉVEK ÓTA van jobb és pontosabb megoldás.
A leonardo3d-vel már rég agyműtétet gyakorolnának ha tized annyit lenne hypolva.

BNX 2010-12-07 01:11:46

:)) Aki nem tudja, mi az a szarkazmus, javaslom elolvasásra a Wikipedia ide vágó szócikkét. :)

Nekem is van KINECT -em, imádom, minden nap játszok vele, sőt, PC -re kötve programozni is szoktam, szakmám miatt. :)

Első hozzászólásommal azokat kívántam kifigurázni, pellengérre állítani, akik szerint a konkurens megoldások sokkal jobbak a KINECT -nél, és akik szerint csak egy kezdeti felkapott cuccról van szó, mely életképtelen csökevénnyé váló mellékhajtása a konzoloknak. :)

Ugyanakkor ürölük (hogy habár nem jöttek rá) legalább 4 ember osztozik a véleményemmel :)

Mag 2010-12-06 13:34:49

Egyetértek azokkal, akik úgy gondolják, hogy nem is olyan szar az a kinect... játékban ugyan behatároltak a képességei, a pontossága és sebessége sem volt számomra tökéletesen kielégítő a kipróbálás során, de!
ez olyan, mint a wii kontrollere... nagyon olcsón nyújtott minőségi és az addig kaphatóakhoz képest pontos infra térérzékelést, gombokat, stb... ez is ilyen, ilyen áron hasonló minőségű, sebességű és pontosságú sztereo kamerát nem lehetett könnyen egyben beszerezni. a lehetőségek így viszont bőven szélesednek (noha nagyon precíz dolgokra, illetve "erő-visszacsatolásra" persze nem alkalmas, de számtalan más lehetőség is benne rejlik, ahogy mások is megfogalmazták... szóval az ereje és értelme számomra ebben a lehetőség-tárházban rejlik, nem pedig a játékpotenciáljában... így nézve viszont már megérheti bőven az árát...

steve 2010-12-06 13:34:49

BNX te meg honnan szabadultál, Kubából? Rengeteg terület van, ahol majd a jövőben használni lehet, orvostudomány, ipar, szóval....

2002 2010-12-06 12:11:08

Kedves BNX, kikérem, hogy hazugnak nevezzél, mivel a kinect használható, számomra megérte az érte fizetett pénzt. (aki mást mond az hazudik :D )

Mérnök Úr 2010-12-06 12:02:22

BNX - válasz: Abszolút használhatatlan, először megtervezem az épületet, pl. irodát, vagy családi házat, gombokat és egeret huzogatva, majd mielőtt eladnám a terveim, megépíteném az épületet, elhívom megrendelőm egy digitális sétára a leendő irodájába/otthonába, véleménynyílvánításra.
A gyakornok orvosok digitális műtéteiről nem is beszélve, mielőtt szétb.szn.k a drága próbababákat, vagy élő arcokon gyakorolnának. A lehetőségek tárháza szélesedik, csak gondolkodni kell, hogy észrevedd. => szarozzál csak

BNX 2010-12-06 11:28:43

A KINECT használhatatlan, gombokra mindenképp szüksége van az emberiségnek, aki mást mond hazudik. Ez az egész csak egy nagy hype. < / szarkazmus vége>

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle