Szabadon garázdálkodnak a könyv-kalózok

A filmiparhoz hasonlóan a könyvkiadók számára is egyre nagyobb gondot okoznak a kalózok. A dinamikusan növekvő e-könyvek piacát beárnyékolják az illegális másolatok.

Kategóriák: Pénz a netről, Kereskedelem, Gazdaság

Szerző: Molnár József 2010. január 04.

A Kindle karácsonyi sikere rávilágított arra, hogy érdemes odafigyelni az elektronikus könyvekre, hiszen a következő év(ek) slágerei lehetnek az elektronikus megjelenítők és a digitalizált kiadványok. A számok beszédesek. Az Amerikai Kiadók Egyesületének (AAP) adatai szerint 2009 második negyedévében összesen 39 millió dollár bevételt produkált a tengerentúlon az e-könyvek piaca, amely háromszor haladta meg a 2008-as forgalmat. Sőt az Amazon statisztikái szerint a Kindle tulajdonosok átlagosan háromszor több könyvet vásárolnak, mint az e-olvasóval nem rendelkező társaik.

 

 

ebook.jpg


Nem meglepő módon a sikerek mellett rögtön megjelentek a kalózok, ami miatt a fekete kópiák is hasonló növekedést tudtak elérni. A két trendre jó példa, hogy Dan Brown szeptemberben megjelent Elveszett jelkép (The Lost Symbol) című könyvét az első napokban több digitális példányban adták el Kindle olvasókra, mint hagyományos könyv formájában. E mellett pedig 24 órán belül a fájl-megosztó oldalakon megjelentek a művének kalózmásolatai is, amelyet a becslések szerint több mint 100 ezer példányban töltöttek le a felhasználók. Vagyis összességében a könyv leginkább illegális csatornákon terjedt el, amely hatalmas károkat okozott a kiadónak.

A könyvkiadó cégek napjainkban emiatt hasonló nehézségekkel néznek szembe, mint amivel anno a filmipar szembesült. Az emberek inkább letöltik a kalózpéldányokat, minthogy fizessenek értük. Ezen tendencia főként a vaskosabb, drágább elektronikus könyveknél érezhető, amelyeket sokszor illegális forrásból szereznek be a fogyasztók, mintsem digitalizált vagy hagyományos formában fizessenek értük. Ingyen van.

A kiadók egyelőre tanácstalanok, hiszen a Kindle digitális jogvédő (DRM) rendszere nem képes gátat szabni a problémának. Sok író így például merevem elzárkózik a digitalizálástól, mivel attól tartanak, hogy az elektronikus könyveket könnyű hamisítani, s így komoly bevételtől eshetnek el. Más kiadók pedig csak a fizikailag megfogható könyvek megjelenését követő pár hét után teszi elérhetővé a művek elektronikus másolatait. Ám ezen ellenlépések sem érnek sokat, mivel a kalózok sokszor megelőzik a kiadókat és ellőttük szkennelik be a kiadványokat. Vagyis egyelőre a filmiparhoz hasonlóan nincs megoldás arra, hogy miként lehetne visszaszorítani az illegális másolatokat, amelyek miatt a kiadók egyre nagyobb veszteségeket kénytelenek elkönyvelni.

 

Pénz a netről

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Jozefin 2010-03-17 21:07:50

Hamarosan letölthető lesz olyan oldal, amelyen egy iró, több száz regényét, nvoelláját, meséjét 6 müfajból kinálja, vagyis a családokat célozza meg. Gondolom a szerzői jogdijra tart igényt illetve, -mivel családban gondolkodik,- azt is barátságosra szabja.

Józsi Barát 2010-01-05 07:32:59

Ha nem aranyáron mérnék az e-könyv olvasókat, ha lenne normális itthoni szolgáltatás és nem korlátoznák le, hogy mégis mit olvashatok a megvásárolt hardveren...

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle