Stabilan növeli részesedését a Windows 7

Öt hónap alatt 10 százalék feletti részesedést szerzett a Windows 7 az operációs rendszerek piacán.

Kategóriák: Szoftver, Sikersztori, Operációs rendszer

Szerző: Papp Gábor 2010. április 02.

Mintegy 160 millió internetre csatlakoztatott gép által szolgáltatott adathalmazból dolgozó Net Applications legújabb statisztikai számítása szerint a Microsoft legújabb operációs rendszere, a Windows 7 elterjedtsége (vagyis piaci részesedése) márciusban elérte, sőt, meghaladta a 10 százalékot. Az októberi megjelenés óta 90 millió példányban értékesített szoftver népszerűsége töretlen, részesedése hónapról-hónapra stabilan, egyenletes ütemben nő, aminek következtében már novemberben megelőzte a MAC OS X 10.5-öt és jelenleg az XP-Vista páros mögött a harmadik helyet foglalja el a listán.

 

windows_7_netapp_10percent_share_01.jpg
 

 


A részesedési adatok alapján 16,01 százalékon, tehát második helyen álló Windows Vistát már az év közepén utolérheti a "Hetes", ugyanakkor a 64,46 százalékon álló Windows XP-vel szemben nem lesz könnyű dolga. A 2002-ben debütáló, az operációs rendszerek között is aggastyánnak számító OS népszerűsége továbbra is töretlen, ráadásul az elemzők szerint ebben még az év vége felé lehet változásra számítani.

Szoftver

Szoftver videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Nyomtatás okostelefonról az új...
"Ez mekkora jó!:) "

2012-02-03 21:19:50

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle