Sebtapasz a Windowsok DLL-résérére

A Microsoft Fix it segédeszközével kordában tartható a Windows DLL-kezelési sérülékenysége.

Kategóriák: Biztonság, IT-védelem

Szerző: Kristóf Csaba 2010. szeptember 02.

Augusztusban a legnagyobb érdeklődést az a sebezhetőség váltotta ki, amely egy DLL-kezelési problémával hozható összefüggésbe. A rendellenességről HD Moore, a Rapid7 biztonsági igazgatója és a Metasploit fejlesztője számolt be, aki elmondta, hogy a sérülékenység kártékony kódok futtatásához, és egyes esetekben az érintett rendszerek feletti teljes irányítás átvételéhez is hozzásegítheti a támadókat.

 

 



A Microsoft az egyik biztonsági tájékoztatójában jelezte, hogy a hiba akkor jelentkezhet, amikor egy alkalmazás úgy akar betölteni egy DLL-t, hogy annak nem határozza meg a teljes elérési útvonalát. Ekkor ugyanis a támadók elérhetik, hogy egy általuk készített DLL kerüljön a memóriába. A kockázatot tovább fokozza, hogy időközben az interneten elérhetővé váltak azok a kódok, melyek segítségével a sérülékenység viszonylag könnyen kihasználható.

A Microsoft a DLL-kezelési hibáról szóló közleményének kiadásakor bejelentette, hogy egy olyan megoldási lehetőséget is kidolgozott, amely segíthet csökkenteni a kockázatokat. Ez a DLL-fájlok keresési algoritmusának szabályozására szolgáló eljárás lehetőséget biztosít a DLL-ek távoli könyvtárakból történő betöltésének megakadályozására. A technikát a cég elsősorban a vállalatok számára ajánlotta. Azonban a megoldással kapcsolatban sok panasz érkezett, ugyanis annak használata nem minden esetben volt egyértelmű, vagy legalábbis könnyen kivitelezhető. Ezért a Microsoft úgy határozott, hogy kiad egy "Fix it" eszközt, amely már egyszerűbben vethető be a sérülékenység ellen. A segédprogram ugyanis képes meggátolni a DLL-ek távoli könyvtárakból, WebDAV és SMB megosztásokról történő betöltését.
 
A sérülékenység veszélyessége

A DLL-kezelési rendellenességet a Microsoft „fontos” veszélyességi besorolással látta el. A sebezhetőség csak azért nem kapott kritikus besorolást, mert annak kihasználása előtt felhasználói közreműködésre is szükség van. A hibáról több biztonsági szakember megállapította, hogy az elsősorban nem a Windows-ban, hanem az azon futtatott alkalmazások forráskódjában található. Emiatt a Microsoft valószínűleg nem tud kiadni olyan hibajavítást, amellyel egy csapásra teljes mértékben kiküszöbölhetővé válhatnának a veszélyek. Noha a cég az augusztusi tájékoztatója kapcsán még azt közölte, hogy a kockázatcsökkentő megoldását nem publikálja az automatikus frissítési szolgáltatások felé, most úgy tűnik, hogy a 'Fix it" a WSUS-sal (Windows Server Update Services) terjeszthető lesz, sőt a Microsoftnál azon gondolkodnak, hogy azt a Windows Update-en keresztül is elérhetővé kellene tenni. Ez azonban nem könnyű döntés, ugyanis egy ilyen frissítés után szoftverkompatibilitási gondok jelentkezhetnek.

Mely alkalmazások sérülékenyek?

A Microsoft továbbra sem kívánta elárulni, hogy a saját alkalmazásai közül melyek sebezhetők a DLL-kezelési probléma miatt. Egyes hírek szerint a Word 2007, a PowerPoint 2007/2010, a Windows Live Mail és a címjegyzéket kezelő komponensek is sérülékenyek.

Vannak olyan fejlesztőcégek, amelyek már elismerték a DLL-rendellenesség szoftvereikben való jelenlétét, sőt többek között a uTorrent valamint a Wireshark fejlesztői már ki is adták a szükséges frissítéseket. A Mozilla pedig bejelentette, hogy a Firefox is érintett a biztonsági probléma által, és hamarosan elkészül a hibajavítás. Az amerikai Computerworld úgy tudja, hogy a Google Chrome valamint az Adobe Photoshop fejlesztői is dolgoznak hibajavításokon.

Azon továbbra is vita folyik, hogy ez a fajta DLL-kezelési gond valójában mióta létezik. A Kaliforniai Egyetem egyik kutatója szerint a Microsoft már legalább 2009 augusztusa óta tud a problémáról. Ugyanakkor egyesek szerint az első ilyen jellegű exploit már 2001-ben megjelent, amikor a Nimda féreg az Office 2000-ben igyekezett kihasználni egy sérülékenységet.

A cikk testvéroldalunkon, a Computerworld biztonság rovatában jelent meg.

 

Biztonság

Biztonság videó

patch galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

antifirkász 2010-09-02 20:33:59

"Sebtapasz a Windowsok DLL-résérére" -> Kár, hogy még azóta sem tanultak meg helyesen írni/visszaellenőrizni a magukat továbbra is szerkesztőknek nevező személyek.:P

Legfrissebb hozzászólások

Nyomtatás okostelefonról az új...
"Ez mekkora jó!:) "

2012-02-03 21:19:50

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle