Saját munkásait állatokhoz hasonlította a Foxconn vezére

Az Apple és Microsoft partnercégének gyáraiban híresen rosszak a munkakörülmények, sorozatosak az öngyilkosságok a dolgozók között. A cég igazgatója ugyanakkor a felsővezetők előtt azzal viccelődött, hogy állatokat kell kordában tartania.

Kategóriák:

Szerző: Horváth Péter 2012. január 23.

Gyermekmunka és kizsákmányolás a kínai gyárakban, tömeges öngyilkossággal való fenyegetőzés az elmaradt fizetések miatt - a Foxconn visszatérő név az újságokban a folyamatos botrányok kapcsán. Az Apple, a Dell és Microsoft beszállítója elég gyakran hozza kellemetlen helyzetbe partnereit, most éppen a vállalat vezérigazgatója, Terry Gou tette ezt, amikor egy évzáró rendezvényen a vállalat felsővezetői előtt mondta azt, hogy állatokat kell irányítania.

"A Hon Hai (ez a Foxconn helyi neve - a szerk.) egymillió embert foglalkoztat, és mivel az emberek is állatok, nekem elég nagy fejfájást okoz, hogyan is irányítsak egymillió állatot" - jelentette ki viccelődve Terry Gou, majd hozzátette: Chin Shih-chientől, a Taipei Állatkert vezetőjétől szeretne tanulni a megfelelő állattartásról.

Foxconn gyártósor
Foxconn gyártósor

Azt gondolhatnánk, hogy csak szerencsétlen viccelődésről van szó (nyilván nem ez lenne az első nagy cégek vezetőinek gyűlésén), de a hab a tortán az, hogy Gou valóban meg is hívta az állatkert igazgatóját a menedzsmentnek tanácsokat adni. Persze mindenki jókat nevetett.

A cég később közleményben kért bocsánatot az érintettektől, álláspontjuk szerint a vezető szavait környezetéből kiemelve, elferdítve értelmezte a sajtó. Valószínűleg mi is.

apple

apple videó

foxconn galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

Lord_KROK 2012-01-24 13:22:15

Válasz

BIXI 2012-01-23 17:32:55

\"álláspontjuk szerint a vezető szavait környezetéből kiemelve, elferdítve értelmezte a sajtó. Valószínűleg mi is.\" Ja gondolom mint a japán delfinmészárlást! Büszkék lehetnek magukra a nyomorultak.

Válasz

Arnold83 2012-01-23 11:37:55

\"Az Apple, a Dell és Microsoft beszállítója\" = A profitmaximum az Isten! Majd Chin Shih-chien meghívta Terry Gou-t a Taipei Állatkertbe egy kis vendégeskedésre a hímoroszlánok ketrecébe, ahol megmutathatta vezetői rátermettségét

Válasz

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle