Rekordszámú Microsoft-patch érkezik

A szoftvercég októberi patch keddjén Windows nem marad szárazon, még a hónap végén megjelenő Windows 7 és Windows Server 2008 R2 is megkapja a maga foltját.

Kategóriák: Operációs rendszer, Javítás, Fókusz

Szerző: Molnár József 2009. október 12.

Sajátos rekordot állít fel októberben a Microsoft, hiszen 2003 óta - mikor a szoftvercég átállt a havi gyakoriságú biztonsági frissítésekre - még nem fordult elő, hogy egyszerre 13 sérülékenységet javítsanak a termékeikben. Az eddigi rekord ugyanis 12 volt, amit 2007 februárjában és 2008 októberében állítottak be.

 

vistapatch.jpg


A Microsoft biztonsági közleménye alapján a 13 foltozás összesen 34 sérülékenységet javít a szoftvercég termékeiben. Közülük 8 kapott kritikus minősítést, amelyek kihasználásával a támadók átvehetik a felhasználó gépe felett az uralmat, annak tudta és beleegyezése nélkül.


A rekordszámú javítás miatt szinte az összes Windows felhasználónak érdemes lesz a Windows Update-en keresztül érkező frissítésekre figyelnie, mivel a 13 sérülékenységből 12 érinti az operációs rendszereket. Sőt a még hivatalosan meg sem jelent Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 is kap egy-egy kritikus sérülékenységet orvosló javítást. Mellettük a Windows 2000, az XP, a Vista, a Windows Server 2003 és 2008, az Internet Explorer 6-os verziószám feletti böngészői, az Outlook XP, 2003 és 2007-es verziói, az SQL Server 2000 és 2005, valamint a Silverlight 2 és a Forefront Client Security 1.0 is kritikus foltozást kap.


Habár a Microsoft előzetesen nem szokta nagydobra verni, hogy pontosan milyen sérülékenységet fog orvosolni, jelen esetben Jerry Bryant, a szoftvercég vezető biztonsági menedzsere kivételt tett. Blogbejegyzése szerint két várt frissítés is szerepel a csomagban: a hálózati nyomtató- és fájlmegosztásokért felelős Server Message Block (SMB) és az Internet Information Services (ISS) FTP moduljának javítása.

 

Operációs rendszer

Operációs rendszer videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

phoenix_art 2009-10-12 16:12:00

Az ellen nem véd...:P

Was 2009-10-12 14:01:19

Sejtem milyen lesz pl. a w7 patch , hogy mi ellen véd....

... 2009-10-12 12:01:13

Még ki sem adták hivatalosan, már hibajavítást adnak ki hozzá? Hm...

Legfrissebb hozzászólások

Nyomtatás okostelefonról az új...
"Ez mekkora jó!:) "

2012-02-03 21:19:50

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle