Reagált a Google tiltására a Microsoft

Nem igaz, hogy a Windows biztonsági kockázatot jelentene, ellenben a Gmail több sebből vérzik - a Microsoft szerint.

Kategóriák: Biztonság, IT-védelem, Szoftver

Szerző: Molnár József 2010. június 02.

Tegnapi napon számoltunk be arról, hogy a Google a dolgozói számára megtiltotta a Windows használatát. A januárban életbe lépett szigor értelmében a keresőcég munkatársai csak vezérigazgatói engedéllyel telepíthetik a Microsoft operációs rendszerét a gépükre, amit valószínűleg csak kevesen mernek kérvényezni. A Windows helyett így jelenleg a Google házán belül a Macintosh és a Linux platformok találhatóak meg a dolgozó gépeinek túlnyomó részén. A keresőcég a váltást a biztonsággal indokolta, szerintük ugyanis a Windows a legkevésbé biztonságos operációs rendszer, így a tiltással jelentősen növelhetik a munkatársaik és belső IT-infrastruktúrájuk védelmét, amelyre a hírhedt kínai hacker-támadások után kínosan ügyel a Google.

 

 



Fő vetélytárs lépése mellett nem tudott szó nélkül elmenni Brandon LeBlanc, a Microsoft kommunikációs menedzsere, aki szerint a Google biztonságra való hivatkozása nevetséges. "A védelem tekintetében még a hackerek is elismerik, hogy jobb munkát végzünk, mint bárki más. És ez nem csak rájuk igaz: külső fejlesztők és iparági vezetők, mint a Cisco is úgy vélekedik, hogy fejlesztéseink és törekvéseinek eredményeként túllépünk vetélytársainkon" - írja a Windows hivatalos blogján.

Brandon LeBlanc e mellett példaként az InfoWord egy friss cikkét hozza fel, amely szerint a Macintosh operációs rendszereket jelenleg is egy kritikus kártevő támadja, ami miatt el kell gondolkodni a Mac-ek biztonságán. A redmondi szoftvercég szakértője mondandóját alátámasztva több példát is felhoz, amely a Microsoft biztonsági iránti elkötelezettségét igyekszik alátámasztani. Sőt LeBlanc írásában a Mashable egy korábbi cikkét is megemlíti, amely szerint a Yale Egyetem a biztonsági kockázatok miatt elhalasztott a Gmail bevezetését. "Ez egy olyan irónia, amin nehéz túllépni" - írja.

Az ügy valószínűleg még nem ért véget, mivel mérget lehet venni arra, hogy hamarosan érkezni fog a Google reagálása is. A keresőcég Windows tiltásából így egy biztonsági vita kezd kibontakozni, ahol mindkét fél a saját termékét védi. Vagyis egy valamiben biztosan igaza van Brandon LeBlancnak: ez egy jó lehetőség, hogy tisztába tegyék a dolgokat.

 

Operációs rendszer

Operációs rendszer videó

google-microsoft galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

DocHoliday 2010-06-02 11:21:44

Az tény, hogy a Windows-ok nem éppen a legbiztonságosabb rendszerek, de a Microsoft az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt fektet a biztonságra, az IE8 is elég biztonságossá vált az utóbbi időben. Ez a vita valójában nem arről szól. Ez csak ál-ok. Az az igazság, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. A Microsoft az operációs rendszerek piacán igyekszik minél nagyobb teret nyerni, míg a Google az internet világát igyekszik bekebelezni. Egymás vetélytársaivá váltak a piacon, és most mindent elkövetnek, hogy a másikat lehetetlen helyzetbe hozzák. Két kigyúrt pankrátor üti egymást a ringben.

Legfrissebb hozzászólások

Nyomtatás okostelefonról az új...
"Ez mekkora jó!:) "

2012-02-03 21:19:50

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle