Nehezebb lesz eltusolni az adatszivárgásokat?

Az unió tervezete alapján kiderülhet, mennyi kárt okoznak a magyar pénzintézeteknek a hackerek.

Kategóriák: Biztonság, IT-védelem

Szerző: Molnár József 2011. szeptember 29.

Szinte naponta érkeznek a hírek az Egyesült Államokból nagyobb IT bűncselekményekről. Még nyáron például 2,7 millió dollár értékű adatszivárgást szenvedett el a Citigroup, míg a minap a Goldman Sachs rendszerébe törtek be illetéktelen személyek. Magyarországról nézve mindez távolinak tűnik, ám ez nem jelenti azt, hogy nálunk a kiberbűnözők ne lennének aktívak.

 

Csak ki ne derüljön!


A különbség abból adódik, hogy míg a tengerentúlon a cégeknek törvényi kötelezettségük az adatvesztések bejelentése, addig nálunk a magánvállalatok nyugodtan eltusolhatják az ügyeket, így megelőzve a presztízsvesztést. Habár a közeljövőben ez részben megváltozhat, mivel a Parlament még idén elfogadhatja azon törvényt, amely alapján a távközlési szolgáltatóknak be kell majd jelenteniük az IT-biztonsági incidenseket, a pénzintézetek és más szervezetek adatvesztései továbbra is titokban maradhatnak.

 

 



Egerszegi Krisztián például egy korábbi lapunknak adott interjújában elmondott egy esetet, ami egy hazai banknál történt meg. A pénzintézet egyik dolgozója megcsapolta a rajta keresztül átfolyó pénzt, amely idővel kiderült. A bank a presztízsveszteségtől félve nem akarta nyilvánosságra hozni az esetet, így megállapodott a dolgozóval, aki részletekben visszafizette az ellopott pénzt, s közös megegyezéssel elváltak egymástól. Ezt követően a renitens pénztáros fogta magát, és átment egy másik hazai pénzintézethez, mivel patinás önéletrajzzal rendelkezett.

 

Uniós tervek

Ez az állapot a SC Magazine információ szerint változhat, mivel az EU tervei szerint a jövőben kötelező lesz az adatvesztéssel járó támadások bejelentése az unión belül. A lap írása alapján egyelőre csak tervezetről van szó, s az Európai Bizottság várhatóan november közepre dolgozza ki az Adatvédelmi Irányelveit, amelyeken alapszik majd az új adatvédelmi törvény, amelyben részletesen szabályozzák majd az adatfeldolgozást. Sőt a bejelentési kötelezettség számos operatív következménnyel jár: kötelező lesz az esetek figyelése, és a belső jelentéskészítés is.

"A biztonsági szakembereknek az a legjobb ebben a történetben, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan többé nem moshatja majd senki a kezét a nyilvánosság előtt az ilyen helyzetekben" - vélte Stewart Room, a Field Fisher Waterhouse szakértője. Mindez egyébként szerinte a felhőszolgáltatásoknak kedvezhet, hiszen esetükben a megtámadott szervezetek az üzemeltetőre háríthatják majd a felelőséget. Ha a törvény hatályba lép és hazánkban is bevezetik, akkor a jövőben felkészülhetünk az olyan szalagcímekre, mint "Hackerek jártak az OTP-nél", vagy "5000 felhasználó adatát vesztette el az Erste" s így tovább.

biztonság

biztonság videó

IT-védelem galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle