Mérlegen a 35 éves Microsoft

Szép emlékek, fiaskók és elfeledett pillanatok az 1975. április 4-én alapított Microsoft 35 éves történetéből.

Kategóriák: Operációs rendszer, Gazdaság, Fókusz Üzlet

Szerző: Molnár József 2010. április 04.

következő oldal »

Sok jelentős eseményt látott 1975. Saigon kapitulációjával végett ért a vietnami háború, John Cleese főszereplésével a BBC bemutatta a Waczak szálló első részét, Niki Lauda megszerezte első Forma 1-es világbajnoki címét, Magyarországon kihirdették az új KRESZ-t, elhelyezték a paksi atomerőmű alapkövét, és felavatták a zánkai úttörőtábort. Bill Gates és Paul Allen pedig nem mellékesen megalapította Albuquerque-ben a Micro-softot, hogy BASIC-fordítóprogramot fejlesszenek és árusítsanak. Pontosan 35 évvel ezelőtt, 1975. április 4-én.

 

 

windows1.jpg
 

 

 

Az apró kis garázscég napjainkra a föld egyik legnagyobb vállalatává nőtte ki magát, amely meghatározta és jelenleg is formálja a számítástechnika világát, világszinten több mint 88 ezer embernek adva munkát. Az elmúlt 35 év természetesen nem csak a sikerekről szólt, így mi kedves köszöntés helyett inkább mérleget vonunk a világ legnagyobb szoftvercége felett, felemlegetve a legemlékezetesebb pillanatokat.

A legjobb üzlet

1980 novemberében a Microsoft megállapodott az IBM-mel, hogy utóbbi akkor még szigorúan titkos személyi számítógépéhez Bill Gates cége szállítsa az operációs rendszert, amely a később méltán híres MS-DOS lett (korábbi nevén PC-DOS). A teljes igazság azonban az, hogy a DOS első verzióját a nevétől eltérően nem a Microsoft készítette, hanem a Seattle Computer, amellyel egy nappal az IBM szerződés után szintén megállapodtak Gatesék. Utóbbi cég vállalta a QDOS (Quick-and-Dirty Operating System) átírását, miközben nem tudták, hogy a Microsoftnak mi a célja a megszülető operációs rendszerrel.

Ráadásul az átdolgozott QDOS a CP/M operációs rendszer alapjain épült, amely készítője, a Digital Research volt egyébként az IBM első számú favoritja, ám idővel a két cég tárgyalásai megakadtak. Ennek köszönhetően kerülhetett egyáltalán képbe a Microsoft, amely ráadásul a szerződésben biztosította, hogy a DOS-t másnak is eladhassa. Így a Digital Research és a Seattle Computer helyett Bill Gates cége indulhatott el világhódító útjára, üzleti manőverezésének köszönhetően.

A legügyesebb felvásárlás

1987 júliusában a Microsoft potom összegért, 14 millió dollárért felvásárolta a Forethought szoftverfejlesztő céget, amely korábban a Macintosh rendszerekre készített több programot. Érdeklődésüket leginkább a Mac-es Presenter prezentációkészítő alkalmazás keltette fel, amely később a PowerPoint nevet kapta. A megoldás később a Microsoft Office irodai programcsomag egyik zászlóshajója lett.

 

 

word1-mac.jpg
 

 

 

A legrosszabb szövetség

1985 augusztusában a Microsoft és az IBM megállapodott egy új generációs operációs rendszer, az OS/2 kifejlesztéséről. A platform azonban soha nem érte el a DOS népszerűségét, sőt igazán soha sem vált széles körben használttá, mivel ekkor a Microsoft inkább saját rendszerének, a Windowsnak a fejlesztésére összpontosította az erőit. A redmondi szoftvercég így idővel kihátrált az OS/2 fejlesztése mögül, amit később az egyedül marad IBM is megtett.

A legmeglepőbb befektetés

Hosszú rivalizálás után 1997 augusztusában a Microsoft úgy döntött, hogy segít a pénzügyi nehézségekkel küszködő versenytársán, és 150 millió dollár értékben szavazati jogot nem biztosító Apple-részvényt vásárolt. Cserébe a Microsoft zöld utat kapott az Office for Mac számára, valamint Steve Jobs cége beleegyezett, hogy az Internet Explorer is bekerüljön a Macintosh rendszerekbe. Idővel mindez azonban köddé vált és a megerősödő Apple képes volt a Microsoft segítsége nélkül is boldogulni.

 

apple-ms-karikatura.jpg

 

Egy 1997-es karikatúra

A legvitatottabb levél

1976 februárjában Bill Gates alaposan kiverte a biztosítékot, amikor nyílt levelet írt a Homebrew Számítógépes klub tagjai számára, a BASIC szabad másolását felróva számukra. Az ügy előzménye, hogy egy korábbi klubtalálkozón valaki bevitte a Microsoft Altair BASIC programját tartalmazó szalagot, amelyről Dan Sokol több mint 70 másolatot készített, majd azokat ingyenesen szétosztotta. Gates a nyílt levélben figyelmeztette őket arra, hogy jogsértő, amit művelnek. Ezt a közösség tagjai nem értették, ugyanis a hetvenes években teljesen elfogadott volt a programok másolgatása, s ez volt az első eset, hogy valaki fellépett a „kalózok" ellen.

Cimkék: microsoft, történelem, gates, 35, dos

következő oldal »

Operációs rendszer

Operációs rendszer videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

zsák 2010-12-09 16:29:28

Hiába, na!
Sokan ellenzik a Microsoft-ot,
ahogy tették ezt a www.pihike.com -mal is,
mégis ez a legnépszerűbb választás.

zav05 2010-07-28 02:30:04

Hát igen. De ugorjunk csak vissza a vistára!
Azért utálják mert (az igaz hogy lasú) lassan csinálták meg, és ezért sok olyan verzió is napvilágot látott ami éppen hogy elfutott a gépeken. És ez a MICROSOFT hibája, mert nagyon engette lopni a félkész rendszerét. Az igaz hogy adatokat gyűjthet a lopják (mármint a rendszerét), de nemár egy félkészet, nem?
Azért egyetértek az elöttem szollottakkal, tényleg nem a legjobb.
UI.: Én utálom az IE8-at :)

csirke 2010-05-07 19:34:23

De miért ítélné el bárki is a céget és/vagy a stratégiáját? Jól megy nekik, többnyire színvonalas termékekkel rukkolnak elő (lásd a kommentekben említett IE8 abszolút annak tekinthető). Akinek nem tetszik, hát ne használja, ennyi. De ne beszéljen levegőbe, támassza alá :)

óigen 2010-05-05 23:38:44

Ó igen, minden szempontból egyetértek az utóbbi kommenttel. A fejlődés kézzel fogható, és már egyáltalán nem csak a kinézet területén, hanem funkciók szempontjából is. Azért akadnak, akikben megmaradt a bizonytalanság régi esetek miatt, de néha az ilyen dolgokat el kell feledni és még egy esélyt adni - érdemes, én úgy találom.

Szinusz 2010-05-04 23:35:58

Én úgy gondolom, hogy a Windows egyre stabilabb és használhatóbb, csakúgy, mint a legtöbb Microsoft termék. Az érhető, hogy miért lett híres Bill Gates papa, de azért egy bizonyos szintet fenn is kell tartani ahhoz, hogy sikeres legyen a vállalkozás. Nemcsak marketingszempontból jók, hanem egyre stabilabbak és jobbak a programok, lásd Internet Explorer 8, amihez a régi IE-k még csak véletlenül sem hasonlíthatók.

Stranger 2010-04-29 17:53:23

Sokan beszélnek arról, hogy lefagyott a rendszere. Én nem tudom, hogy ők mit csinálnak az op.rendszerükön de nekem sosem fagyott le, ha csak nem hardver hiba volt...

béla 2010-04-18 21:04:52

"(valljuk be mert ez a Microsoft:)...(fos))!!!"
Azért használsz te is linuxot igaz? :)

sunyijanika 2010-04-11 12:19:30

Persze h nincs,de nem is mondtam ilyet.A Vista attól még ugyan úgy el lett cseszve.. és aki nem ezt látja hát istenem..éljen a kis világában.

béla 2010-04-10 20:53:52

Tökéletes oprendszer nincs,gondolom ezt te is tapasztaltad a magas szintű használat során... :)

sunyijanika 2010-04-07 20:27:06

Aki azt írja h a Vista így vissza tekintve nem is olyan rossz az nagyot téved....Egyszerű usereknek végül is tényleg ez jöhetett le!!!!
Hiba ez a sok SP..attól az még el lett cseszve..
(valljuk be mert ez a Microsoft:)...(fos))!!!

Klaus Duran 2010-04-05 23:14:34

Használtam Windows 98 at 6 évig ugy hogy egyszer sem volt ujratelepitve, zopás volt mert gyenge volt a hardver de ment, aztán 1 évig használtam XP-t. Most Ubuntu 9.10-et használok, mindnek megvan a hibálya, a 98 korában gyenge volt a hardver és 6 év alat eléggé belassult a szoftver és a hardver is. Xp ujja a hardver 3 évvel mint a rendszer de igy is fagyot netezés közben, igaz nem nagyon csipte a 32 tabot opera 9.5-nél, de nem csak ez volt vele föleg a virusok meg a virusirto is fogta. Most az Ubuntuhoz elavult a Hardver föleg a videokártya meg a proci, itt föleg az én baromkodásaimbol voltak hibák de a rendszer viszonylag stabil eleinte sikerült 2 szer lefagyasztani de most sokkal jobb mint az xp, ez 6 honap tapasztalata az ubuntuval.

zed01 2010-04-05 17:29:12

Naponta 50 ezer új kártevő van a windowsra a sunbelt blog szerint. Kevesebb linuxos vírus van összesen, mint amennyi egy nap íródik a windowsra.

TampaBay 2010-04-05 15:21:19

Boee és a többiek,

habár a WinME valóban rosszabb volt, mint a Vista, de soha nem voltam tőle elájulva sőt! Mint rendszergazda (Windows és *nix( és programozó is bizton állítom, hogy a kezem alatt használt Visták nem voltak valami stabilak, pedig HP és Acer gépeken használtam őket, iiletve a fejlesztéseim is nehezebben álltak össze. Bár személy szerint a *nix rendszereket többre tartom, lehet engem Linux-fan droidnak nevezni, én is nevezhetnélek Winfos-fan droidnak, de szerintem minden rendszernek megvan a maga helye és szerepe. Mind szerver-, mind kliens-oldalon. Azonban kliens-oldalon a Win7 előrelépés, és sokkal könnyebb használni, mint elődjét. Fenti véleményemmel pedig nemcsak egyedül vagyok így, hanem több kolléga is a környezetemben.

Boee 2010-04-05 13:30:01

Ja, és nem, nem ittam (még) túl sokat, határozottan és józanul mondhatom: soha semmi komoly bajom nem volt a Vistával, és nagyon szerettem, amíg használtam - de dobnom kellett a húgáért, aki nemcsak szexisebb, de kicsit belevalóbb is. :)))

Boee 2010-04-05 13:28:23

Egy szó mint száz, a Vista lejáratásában sokkal sárosabb a média és a "buta" (huh, sikerült finoman fogalmaznom :)) felhasználók tömkelege, mint az MS (és nem, a Vista Capable matrica körül nem csak az MS volt a hunyó).

Tudom, hogy a szubjektivitáson nehéz túllépni, és azt kell írni, amiről az emberek olvasni akarnak, mert megint jönnek a bedrótozott Linux-fan droidok, és "igazságot teremtenek". :(((

Boee 2010-04-05 13:28:12

Tény, az SP1 sokat javított rajta - na de emlékezzünk már vissza az XP pályakezdésére! Sokkal több fagyás és kékhalál volt a felhasználó jutalma, mint a Vista esetében. Miért is? Mert nyilván minden egyes újabb Windows rendszer esetében egyre több "tapasztalata" lesz a programozóknak (a Vista ráadásul amolyan kísérleti nyúlnak is tekinthető, mivel sok tekintetben különbözik az XP-től), s egyre kevesebb hibával kell számolni (az újítások amúgy is hoznak eleget :)). Az XP esetén is az új alapok miatt volt sok probléma, kellett az SP1, később pedig az SP2. Ráadásul sok észkombájn a 6 éves agyonjavított rendszert hasonlította össze egy frissen megjelent új rendszerrel 8ez kb. olyan, mintha egy újszülöttet azért néznénk le, mert kevesebbet tud, mint egy iskolás - bepisil, bekakil, teleokádja a szobát, és még csak egy összeadást sem tud elvégezni, hát kell hozzá a szervízcsomag?! Nem hinném. :\).

Boee 2010-04-05 13:27:48

Nem egy olyan fórumozóval találkoztam a Win7 megjelenése óta, aki a Win7 kipróbálása _után_ más szemmel tekintett a Vistára is - egyből nem lett olyan rossz rendszer. :) Azért jó lett volna, ha a tisztelt cikkíró a realitások talaján maradva a WinME-t választotta volna a legrosszabbnak, mivel egyrészt azzal valóban sok probléma volt, míg a Vista esetében olyan "problémákról" beszélt mindenki, amilyenekkel én soha nem találkoztam, pedig nem csak egy gépre telepítettem Vistát (s mint kiderült, többségüket a BÉTA változatokban tapasztalták, nem a véglegesben, pedig akkor már rég megjelent a boltokban is a Vista!!!), másrészt ahogy a második hozzászóló is írta, sokan alaptalanul fikázták a Vistát, harmadrészt pedig többen ismerik, mint a WinME-t, ami azért mégiscsak sokatmondó dolog. :\

Gyussz 2010-04-04 21:04:34

Egyet értek előttem szólókkal. A Vista tényleg nem volt egy rossz rendszer, ha jól emlékszem közel 2 évig használtam. Nem hosszú idő, de későn jött, a Windows 7 beta meg hamar :). Tény, hogy igazán akkor tudtam dolgozni rajta rendesen, mikor beruháztam egy erősebb gépre. A Windows 7-et pedig egy majdnem tökéletes működő rendszernek érzem a kezeim alatt. Persze hibák mindenben vannak... Sokan panaszkodnak, hogy miért nem tud a Microsoft egy normális rendszert csinálni, de gondoljunk csak bele: több millió soros, több ezer részből álló programkódról van szó, amit nem egy ember fejleszt. Mégis hogyan kellene elképzelni azt, hogy hibátlan legyen? Sajnos a hülyeség könnyebben terjed mint a szakvélemény.

Tamás 2010-04-04 18:03:29

Érdekes történetek. A Windows Me tényleg sok probléma volt vele. A Vista-t csak azért utálták, mert:
- a média lehordta, és az emberek elhitték,
- az emberek, egy belépő gépekre tették fel,
- úgy gondolták, hogy nincs rá szükségük.
A WGA problémára a megoldás az, ha megvásárolják a Windows-t, de ehhez a Ms-nak is tennie kell (minimum 50%-kal csökkenteni, és az OEM-et kivenni a listából(max laptopokon lehet fent)).

béla 2010-04-04 16:32:21

Jó cikk,igazából az a véleményem a mai windowsokról,hogy elég stabilak és viszonylag könnyen használhatóak.Sőt még a vista is elég jó ha az sp2-es javítás fel van telepítve hozzá.Persze a windows7 már egy jobban sikerült darab... :)

Legfrissebb hozzászólások

Nyomtatás okostelefonról az új...
"Ez mekkora jó!:) "

2012-02-03 21:19:50

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle