Mellesleg letölthető az Exchange 2007 SP3

Hangos fanfárok és komolyabb bejelentés nélkül megjelent az Exchange 2007 új szervizcsomagja.

Kategóriák: Szoftver

Szerző: Molnár József 2010. június 23.

A hétvégén a Microsoft csendben elérhetővé tette az Exchange Server 2007 levél- és üzenetkezelő rendszerének a harmadik szervizcsomagját (SP3), amely vasárnap óta letölthető a redmondi szoftvercég oldaláról. A frissítést finoman szólva nem verték nagydobra, mivel a világhálón csak elvétve lehet olvasni az érkezéséről szóló híreket, ami mellett a gyártójának a sajtószobájában sem találni semmiféle bejelentést, és még az újdonságokat felsoroló dokumentációt sem egyszerű megtalálni. Talán a Microsoft az Exchange 2010 megjelenése után már nem akar nagy hangsúlyt fektetni az előző verzióra, jobb, ha ügyfeleik inkább a legújabb kiadásra összpontosítanak.

 

 

Exchange 2007
Exchange 2007



Ezek után nem meglepő, hogy az Exchange SP3 letöltő-oldalán az újdonságokról kevés szó esik. Pedig a szerver oldali megoldás a harmadik szervizcsomag érkezésével már képes együttműködni a Windows Server 2008 R2 és a Windows 7 operációs rendszerekkel, amit a redmondi szoftvercég ügyfelei korábban erősen hiányoltak. A TechNet oldala alapján e mellett az Exchange 2007 a frissítőcsomaggal - a szokásos hibajavítások mellett - fejlettebb jelszókezeléshez és keresőfunkciókhoz, és Active Directory séma változásokhoz jutott, ami mellett képes már az arab írásmódot (jobbról balra) is kezelni. Az újdonságokról bővebben angol nyelven a TechNet oldalán olvashat.

 

Irodai alkalmazás

Legfrissebb videó

exchange galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle