Megújult a Prezi, de nem eléggé

Szeretjük a Prezit, de egy kicsit több változás azért nem ártana. Változott a szerkesztő, lettek színek, de a nagy újítások elmaradtak.

Kategóriák: Sikersztori, Kommunikáció, Gazdaság

Szerző: Turcsán Tamás 2010. január 27.
A hazai sikertörténet, a Prezi.com, az elmúlt napokban átesett némi átalakításon. Az immáron több mint fél éve a Twitter társalapítójával, Jack Dorsey-val megerősített csapat által bevezetett újdonságok nem tükrözik az fejlesztők ígéreteit. A Prezi-t ugyan világszerte ismerik és használják, de a felhasználói szabadságnak továbbra sem látszik nyoma. Az alkotók igazán nem engedik meg a felhasználóknak sem a színek, sem a tipográfia tekintetében a szabad választást.

A mostani változásokkal kaptunk színeket, - de csak néhányat - viszont nincsenek új sablonok és a betűtípusok is a régiek. Ez egy kicsit olyan, mint a mese, hogy hoztam is ajándékot meg nem is. A felemásra sikerült frissítés inkább csak átfestés, a régi rendszer újragondolásával egyidejűleg bevezetett újítási próbálkozás.



A kevésbé kritikusan gondolkodók mondhatják, hogy javítottak a „path” opción, könnyebbé tették a szövegbevitelt, de a framek, és a shape funkció szegényes kínálata, a szerény betű kínálat zavarhatja a kreatívabb felhasználókat.

Az összesen 9 féle sablon, főként ha leszámítjuk azokat, amelyek ráadásul még magyarul sem tudnak, elég kevés, ennyi idő alatt biztos lehetett volna ebből is néhány újat összerakni.

A korábban jól megszokott kezelőszervek áttervezése, pedig valószínűleg a felhasználók elképzeléseit szerette volna kiszolgálni. Akik sosem használták, azoknak valószínűleg körülményesebb, azoknak, akik meg a régit szerették kifejezetten bosszantóak a változások. Igaz maradt egy opció, amivel a régi szerkesztőt lehet használni, aminek azok örülhetnek, akik a megszokták a korábbi kezelőfelületet.

Lehet, hogy furcsán hangzik, de amíg a Prezi ismeretlen volt, valahogy jobban igyekeztek a fejlesztők megvillantani a hazai kreativitást, amit szívesen látunk volna viszont már ebben a verzióban is. A fizetős Prezi tulajdonosok is joggal várhatnának egy kis exkluzivitást, extra skineket, vagy több grafikai lehetőséget. A nagy siker lehet, hogy több elvárást ébresztett bennünk felhasználókban, mint hogy egy sütivel, meg egy szép indiai lánnyal beérjük a Prezi fejlesztőitől. A Prezi pont a közösségi gondolkodást nem engedte be eddig a fejlesztésbe, pedig ha lehetne például skineket, tipográfiai variációkat vagy egyéb kreatív lehetőségeket egy közösségben megosztani, abból mindenki számára hasznos végeredmény születhetne.

Sikersztori

Gazdaság videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle