Megfeneklett a Google Wave

Bebizonyosodott, hogy a Wave nem a jelennek készült, inkább a jövőnek. Persze az is lehet, hogy zsákutca marad.

Kategóriák: Fókusz Üzlet, Kommunikáció, Kommunikáció

Szerző: Molnár József 2010. augusztus 05.

Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt, egészen pontosan 2009. május 27-én a Google az I/O konferencián bejelentette forradalmian új kommunikációs eszközét, a Google Wave-et. A keresőcég szakértői az esemény során nem bántak csínján a nagy szavakkal. Egyenesen az e-mail hegemóniájának a megtörését remélték az eszközüktől, egyúttal megteremtve a webes kommunikáció új sztenderdjét. Sőt néhányan még azt is megkockáztatták, hogy a Wave komolyan megszorongathatja a Facebookot is.

 

 

Google Wave
Google Wave



Az izgalom...

Telt az idő és a hangzatos bejelentést követő újságcikkek után jött az újabb őrület: kilincselés a korlátozott számú meghívókért. Mindez Magyarországon is megfigyelhető volt. A közösségi oldalakat elárasztották a hozzáférésért rimánkodó kérések, s mondhatni nagy értékkel bírt egy Google Wave meghívó. A keresőcég ugyanis jó érzékkel első körben csak fix 100 ezer hozzáférést biztosított, így el tudták érni, hogy már jóval a Wave megjelenése előtt igazi hisztéria alakult ki a szolgáltatás körül, mígnem idén májusban teljesen nyílttá nem vált a megoldás.

Jogos volt ez? Ha az alapötletet nézzük, akkor minden bizonnyal. A Google által fejlesztett ingyenes, online - böngészőben futtatható - kommunikációs felület ugyanis merőben új utakra tévedt. A platformfüggetlen megoldás egyrészt ötvözi az e-mail, a chat, a wikik, valamint az azonnali üzenetküldő programok előnyeit, másrészt a nyílt forráskódja révén biztosítja a külső fejlesztők által készített alkalmazások megjelenését is. Mindezt valós időben teszi, meglehetősen gazdag eszköztárral. A felhasználók láthatják az aktuális módosításokat, fotókat, videókat és dokumentumokat oszthatnak meg, sőt akár alkalmazásokat és internetes kereséseket is mellékelhetnek a kommunikációs folyamba. Azaz a Wave biztosítja a valós idejű kommunikációs és a hatékony csoportmunkát, így egy vállalkozás dolgozói számára áldás lehet a mindennapi munka során.

és a kiábrándulás

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a Wave túl forradalmira sikeredett. Nem döngölte földbe az e-mailt (lassan megteszik ezt a közösségi oldalak helyette), nem szorongatta meg a Facebookot, vagy a Twittert, és nem vált webes mércévé sem. A cégek nem kezdték el tömegesen használni a Google megoldását és úgy tűnik, hogy a magánfelhasználóknál is csak három napig tartott a csoda. A jelek szerint ugyanis a Wave mindaddig volt érdekes, amíg be nem kerültek az emberek a szolgáltatásba. Utána elpártoltak tőle, visszatérve a hagyományos eszközeikhez.

"A Wave nem érte el azt az adoptálási rátát, amit vártunk tőle" - ismerte el Urs Hölzle, a Google alelnöke, aki egyúttal bejelentette, hogy nem fejlesztik tovább "radikálisan új technológiájukat". Vagyis a Google Wave mondhatni érdeklődés hiányában megbukott, így az üzemeltetője a továbbiakban legalább az év végéig életben tartja a szolgáltatást, de a továbbiakban egy plusz sorral sem egészíti ki a forráskódját.

Még nincs vége

Mindezzel együtt korai lenne még temetni a Google Wave-et, hiszen elképzelhető, hogy valóban valami nagyot alkotott a Google, csak a néhány lojális, informatikai iránt mélyen érdeklődő felhasználóján kívül a többséggel nem tudta megértetni, hogy miért jó ez, s pontosan miként kellene használni. Szinte biztos, hogy a Wave nem tűnik el teljesen, és a megoldás néhány eleme felbukkan majd a Google más termékeiben. Ami a mostani bejelentéssel biztossá vált az, hogy a Wave nem a jelen új kommunikációs eszköze.

 

Audioszerkeszt?

Legfrissebb videó

google galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Nyomtatás okostelefonról az új...
"Ez mekkora jó!:) "

2012-02-03 21:19:50

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle