Lekörözték Bill Gatest

Carlos Slim, mexikói befektető a világ leggazdagabb embere. A Microsoft társalapítója is gyarapodott, de az csak a második helyre volt elég.

Kategóriák: Sikersztori, Pénz a netről, Gazdaság

Szerző: Molnár József 2010. március 11.

Az amerikai Forbes magazin minden évben összeállítja a világ legvagyonosabb embereinek a listáját. Frissen kiadott, 2010-es felsorolásuk alapján egy évig biztosan elvesztette Bill Gates a világ leggazdagabb emberének címét, hiszen idén meg kell elégednie a második hellyel. Az élre a tavalyi harmadik Carlos Slim Helú került, akinek egy év alatt 35 milliárd dollárról 53,5 milliárd dollárra sikerült növelnie a vagyonát. A győztes befektetési szakember Mexikó telekommunikációs szektorában alapozta meg gazdagságát (a Wall Street Journal szerint az ország ipari termelésének 7 százalékáért cégei felelősek).

 

 

gates.jpg


Érdekesség, hogy a tavalyi győztes Bill Gates is gazdagodott (vagyona 40 milliárd dollárról 53 milliárd dollárra nőtt), de az idei elsőséghez hiányzott legalább fél milliárd dollár. Harmadik helyen a 2009-es ezüstérmes Warren Buffett befektetőguru található meg, aki 10 milliárd dollárral szintén jelentősen növelni tudta vagyonát, 47 milliárd dollárra.

A Forbes jelentése szerint egyébiránt míg tavaly a világ leggazdagabbjait is komolyan érintette a recesszió - a dollármilliárdosok száma 1125-ről 793-ra csökkent, átlagos vagyonuk ( 3 milliárd) pedig 23 százalékkal visszaesett - ,idén az elit már a háta mögött hagyta a nehézségeket. 2010-ben ugyanis 1011 milliárdost számoltak össze a világon (Egyesült Államokban 403-at, Európában 248-at), akiknek az átlagos vagyona 3,5 milliárd dollárra nőtt.

Az IT szektor prominens személyiségeinek listája a következőképpen alakult (a megosztott helyek az azonos vagyonméretnek köszönhetőek):

2 - Bill Gates (Microsoft) 53 milliárd dollár
6 - Lawrence Ellison (Oracle) 28 milliárd dollár
24 - Sergey Brin (Google) 17,5 milliárd dollár
24 - Larry Page (Google) 17,5 milliárd dollár
33 - Steve Ballmer (Microsoft) 14,5 milliárd dollár
37 - Paul Allen (Microsoft) 13,5 milliárd dollár
37 - Michael Dell (Dell) 13,5 milliárd dollár
43 - Jeff Bezos (Amazon) 12,3 milliárd dollár
117 - Eric Schmidt (Google) 6,3 milliárd dollár
136 - Steve Jobs (Apple) 5,5 milliárd dollár
212 - Mark Zuckerberg (Facebook) 4 milliárd dollár
Sikersztori

Gazdaság videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

hmolnarj 2010-03-11 12:23:29

nem mindegy, főleg mikor röpködnek a dollármilliárdok :) javítva

Upsz :-) 2010-03-11 12:02:47

"...35 milliárd dollárról 53,5 millió dollárra sikerült növelnie..."

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle