Google vs. Microsoft - csata Los Angelesért

A két óriás nyílt csatájává fajult Los Angeles e-mail rendszerének lecserélése. A győztes komoly skalpot szerezhet. Ráadásul ebben az esetben nem egyszerűen két vállalat, de kétfajta szemlélet is ringbe száll.

Kategóriák: Szoftver, Irodai alkalmazás, Kereskedelem

Szerző: Molnár József 2009. szeptember 30.

Google Apps, vagy Exchange? E dilemma előtt áll Los Angeles városvezetése, amely nemrég bejelentette, hogy korszerűsíteni kívánja elavult e-mail rendszerét. Szakértők a beruházást körülbelül 7,25 millió dollárra becsülik, így nem meglepő, hogy a Google és a Microsoft is mindent megtesz azért, hogy a saját megoldását válassza végül az önkormányzat.

 

20090930-battle-for-los-angeles-microsoft-google.jpg
 

 

A Los Angeles Times tudósítása szerint ennek megfelelően a két cég lobbistái már ellepték a városházát. A redmondi szoftvercég eddig körülbelül 40 ezer dollárt, míg a Google 10 ezer dollárt költött el nyomásgyakorlásra. Sőt a lap információ szerint a két cég akár vezetői szinten is segítene a városháza alkalmazottjainak a döntésben. Steve Ballmer, a Microsoft vezére és Eric Schmidt, a Google első embere is egyaránt jelezte már, hogy "boldog lenne, ha meglátogathatná" a végső döntést hozó Tony Cardenas-t, a városi tanács informatikai fejlesztésekért felelős elnökét.

Nem csak presztízs

A tét nem kicsi, hiszen a nyertes a körülbelül 7,25 millió dolláros bevétel mellett egy komoly skalppal is gazdagodhat. A Google számára nagy a tét. Ha az önkormányzat munkatársai mellettük teszik le a voksukat, akkor egy olyan komoly referenciára tehetnek szert, amely később mérvadó lehetne más Google Apps bevezetésen gondolkodó önkormányzatok számára is. Eddig több oktatási intézmény, szervezet és a Google közlése szerint körülbelül 2 millió cég döntött a javukra, ám Los Angeles nagyságrendben sokkal nagyobb halnak számít. Sőt szakértők szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a keresőcég győzelme esetén az amerikai városok tömegével állhatnak majd át a Google megoldására. Magyarán a fő kérdés az: zászlóshajó lesz-e Los Angeles, vagy nem?

Talán nem meglepő, hogy a Microsoftot ellentétes célok mozgatják. Számukra egy vereség felérne egy mélyütéssel, ami következtében akár egy komoly piacvesztést is elszenvedhetnek a későbbiekben. A 20 milliárd éves forgalmú piacon 70 százalékkal uralkodó cég márpedig ezt nem engedheti meg magának.

Google Apps vs. Exchange

A döntés nem könnyű, hiszen a lobbisták mindkét oldalon tudnak pro és kontra érveket hozni a választást illetően. Nem meglepő módon a Google szakértői az így elérhető költségcsökkentéssel kampányolnak, mivel szolgáltatásuk nem igényel egyszeri nagyobb beruházást. Esetében csak havidíjat kellene számláznia az önkormányzatnak.

A pénztárcakímélő megoldás döntő érv lehetne, ha a Microsoft nem tudnák azt egy hasonló fontosságú elemmel lekontrázni. Nevezetesen a biztonság kérdésével. A szoftvercég szakembereinek az érvelése szerint ugyanis a Google által is kínált felhő alapú megoldások még nem kiforrottak, s így talán korai lenne a városnak a levelezését egy internetes szolgáltatás keretén belül igénybe vennie. Míg a redmondiak piaci tapasztalata megkérdőjelezhetetlen - érvelésük szerint.

Ütőkártya a kezükben Washington példája, amely ugyan komoly költségmegtakarítást ért el a Google Apps adoptálásával, ám végül a 38 ezer alkalmazottból csak 4 ezren tértek át teljes egészében a felhő alapú szolgáltatásra, míg a többség a mai napig is a Microsoft Outlook programon keresztül intézi mindennapi ügyeit. S mivel Los Angeles teljes egészében át kíván állni, ezért a washingtoni eset inkább a Microsoft malmára hatja a vizet.

Leállások, adatszivárgások, patchek

Hasonlóan fájdalmas kérdés lehet a Google számára a közelmúltban tapasztalt GMail leállások ügye. A Microsoft szakértői talán jogosan apellálnak erre, hiszen ha egy egész város a Google levelezőjét használja, akkor egy hasonló malőr akár meg is béníthatja a közszolgáltatások működését. Ehhez kapcsolódóan kínos téma még a Google Docs nemrégen tapasztalt adatszivárgása is, mikor a felhasználók több dokumentuma elérhetővé vált idegenek számára. A városi rendőrség számára egy hasonló eset végzetes lenne, így a Microsoft lobbistái előszeretettel hangsúlyozzák ezen érvet is.

Igaz biztonság kérdésében a Microsoft sem lehet teljesen büszke magára. "Az elmúlt 12 hónapban a Microsoft 70 biztonsági frissítést adott ki, amelyek közül 41 kritikus minősítést kapott. Mivel e javításokat sokszor nem megfelelően telepítik, a rossz fiúknak a biztonsági közlemény alapján komplett térképük van ahhoz, hogy miként jussanak be a hálózaton belülre" - mondta a lapnak Andrew Kovacs, a Google szóvivője.

 

ballmer-schmidt.jpg
Ki nevet a végén?

A küzdelemben mint látható a két fél prominens képviselői mindent bevetnek, hogy a saját táborukat erősítsék. A döntés a Los Angeles-i vezetők számára nem lesz könnyű. Sőt a Los Angeles Times írása szerint az amerikai szakértők is árgus szemekkel figyelik, hogy ki javára fog eldőlni a küzdelem. Itt ugyanis nem csak a Microsoft és a Google párharcáról van szó. Velük párhuzamosan lépnek a ringbe a cloud computing technológiák a hagyományos, kliens oldali megoldásokkal szemben. Ha a webes szolgáltatások győznek, az komolyan lökést adhat számukra, míg a hagyományosok diadala visszavetheti az elterjedésüket.

Szoftver

Szoftver videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle