Líbiában újra elsötétült az internet

Az ország egyetlen kormányzati internetszolgáltatója tűzfallal blokkolja a világháló elérését.

Kategóriák: Kommunikáció, Kommunikáció, Internet

Szerző: Molnár József 2011. március 07.

A Renesys és az Arbor Networks, valamint a Google mérései alapján múlt pénteken koordinált világidő szerint 16.35-kor, magyar idő szerint délután fél hatkor a libai vezetés újra lekapcsolta az internetet az országban, hogy így próbálja megakadályozni az állampolgárok, s főként a forradalmárok közötti kommunikációt.

 

 



Az elmúlt hetekben az már másodszor történt meg. Két héttel ezelőtt, március 19-én ugyanis Líbia vezetése már egy rövid időre blokkolta a világháló elérését, amikor az ország - a Kadhafi legnagyobb fia által vezetett - egyetlen internetszolgáltatója, a Libya Telecom & Technology leállította a szolgáltatást, nem sokkal a Bengázi városában elkövetett, több mint 200 ember életét követelő véres tömegoszlatás előtt.

 

 

 



A különbség annyi, hogy míg két héttel ezelőtt az internet megvonást a BGP (Border Gateway Protocol), a világháló alapvető útválasztó protokolljának a manipulálásával érték el, most tűzfalat húztak fel az ország körül. "Az útvonalak még mindig léteznek, de a forgalom megrekedt. Ez olyan, mintha egy ország útjai még mindig léteznének, de az autókat megbénítanák" - mondta Earl Zmijewski, a Renesys vezető menedzsere. Másik nagy különbség, hogy míg a BGP útvonalak megszüntetésével hermetikusan elzárható egy ország a webes tértől, addig a tűzfal használatával lehet kivételeket beállítani. Azaz így Kadhafi képes blokkolni az ország lakosainak az információcseréjét úgy, hogy a hatalom tagjai számára továbbra is biztosított marad a hozzáférés.

Egyiptom mellett korábban, Mianmar (2007) és Nepál (2005) vezetése korlátozta az internet elérését, míg a híres kínai tűzfalnak a létezése bizonyára csak kevesek számára hat az újdonság varázsával.

 

Kommunikáció

Kommunikáció videó

internet galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Júliustól sokkal olcsóbb mobil- és...
"HM-Hm kérdés Magyarország bent van az EU-ban jogilag §,,vagy csak..."

2012-03-30 09:05:59

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle