.üzlet

Kísérleti mobil Surface a Microsofttól

írta Molnár József, 2010. március 02.

Kategóriák:
Sikersztori, Kommunikáció, Technológia

Címkék: surface, mobil, research, microsoft, koncepció

Az érintésérzékeny egerek egy után hordozható, projektoros készülék került elő a Microsoft kutatóintézetéből, amely a Surface élményét igyekszik mobillá tenni.

A Microsoft Research boszorkánykonyhájában korábban már több fejlesztés is felbukkant, amely a Surface-t próbálja a végfelhasználókhoz közelebb hozni. Az érintéssel vezérlehető nagyméretű asztal ugyanis hiába kínál teljesen újfajta élményt, ha borsos ára miatt nagyon távol van attól, hogy tömegcikké váljék, másrészt mivel csak cégek számára elérhető, ezért még a tehetősebb otthonokban sem képes megjelenni.

 

 

surface.jpg
 

 

Márpedig a redmondi szoftvercég nagyágyúja több annál, minthogy csak elvétve lehessen találkozni vele. Főként, hogy az érintéssel történő vezérlést egyre inkább megkövetelik a felhasználók, márpedig a Surface ezt kínálja, nem akármilyen módon. Ennek érdekében a Microsoft a Windows Touch funkcióját már beépítette az új operációs rendszerébe, amelyhez tavaly májusban OEM partnereiknek kiadták az első érintőképernyős programcsomagjukat is (több Surface megoldást egy az egyben átemeltek). Sőt e mellett a Silverlight platformot is felkészítették a kezelésére, vagyis szoftver szinten minden adott ahhoz, hogy érintéssel vezéreljük a Windows 7-et.

Hardverek téren azonban már nem ilyen jó a helyzet. Habár készülnek a Microsoft Research érintésérzékeny egerei, a Courier tablet, sőt korábban még egy otthoni felhasználóknak szánt, Oahu kódnevű Surface asztalról is lehetett hallani, egyelőre a ködbe vesznek e kütyük. Nincs ez másként a redmondi szoftvercég most előkerült legújabb kísérletének esetében sem, amely a mobileszközök szintjére kívánja lehozni az érintéssel vezérlés élményét.

 

 

mobile-surface.jpg

 

 



A jelek szerint a fejlesztése igen korai stádiumban lehet, hiszen a Microsoft Research oldaláról eltávolították azon róla szóló bejegyzést, amelyre a média egyik szemfüles újságírója figyelt fel. "Célunk, hogy a Microsoft Surface élményét mobillá tegyük, és ami talán még fontosabb, hogy elérhetővé tegyük a 3 dimenziós vezérlést a hordozható eszközöknél. Kutatásunk célja, hogy megtaláljuk a módját a különböző felületek (dohányzóasztal, papírdarab) felhasználásának azon módjához, hogy azokat kamerával és projektorral rendelkező Mobil Surface képes legyen kezelni" - volt olvasható egy rövid ideig az oldalukon.

A kiszivárgott kép alapján eszközük a felhasználó elé vetítené a munkaasztalt egy projektorral, majd az érzékelői segítségével figyelné az adott személy interakcióit. A megoldás előnye, hogy hordozható, és bárhol használható, ám azt az eddigi információk alapján nem tudni, hogy miként bírná a többkezes vezérlést. A ZDNet tudomása szerint a hordozható eszközt a héten mutatják majd be a redmondi szoftvercég belső munkatársainak, ám azt még sejteni sem lehet, hogy a készülék vajon mikor válik terméké (ha egyáltalán az lesz).

 

gustav_1.jpg

Az előzetes információk szerint egyébként a Microsoft kutatóinak seregszemléjén, a TechFest 2010 rendezvényen több érintéssel vezérelhető eszköz is bemutatkozhat. Ilyen például a Gustav projektnéven futó megoldás is, amely gyakorlatilag nem más, mint egy speciális ecsettel, ceruzával kezelhető digitális rajzvászon.

  

Ígéretes újdonság még a redmondi szoftvercég mérnökeinek valós idejű fordítóprogramja is, amely egy telefonbeszélgetés során hasznos eszköz lehet a jövőben. A program egyelőre még csak igen korai stádiumban van, és emiatt csak angolról németre képes fordítani, nem tökéletesen. S mivel a Google is nemrég jelentette be, hogy dolgozik egy hasonló megoldáson, versenyfutás kezdődhet a két óriás között, hogy kinek lesz meg előbb a saját valós idejű fordítóprogramja.

tovább a főoldalra »

küldje tovább! nyomtatás

Írja le gondolatait a témáról!

Vélemény írása

Név: Kód:


Nincsenek még hozzászolások! Legyen Ön az első!

Tematikus oldalaink
Tanácsadóink

további cikkek...

Hálózatbiztonság: nincs tökéletes védelem

Kockázatosnak tűnhet azok számára, akik dolgoznak vele, de a felhasználók ebből semmit sem érezhetnek.

Höltzl Péter, Balabit IT Security

Szexi telefonok Valentin napra

Mit is ajándékozhatna egy technológia megszállott kedvesének, mint egy menő telefont.

Erős Lászó, Gigaset Communications GmbH

Kérdezzen ön is a szakértőtől!

Közvélemény
Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Informatikai Blogok

"Vannak mindig olyanok akik mindenből a legfrissebb verzióra törekednek. Azoknak most...

"Digitalizálják a sportolók mozgását az iPhone játékhoz"

"A The Wall Street Journal-nak a vállalat szóvivője beszélt erről "

"Júli 28-tól Aug 3-ig 20% kedvezménnyel árusítja az Artwork.hu bizonyos termékeit."

"Itt egy rövid kis videó arról, hogyan tedd tönkre 1 másodperc alatt a videózni is tudó...

"A 24-es és a 30-as kijelző árait is csökkenti az Apple"