Keresőkre célzott támadás

A P2PShared.AV féreg egy meglehetősen összetett féreg, amely többféleképpen képes terjedni. A fertőzött rendszereken megnehezíti, illetve az átlagosnál jóval kockázatosabbá teszi az internet böngészését.

Kategóriák: Biztonság, IT-védelem

Szerző: Kristóf Csaba 2010. március 12.
A P2PShared.AV féreg alapvetően három különféle módon képes terjedni: egyrészt fájlcserélő hálózatokon keresztül, másrészt elektronikus levelek küldözgetésével, harmadrészt cserélhető meghajtók révén. A féreg a fájlcserélő alkalmazások megosztott könyvtáraiba másolja be magát jól ismert alkalmazások neveinek felhasználásával.

A P2PShared.AV számos olyan módosítást végez a fertőzött számítógépek regisztrációs adatbázisában, amelyek révén a Windows  több szolgáltatását állítja le vagy bénítja meg. Ezek közé tartozik a hibajelentésért felelős összetevő és az UAC is. A féreg arról is gondoskodik, hogy a Windows beépített tűzfala ne jelentsen számára akadályt a későbbi tevékenysége során.

Az Isidor Biztonsági Központ szerint a P2PShared.AV jelenlétére leginkább az utalhat, hogy a webböngészők közbe-közbe furcsán kezdenek működni. A kártékony program ugyanis folyamatosan figyeli a böngészőkben megnyíló legnépszerűbb webes keresőket, és előre meghatározott, gyakori keresőszavak megadásakor különböző weboldalakra végez átirányításokat. Ezek a weblapok további fenyegetést jelenthetnek az érintett PC-kre.

A P2PShared.AV az Internet Explorer, a Firefox, a Chrome és az Opera esetében is működőképes. A féreg a következő weboldalak letöltésekor aktivizálódik: aol.com, ask.com, bing.com, google.com.

A böngészőnk furcsa működése egyértelmű jele a fertőzésnek, érdemes azonnal gyanakodni, hogy sikerült valahonnan összeszednünk a P2PShared.AV-t.

A hír a Computerworld biztonság rovatában jelent meg.
Cimkék: féreg, p2p, keresők
Biztonság

Biztonság videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Nyomtatás okostelefonról az új...
"Ez mekkora jó!:) "

2012-02-03 21:19:50

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle