Vatera-botrány: kamu volt az egész?

A minap több helyen is elterjedt azon hír, amely szerint idő előtt véletlenül gazdára talált a Vatera által reklámozott Mercedes. Így, vagy úgy a történet sántít.

Kategóriák: Pénz a netről, Kommunikáció, Internet

Szerző: Molnár József 2009. november 10.

"5kor elvitte tygger77, majd betwittelte pictigjis, hogy ő az. A merci újra fent, pictigjis törölve, vera meg hevesen bocsánatot kér" - olvasható a Twitteren Gikszer bejegyzése. Később pedig egy blog is kiemelt figyelmet fordított az esetnek, azt állítva, hogy a Vatera csúnyán elszúrta a "Megcsalt a férjem" kampányát, és idő előtt elárverezte a tv-reklámokból már ismerősé vált Mercedes 230 S személygépkocsit.

 

vatera-merci.jpg

Az eset körül azonban sok a nehezen megmagyarázható tényező. Első blikkre így úgy tűnik, hogy nem történt semmilyen gikszer, s csupán a Vatera médiahackjéről van szó. A történet a következő: a Vatera véletlenül rosszkor élesítette az aukciót, és így a "tygger77" becenevű felhasználó pár másodperc alatt lecsapott a felkínált nyereményre. Később az aukciós oldal beismerte, hogy hibázott, s a szerencsés nyertes végül lemondott az 50 ezer forintért vett autójáról.

Mindez első hallomásra is zavarosnak tűnik, ám ha megnézzük az interneten keringő bizonyítékokat, akkor szinte teljesen logikátlannak tűnik a történet. "Telik az idő, és hipp-hopp a szeretett pictigjis Twitterfelhasználó egyik pillanatról a másikra az örök bitmezőkre távozott, nem maradt belőle semmi. Törölte a profilját" - írja az esetről hírt adó portál. Mi ezzel a gond? Elsőként is nem valószínű, hogy ilyen sérelem esetén egy lehetséges nyertes könnyedén lemond a nyereményéről, másrészt az pedig teljesen elképzelhetetlen, hogy ennek hatására törli a Twitter profilját is.

Sőt ha jobban megvizsgáljuk a bizonyítéknak szánt képernyőfotót, akkor szemet szúr, hogy az elvileg nyertes "pictigjis" nevű felhasználó összesen 35 csiripelést tett közzé, amelyek közül ezek szerint körülbelül 30 csak a Vaterás győzelemről, és az aukció dicséretéről szólt. Vajon előtte hét hónap alatt csak pár bejegyzést tett volna az közzé, aki utána körülbelül 30 bejegyzést küld a Twitter profiljába? Nem logikus.

Ráadásul a képernyőfotó alapján „pictigjis" 41 baráttal rendelkezett a törlést megelőzően. Ezen esetben azonban érthetetlen, hogy a "barátai" mezőnél miért csak egy profil jelent meg. Végezetül a képernyőfotó alapján az érintett profilnál Koncz Dávid neve jelenik meg, aki Twitteren azóta már egyértelművé tette, hogy habár hasonló becenevet használ, mégsem ő nyert.

Nehéz mit kezdeni a többi "bizonyítékkal" is, mivel mindkettőt egyszerű hamisítani. Vaterás Vera csiripeléseinél pár pillanatig könnyedén lehet egy álbejegyzést publikálni, ami mellett egy kamu Vaterás képernyőfotót is könnyedén lehet készíteni.  

Természetesen nem vethetjük el a másik lehetőséget sem - ha egy kicsit bedőlünk a médiahacknek -, ekkor viszont a Vatera szintén kamuzik, amelynek komoly szankciói is lehetnek. Persze csak akkor, ha valóban rosszul engedték ki az aukciót. Ha valóban azt már valaki megnyert. Ha az érintett később lemondott a nyereményről. S ha később a Vatera nagy testvérként tényleg minden nyomot eltüntetett.

Cimkék: vatera, aukció, twitter, kamu, hoax
Pénz a netről

Kommunikáció videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Cobra427 2010-02-17 19:04:00

Mocsok, jellemtelen undorító cég.
Engem egy baki miatt azonnal letiltottak, és küldték a számát. Mivel a letiltástól kezdve nem tudtam a számláimon ellenőrizni a követelésük jogosságát de még levelet sem tudtam írni, ezért nem fizettem. Erre rám küldtek egy végrehajtót!!! 2.600 forint miatt!!!

Sedrick 2009-11-24 15:59:29

JÓ lett volna a kampány, én is szívesen vettem volna könyvet, gitárt meg autót, szinte fillérekért. Hittem is benne, meg nem is: mert ez egy ilyen gennyes ország, hogy egy utolsó roncsot sem lehet áruba bocsájtani egy olyan nagy nyereségekkel bővelkedő cégnek, mint a Vatera, aki ki tudja hány milliós extra profitot vág zsebre az eladásokból. Mindazonáltal jó nagy szegénységi bizonyítvány, hogy még ennyit sem képes megtenni, mert saját hekkereket uszít a saját reklámjaira. Igaz, vagy sem, elég csak ha a gyanú árnyéka rávetődik egy ilyen aukcióra, már ebből le tudjuk szűrni a következtetést, hogy még ezt is sajnálják az embertől. De a pénzünk az jó lenne. Szép. Szép egy ország. Szép emberekkel...

darklordik 2009-11-20 16:29:37

A vatera egy nagy sz** csak azért jár oda mindenki mert nincs még 1iyen aukcios portál de ezt a vatera nagyon jó tudja hogy ö van egyedül a teszveszt is felvásárolta....
Az extra.hu ról meg annyit hogy évek ota nem lehet regísztrálni az hogy meg fejlesztöket keresnek csak kamu....
biztos sok ingyenes regisztráció volt és nem vol annyi a fizetös része ezért zárták le a regisztrációt....

csutak.fw.hu 2009-11-16 10:06:28

Már a reklám is bűncselekményről szól!
A tulajdonos háta mögött értéktárgyát eladni?
No én többet nem látogatom a vaterát, nincs kedvem bíróság elé állni ORGAZDASÁG miatt!

Laci

Styler 2009-11-15 09:51:55

Elég fura. Meg kell mondanom nekem a Vatera sosem volt szimpi... ezek után meg pláne nem lessz az...
Az extra.hu oldalról meg csak annyit, hogy azért nem lehet már hónapok óta regisztrálni, mivel eszméletlen sok "kamu" regisztrációjuk volt, és nincsenek fejlesztőik. Keresnek embereket, de nem találnak.... kellemetlen.

De teljes mértékben Támogatom: "Fogyasztó" véleményét ;)

bb 2009-11-14 20:23:18

Én is láttam!
Csalás az egész kampány, a jó ..rva anyukat!

Fogyasztó 2009-11-11 21:23:45

Nyitott szemmel kell járni és nem bedőlni mindennek.
Kamuzik nálunk, már szinte mindenki.
Mint például szólt egyik ismerősöm, hogy nem tud regisztrálni az extra.hu-n, már több hónapja átalakítás miatt. Oh, mondtam neki, lassan, már több éve nem lehet regisztrálni. Ez az átalakítás is kamu lehet, ahogy megannyi van a sok átverős távmunka, ahol a munkavállalónak kéne először fizetni, vagy amikor egyes boltokban felhívja az ember a kereskedőt, aki megígéri, hogy utánanéz a kérésnek és visszahív. Persze soha nem hív és felhívva csak szabadkozik (vannak persze pozitív kivételek).

Manapság a dolgozok többsége kedvtelenül áll hozzá a munkájához, sok az átverő hirdetés.

Figyeljen mindenki és ne dőljön be a túl előnyös ajánlatoknak, mert ilyenkor 99.9% többnyire sántít valami.

Sajna ilyen a kapitalista világ. Ne legyenek illúzióink. A kereskedők soha nem a mi érdekünket nézik. Ezért kell tudatos fogyasztónak lenni. Igaz ez fáradtságos, de másként nem megy.

vaterasuxx 2009-11-11 16:25:24

Ahhoz képest hogy országos reklám volt és rengetegen rámozdultak, sikerült eltussolni az átverést. Sok ismerősöm csodálkozva hallgatja hogy mi történt, nem tudták hogy újra megnyílt a licit és nem a vasárnapi nyertes a nyertes...

A vaterában annyi gerinc sem volt hogy elnézést kérjen az emberektől.

xxx 2009-11-10 20:29:36

Szépen átperecták az embereket ezzel a kamu de mindenképp etikátlan licittel. Még hogy véletlenül megnyitotta... Utána meg lebeszélte a nyertest, mi? Ez volt az évtized legundorítóbb média átperecása.
Köszönjük vatera...

Alex 2009-11-10 15:09:09

Ugy látszik nekem is csalódnom kell hűn szeretett vaterámban ^^

geo 2009-11-10 13:28:05

Miért, mi nem az a mai Magyarországon?

sanyi 2009-11-10 10:31:01

jellemtelenek

Delorus 2009-11-09 20:13:01

no comment: http://hu.spam.wikia.com/wiki/Vita:Pelleng%C3%A9r/Vatera.hu_Kft.

Blaise 2009-11-09 20:01:01

PontPontVesszőcske: Köszönjük, kezdetektől tudtam, hogy csak reklámfogás. Remélem, azért a Merci jó gazdára lel.

Jenő 2009-11-09 19:54:25

én is láttam le volt ütve. Csalás az egész kampány.

PontPontVesszőcske 2009-11-09 18:32:25

Íme, mindenki "kedvenc" Verája: http://www.szinhaz.szeged.hu/sznsz/muvesz/sallai-nora

Legfrissebb hozzászólások

Nyomtatás okostelefonról az új...
"Ez mekkora jó!:) "

2012-02-03 21:19:50

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle