Kalóz Windows 7 dömping Kínában

Kína piacain a hivatalos megjelenés előtt egy héttel már megjelentek a Windows 7 kalózpéldányai. A Microsoft igyekszik a fogyasztóknak kedvezni, de a 20 jüanos árral nem versenyezhet.

Kategóriák: Szoftver, Kereskedelem, Gazdaság

Szerző: Molnár József 2009. október 19.

A New York Times tudósítása szerint egy héttel a Windows 7 megjelenése előtt Kínában már bárki megvásárolhatja az operációs rendszer kínai és angol nyelvű változatát, igaz nem hivatalos forrásból. Nem meglepő módon ugyanis a kis piacokon áruló kereskedők fittyet hánynak a globális startra, s portékájukat egy írt DVD lemezen, fehér tokban árulják, mindössze 20 jüanért (átszámítva körülbelül 500 forintért).

 

 

win7-kaloz.jpg


A lap munkatársa mindezt a Shanghai-i Xinyang piacon tett látogatása során tapasztalta, ahol a kamu Apple iPhone és egyéb hamis készülékek mellett már megjelentek a Windows 7 kalózmásolatai is. Az eset pedig valószínűleg nem egyedi, s az ország többi nagyvárosában is megjelenhettek a feketén árult operációs rendszerek. Kínában ugyanis gyakori, hogy furán néznek azon vásárlóra, aki legális szoftvert szeretne vásárolni. A dobozból árult kalózszoftverek dömpingje dívik, s habár a nagyobb városokban gombamód szaporodnak a nagy bevásárlóközpontok, hivatalos szoftver és hardver kereskedőt nem igazán lehet bennük találni. Inkább a metró kijáratában és aluljárókban árusító illegális szoftverkereskedők jellemzőek, akiknek eszükbe se jut, hogy hivatalos forrásból szerezzék be a portékájukat. Inkább letöltik a szoftvereket a netről, és kiírják azokat egy hordozható optikai lemezre.

"Ha egy 2000 jüanos programot próbál valaki eladni, akkor a havi szinten összesen 400 jüanból élő diákok közül bizonyára csak nagyon kevesen lesznek azok, akik érdeklődni fognak iránta"
- nyilatkozta a lapnak Matthew Cheung, a Gartner elemzője. Sőt ha a körülbelül 3200 jüanos városi átlagfizetést nézzük, akkor is kérdéses, hogy vajon a vásárlók vajon megfontolják-e a legális beszerzést. Főként, ha az ismerőseik többsége mind kartondobozokból vásárol. Az IDC korábbi felmérése alapján ugyanis az elmúlt évben a Kínában eladott szoftvereknek 80 százaléka cserélt gazdát a feketepiacon. A Business Software Alliance becslése szerint mindez 6,6 milliárd dollár veszteséget jelentett a szoftvercégek számára csak az elmúlt évben.

 

 

 

hamiswin.jpg


A szoftvercégek viszont mindent megtesznek, hogy legális útra tereljék a vásárlóikat. A Microsoft például tavaly alaposan megnyirbálta a nálunk is kapható Office 2007 Home and Student kiadásának az árát, 699 jüanról leszállítva 199 jüanra (körülbelül 5200 forintra). Sőt az országban kereskedelmi forgalomban árusítani fogják a Windows 7 Home Basic kiadását is, mindössze 399 jüanért (10400 forint). Ez jutányos árnak tűnhet, ám kétségtelenül nem versenyezhet a feketepiaci Windows 7 Ultimate 20 jüanos árával.

A redmondi szoftvercégnél pedig kérdés lehet, hogy meddig tűrik a kínai fekete Windowsok tömegét. Egy évvel korábban drasztikus lépést tettek, mikor az ország kalóz XP rendszereit arra utasították, hogy óránként sötétüljenek el, így figyelmeztetve a felhasználójukat az illegális rendszerére. Az ország lakosait ez viszont alaposan feldühítette, s a New York Times beszámolója alapján többen át is tértek egy rivális, ingyenes operációs rendszerre. Márpedig Kínában egy jelentős piacvesztést nem engedhet meg magának a Microsoft.

 

Szoftver

Szoftver videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Re: #2 2009-10-27 18:44:41

Úgy okoznak veszteséget a M$-nak, hogy használják a koppintott szoftvert – ami a funkcionalitást tekintve gyakorlatiag megegyezik az eredetivel (hacsak nem úgy történt a crackelés, hogy instabillá, megbízhatatlanná vált tőle a szoftver) –, de nem a szellemi termék tulajdonosának (azaz az M$-nak, amely a termék kifejlesztésére nem kevés pénzt költött) fizettek érte.

Bernard 2009-10-21 11:10:15

Én azt nem értem, hogy ezek a lopott (ami egyébként hülye szó, ha valamit ellopsz, akkor az eredeti tulaj nem tudja tovább használni, mert nálad van...) verziók hogyan is okoznak veszteséget a M$-nak. A kereskedelmi és közgázos sulikban azt tanítják, hogy a meg nem szerzett profitot nem szabad veszteségként megélni. Márpedig most ez történik, nem? Akkor most hogy is van ez?

Wizi 2009-10-19 20:54:35

"Márpedig Kínában egy jelentős piacvesztést nem engedhet meg magának a Microsoft." - na jó, de ha a kalózverziót használók térnek át, akkor az nem oszt, nem szoroz az MS szempontjából. Pénzt eddig sem láttak belőle, a legális verziók felhasználóit pedig bizonyára nem érdekli a dolog.

Legfrissebb hozzászólások

Nyomtatás okostelefonról az új...
"Ez mekkora jó!:) "

2012-02-03 21:19:50

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle