Jön a Microsoft ingyenes víruskeresője

A Microsoft néhány héten belül kiadja az ingyenes vírus- és kémprogram-kereső alkalmazásának immár végleges verzióját.

Kategóriák: IT-védelem, Biztonság

Szerző: Kristóf Csaba 2009. szeptember 22.
Az amerikai Computerworld értesülései szerint a Microsoft az elmúlt napokban e-mailben köszönte meg azon informatikusok, illetve felhasználók segítségét, akik részt vettek a Security Essentials nevű alkalmazásának tesztelésében. A cég ingyenes biztonsági szoftverének béta verziója júniusban vált elérhetővé, és körülbelül hetvenötezren próbálták ki azt. Ennél minden bizonnyal jóval több tesztelő is lett volna, azonban a Microsoft nem kívánt korlátlan számú tesztelési lehetőséget biztosítani.

A Security Essentials vélhetőleg néhány héten belül elérhetővé válik, és a Microsoft weboldalairól lehet majd letölteni. Az eddigi hírek szerint a szoftver nem lesz telepíthető a Windows kalózmásolatain, így hivatalosan csak azon felhasználók vehetik majd igénybe az alkalmazás szolgáltatásait, akik legális, megfelelően aktivált Windowst használnak.

A Security Essentials ugyan teljesen ingyenesen lesz használható, de kizárólag csak a vírus és kémprogramok elleni küzdelemben fog részt venni. Így az alkalmazásba integrált, vírusok és egyéb kártékony programok felismerésére, illetve irtására alkalmas összetevő mellett nem kap helyet többek között tűzfal, tartalom- és spamszűrő sem. A Microsoft nem titkolt célja, hogy az új szoftvere a kereskedelmi forgalomban kapható védelmi alkalmazásokhoz képest kevesebb erőforrás-felhasználás mellett legyen képes ellátni a feladatát.

Az eredetileg Morro kódnéven fejlesztett Security Essentials tulajdonképpen az évek óta ismert Windows Live OneCare utódának tekinthető. A piaci elemzők a Microsoft víruskeresője kapcsán meglehetősen megosztottak. Egyesek szerint nem lesz túl nagy hatással a piac egészére nézve a Security Essentials megjelenése, de vannak olyan szakemberek, illetve cégek, akik azért látnak potenciált az új alkalmazásban.

A Microsoft a béta tesztelőket arra kérte, hogy amint megjelenik a végleges Security Essentials, akkor mihamarabb frissítsék a rendszereiket. Az új szoftver a Windows XP SP2/SP3, a Windows Vista valamint a Windows 7 operációs rendszerekkel lesz kompatibilis.

A hír a Computerworld Biztonság rovatában jelent meg. 
IT-védelem

Biztonság videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle