Izzasztó nyaruk van a Microsoft foltozóinak

Szaporodnak a Microsoft termékekben a nulladik napi sérülékenységet. Megalakult az anti-MSRC.

Kategóriák: Fókusz Üzlet, Biztonság, IT-védelem

Szerző: Molnár József 2010. július 08.

A nyár nem kifejezetten a Microsoft biztonsági frissítéseiről szokott szólni, mivel ekkor általában kevés foltozást ad ki termékeihez a redmondi szoftvercég. Idén azonban úgy tűnik, hogy ez másként lesz, mivel független biztonsági kutatók újabbnál újabb hibákat derítenek fel a Microsoft szoftvereiben, s emiatt egyre csak nő a nyomás a szoftvercég biztonsági csapatán.

 

 



Erre kiváló bizonyíték, hogy az elmúlt héten három új nulladik napi sérülékenységre derült fény, amelyek a Windows XP-t, az Internet Explorert és az IIS (Internet Information Services) webszervert érintik. Utóbbira múlt csütörtökön Soroush Dalili figyelt fel, aki blogbejegyzésében bemutatta, miként lehet az IIS webszervereknél megkerülni az autentikációt.

A hiba szerencsére csak az IIS szerver koros, 5.1-es kiadásában található meg, míg az IIS 6, 7 és 7.5-ös verziója védett a támadással szemben. Jerry Bryant, a Microsoft Security Response Center (MSRC) vezetőjének az elmondása alapján e mellett egy másik tényező is védelmet jelent: "Alapbeállításon az IIS tulajdonosai biztonságban vannak, a szoftver csak akkor válik sérülékennyé, ha a felhasználó változtat a beállításokon" - vélte. Ezt egyébként a Secunia is erősíti, amely "közepesen súlyos" besorolást adott a szoftverhibának.

A második Internet Explorer 8-ban megtalálható sérülékenysége pár nappal korábban Ruben Santamarta, a Wintercore mérnöke hívta fel a figyelmet. Az általa publikált támadókóddal - elmondása alapján - olyan támadás indítható a Windows XP, Vista és Windows 7 rendszerek ellen az Internet Explorer 8 sérülékenységén keresztül, amely képes kikerülni a platformok rosszindulatú adatvégrehajtás elleni védelmét (DEP - Data Execution Prevention) és a véletlenszerű címterület-kiosztását (ASLR - Address Space Layout Randomization). Ez a fajta támadókód egyébként nem ismeretlen. A negyedik Pwn2Own versenyen ugyanis Peter Vreugdenhil már bemutatta, hogy miként lehet deaktiválni a Windows 7 két fontos védelmi vonalát: a DEP-et és az ASLR-t.

Jerry Bryant, a Microsoft szakértőjének elmondása alapján azonban ezen esetben sincs ok a félelemre. Az ASLR kijátszása ugyanis csak bizonyos feltételek esetén teljesülhet. "A támadó csak úgy tudja kijátszani a védelmet, ha egy nyitott résen keresztül már a rendszeren belülre került" - vélte.

E mellett nyitva áll még a Visual Studio "fl0 fl0w" rése is, amely a népszerű PowerZip alkalmazás révén teszi sérülékennyé a Microsoft fejlesztői környezetét. A redmondi szoftvercég már vizsgálja a hibát, de első jelentésük szerint a veszély csak Windows XP és Windows 2000 rendszereknél áll fent.

S végezetül még mindig nyitva áll a Windows XP súgójának a rése is, amelyet a Microsoft elmondása alapján már aktívan támadnak. A kritikus hibára Tavis Ormandy, a Google mérnöke figyelt fel, ami a jelek szerint okot adott egy újabb Google-Microsoft vitára. A Microsoft biztonsági csapatának elmondása szerint ugyanis nem volt teljesen etikus Tavis Ormandy lépése. "A hibát a Google szakembere elsőként június 5-én tudatta velünk, majd nem egészen négy nappal később, június 9-én nyilvánosságra hozta. Ez tartalmazta a sérülékenység teljes leírását, valamint azt is, hogy miként lehet kihasználni. Így nem adott nekünk elég időt, hogy kivizsgáljuk a rést, amellyel a felhasználóink széles körét sodorta veszélybe" - írták korábban a redmondi szoftvercég szakemberei.

Válaszul biztonsági kutatók egy csoportja megalapította a Microsoft Security Response Center (MSRC) ellencsoportját: a Microsoft-Spurned Researcher Collective szervezetet (szintén MSRC). Elmondásuk szerint céljuk nem más, mint nagyítóval átnézni a Microsoft termékeit, s ha hibát találnak bennük, azt nem lesznek restek publikálni.

 

Operációs rendszer

Operációs rendszer videó

patch galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

wikktor 2010-07-29 00:53:52

ha a microsoft venné a fáradtságot és nyiltá és integrálhatóvá tenné a windowst akkor kevesebb ilyen problémálya lenne meg persze jobban odafigyelne buggggokra

Apa 2010-07-16 09:35:06

Illene a MS -nek a szoftwereit rendben tartani, nem pedig a rövid határidőre hivatkozva mutogatni a másik félre ( minden biztonsági szofwer naponta frissit:- ha felfedezek egy hibát a termékemben azonnal kijavítom nem ???)

ego 2010-07-09 08:42:49

Szerintem nem a Google a hibás, hanem a MS.!
Mert egy százéves op.rendszerük is mind a mai napig tele van hibákkal, és ennek ellenére a többi kiforratlan/sok-sok hibás/ szoftverével együtt aranyárban adják őket. Meg kellene tanulniuk minőségi szoftvert készíteni, és utána követelőzni, és másokra mutogatni!

Én 2010-07-09 01:38:12

A Google szakemberével kellene megfizettetni az okozott kárt, azután meg az utcára rakni a csávót.

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle