IT állásokat veszélyeztet a cloud?

A Gartner jóslata szerint 2012-re a cégek egyötöde tér majd át szoftver, mint szolgáltatás alapú megoldásra, ami miatt több informatikus munkája veszélybe kerülhet.

Kategóriák: Karrier, Hálózat, Internet

Szerző: Molnár József 2010. február 02.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Gartner idén is összeállította 2010-re és az elkövetkező pár évre vonatkozó előrejelzését, amely alapján jelentős átalakulások várhatóak az IT szektorban. Igaz csak 2012 után, hiszen a kutatóintézet szakértői szerint az ide év leginkább a gazdasági krízist követő helyreállításról fog szólni. A különböző költségcsökkentő megszorításokat alkalmazó vállalkozások pedig lassan újra visszatérhetnek a növekedés ösvényére.

 

cloud.jpg

A felhő átka

A költségcsökkentés és a hatékonyságnövelés azonban áldozatokkal járhat. A Gartner jóslata szerint 2012-re a cégek egyötöde teljesen le fogja építeni IT infrastruktúráját, hogy céges üzletmenetét külső szolgáltatótól, havidíjért cserébe vegye igénybe. Ez a felhő informatikával foglalkozó szolgáltatóknak lehet jó hír, hiszen komoly bevétel növekedést remélhetnek.

A hardvergyártók és a munkavállalók számára ellenben mindez komoly vérveszteséget hozhat. Az informatikai infrastruktúra kiszervezése miatt ugyanis sok rendszergazda és IT munkás feleslegessé válhat, akiknek vagy elbocsájtás, vagy átképzés lesz a sorsuk. E mellett, ha igazzá válnak a Gartner jóslatai, akkor a hardver-kereskedőknek sem lehetnek nyugodtak. A céges megrendelések egyötödének kiesésével komoly ügyfeleket veszthetnek el, amit csak a nagy adatközpontok ellátásával kompenzálhatnak. Természetesen a nagyobb méret, és nem mellékesen a virtualizáció elterjedése nagyobb hatékonyságot is jelent, amely szintén visszavetheti a hardver eladásokat.

Mindebből a Gartner előrejelzése szerint leginkább az indiai IT szolgáltatók profitálhatnak, akik a 2012-re a szoftver, mint szolgáltatás alapú megoldások piacán 20 százalékos részesedést érhetnek el. Köszönhetően az országban található olcsó és magasan kvalifikált munkaerőnek, valamint a versenyképes szolgáltatásoknak (minderre kiváló példa a Zoho, amely hosszútávon a Microsoft és a Google számára is komoly konkurenciát jelenthet).

Facebook: a web központja

A közösségi oldalak piacán a Gartner szerint 2012-re a Facebook válhat a központi szereplővé, amelyhez minden más szolgáltatásnak viszonyulnia kell majd. Így amely megoldás nem kínálja majd fel a Facebookhoz való csatlakozást, az hosszú távon halálra lesz ítélve. Ennek megfelelően növekedni fog a különböző szolgáltatások között az átjárhatóság. S habár például a Twitterre is dinamikus növekedés vár, a Facebook megkérdőjelezhetetlenül lesz az alfa és az omega.  A kutatóintézet szakértői szerint sikere e mellett leginkább a kontextuális - az adott tartalomhoz igazodó - szolgáltatások fejlődhetnek a legnagyobb mértékben, amelyekre nagy jövő vár. Mindez az online reklámokra is igaz, amelyek piaca 2015-re 250 milliárd dollárra nőhet.

Zöldülő IT

A költségcsökkentés és a zöld gondolkodás egyre nagyobb hangsúlya miatt 2014-re az IT költségvetés fontos elemévé válik majd az energiatakarékosság is. Az új informatikai megoldásoknak köszönhetően ugyanis jelentős költségcsökkentés érhető el az áramszámlánál, ami a cégeket a minél zöldebb szoftverek és hardverek beszerzésére fogja ösztönözni. Főként a növekvő energiaárak miatt.

 

 

greentech.jpg
 

 

 

Ezzel összefüggésben megdöbbentő adat, hogy jelenleg a PC-k összes károsanyag-kibocsájtásának 80 százaléka még az első bekapcsolás előtt keletkezik - az előállítás és a termelés során. Míg a gépek általában életciklusuk alatt csupán saját súlyuknál tízszer nagyobb méretű fosszilis energiahordozót használnak el. A Gartner szerint a zöld gondolkodás e területre is kihatással lesz, s 2012-ben a PC-k károsanyag-kibocsájtásának már csak 60 százaléka keletkezik majd az első bekapcsolás előtt.

Mobilos jövő

Végezetül a Gartner becslése szerint 2013-ban a földön 1,78 milliárd személyi számítógép és 1,82 milliárd okostelefon lesz. Így a mobil készülékek szerepe is megnőhet. (2014-re 90 százalékos mobil penetrációt jósolnak) Még több szolgáltatás versenyezhet a vásárlók kegyeiért, amellyel párhuzamosan a mobilreklámok is hangsúlyosabbak lesznek. Ezzel összefüggésben a kutatóintézet szerint a földön élő minden felnőtt számára elérhető lesz majd az elektronikus fizetés, mégis továbbra is a készpénz lesz a meghatározó.

Karrier

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Júliustól sokkal olcsóbb mobil- és...
"HM-Hm kérdés Magyarország bent van az EU-ban jogilag §,,vagy csak..."

2012-03-30 09:05:59

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle