.üzlet

Hova tűnt a web2?

írta Turcsán Tamás, 2010. március 12.

Kategóriák:
Internet, Pénz a netről, Sikersztori

Címkék: web2, startup, konferencia

A Web2 symposiumon jártunk, kerestük a web2-t, de csak a kérdőjelek száma növekedett az ott hallottak alapján. Lehet, hogy már minden web2?

Évek óta gyakorlatilag ugyanarról beszél a webes szakma, a pénzről. Mindenki szeretne megfelelő bevételekre szert tenni abból a felhasználói körből, akit képes elérni. A blogok világában a legkaotikusabb a helyzet, hiszen csak nagyon kevés igazi áttörésről tudunk, s azok is inkább egyfajta szakmai elismertség felé való haladást, üzletiesedést mutatnak. A gasztrobloggerek portálok, magazinok szakíróvá cseperedve, semmiben nem különböznek a hagyományos újságíróktól. A kérdés persze továbbra is az, hogy magukat a blogokat ki támogatja, a válasz, hogy legtöbbször senki.

Ez alól persze kivétel, ha egy cég saját blogot indít, de ez már megint más műfaj, hiszen a szakmai bloggerek már fizetésért teszik a dolgukat.

A blog kérdés másik vonatkozása, hogy a legjobbak mellett, átláthatatlan számban és sokszor megkérdőjelezhető minőségben készülő anyagok számos esetben már csak duplikátumok a már megjelent hírek visszhangjai. Az pedig legtöbbször egyáltalán nem a bloggertől függ, hogy felkapott lesz-e vagy elfeledett. Nehéz ma jó és ismert bloggernek lenni, hiszen hosszú és kitartó munka vezet a sikerhez, úgy hogy közben senki sem fizet semmit a megjelenő tartalomért. A sikeresek végül persze találhatnak fizetős megoldásokat, de a web2 ezen szeglete továbbra is homályos anyagi lehetőségekkel kecsegtet.

Az előadások megszokott előadói után legjobban azt vártam, hogy milyen is lesz a Budapestre hozott startup verseny a BarCamp. A Budapest Bank Startup Verseny névre keresztelt verseny 7 résztvevője közül néhányan már régi motorosnak számítanak az ilyen versenyeken. A Moly.hu esetében nem is nagyon értettem mit is keres egy néhány éve sikeresnek látszó könyvolvasó közösség ezen a versenyen, de kiderült, hogy ők is exit lehetőséget keresni jöttek. A persze a többi versengő esetében is komoly vonzerő volt a 15 perc hírnév és a nagy kitörés lehetősége. Ehhez viszonyítva szerintem a mezőny nem volt elég izmos.

A joszaki.hu egy közösségen alapuló szakemberkeresővel egy hasznos szolgáltatást mutatott be a hazai befektetői élet szereplőiből verbuvált zsűrinek. Az otthonrol.hu megoldást keresett a távmunka interneten keresztüli megszervezésére, a Ninimo.com egy családi portált körvonalazott, a Csajok és Pasik egy iwiw applet sikerén felbuzdulva indulna webes hódító útjára, a grundfoci egy sportközösség felépítését célozta meg, míg a pocketgiude a mobilunkat alakítaná egyfajta információs terminállá, idegenvezetővé. A grémium ez utóbbit ítélte a legérdekesebbnek, az otthonrol.hu és a joszaki.hu pedig dobogósként végzett.

pocketguide.jpg

Kicsit úgy éreztem, hogy nagy meglepetést egyik bemutatott szolgáltatás sem okozott a profi zsűri és a kíváncsi közönség soraiban. Persze lehet, hogy ez a web2 titka manapság, hogy már észre sem vesszük ha beépül valamely szolgáltatásba, természetesnek vesszük a működést és használjuk, mint minden korábban kitalált nagyszerű találmányt.

Lehet, hogy még az is megéri, hogy évről évre beszélünk, vitatkozunk, előadunk róla egy ilyen szakmai fórumon, mert legalább itt összetalálkoznak a web2-t használók és a való életben is kapcsolatokat kötnek, valódiakat s nem virtuálisakat.
tovább a főoldalra »

küldje tovább! nyomtatás

Írja le gondolatait a témáról!

Vélemény írása

Név: Kód:


Nincsenek még hozzászolások! Legyen Ön az első!

Tematikus oldalaink
Tanácsadóink

további cikkek...

Hálózatbiztonság: nincs tökéletes védelem

Kockázatosnak tűnhet azok számára, akik dolgoznak vele, de a felhasználók ebből semmit sem érezhetnek.

Höltzl Péter, Balabit IT Security

Szexi telefonok Valentin napra

Mit is ajándékozhatna egy technológia megszállott kedvesének, mint egy menő telefont.

Erős Lászó, Gigaset Communications GmbH

Kérdezzen ön is a szakértőtől!

Közvélemény
Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Informatikai Blogok

"Tudtátok-e, hogy a szeptemberi Macworld magazin borítójának mi a története?"

Kereskedelmi FM rádiónak még nem volt ekkora lefedettsége. Eddig csak a közszolgálati...

"A Microsoft publikálta a Macintosh-ra szánt 2011-es Office videóját."

 Nem az az érdekes, hogy megjelent, - bár sokan azt gondolják hogy júliusban nem jelentünk...

"Egy adapter segítségével alakítható át a médialejátszó"

"Vannak mindig olyanok akik mindenből a legfrissebb verzióra törekednek. Azoknak most...