Hazánk kimaradt az Office 2010 akcióból

Magyarországot nem érinti az Office 2010 előértékesítési akció. Az üzleti felhasználók már május 12-én megvásárolhatják a programcsomagot. A 64 bites verzióval viszont érdemes vigyázni!

Kategóriák: Szoftver, Pénz a netről, Irodai alkalmazás

Szerző: Molnár József 2010. március 09.

A korábbi pletykáknak megfelelően Jevon Fark, a Microsoft Office termékmenedzsere a TechNet blogján bejelentette, hogy március 5-től elindult a szeptember 30-áig tartó Office 2010 előértékesítési akció. A program keretén belül az Office 2007 vásárlói - a fenti időszak alatt - ingyenes frissítési lehetőséghez jutnak a júniusban megjelenő új irodai csomagra, így térítésmentesen válthatnak az új verziója.

 

office2010.jpg

A részvétel feltétele vagy egy Office 2007, vagy egy a programcsomaggal előretelepített gép megvásárlása, amelynek a 25 jegyű kódját ezt követően érvényesíteni kell a Tech Guarantee oldalán legkésőbb Október 31-ig, végül a letöltéshez egy érvényes Live ID azonosító is szükséges. Értelemszerűen, aki nem rendelkezik utóbbival, annak létre kell hoznia egyet. Ezt követően pedig várni kell, hogy az Office 2010 megjelenjen az adott országban, az adott nyelven, hogy le lehessen azt ingyenesen tölteni a Microsoft oldaláról, illetve akiknek ez nem szimpatikus azok házhozszállítást is kérhetnek.

Korlátozások

Csábítóan hangzik, s talán némely olvasónkban felmerülhet a programban való részvétel gondolata. Nos, számunkra rossz hírünk van, hiszen a program gyakran ismételt kérdéseinél több olyan kitétel is megtalálható, amelyek alapján a hazai felhasználók nem élvezhetik ki az előértékesítés előnyeit. Elsőként is a program csak 12 nyelvű változatnál lesz elérhető (például angol, német, francia, spanyol és olasz), amellyel rendelkeznünk kell, hogy váltani tudjunk. Az ingyenes csere lehetőségénél ráadásul meglehetősen nagy a szigor. Nem lehet nyelvet váltani, és csak az Office 2007 megfelelő változatára lehet frissíteni. Magyarán az Office 2007 Basic és Standard kizárólag 2010-es Home and Business, a Home and Student csak azonos megfelelőjére, míg a Small Business 2007, a Professional és az Ultimate csak Office Professional 2010 kiadásra lesz frissíthető.

 

20091210-office-2010-beta-teszt-betatelep1.png 

 

E mellett megkötés még, hogy például a mennyiségi licencvásárlók nem vehetnek részt a programban, míg egy magánszemély összesen 25 darab Office kiadás esetén érvényesítheti a frissítési opcióját. Vagyis a fentiek alapján valószínűleg kevés olyan cég lesz, amely rohanni fog idegen nyelvű Office példányt vásárolni, hogy később ingyen frissíthessen. S még ha meg is teszi, akkor is elképzelhető, hogy pórul jár, hiszen a regisztráláshoz szükséges weboldal hazánkban nem érhető el, így nem igényelhet egy új példányt sem.

Óvatosan a 64 bittel!

Érdekesség még, hogy a program gyakran ismételt kérdéseinél a Microsoft arra figyelmezteti a felhasználóit, hogy egyelőre ne telepítsék az Office 2010 64 bites verzióját, mert sok beépülő modul még nem kompatibilis vele (például az Outlook Social Connector). "Azt ajánljuk felhasználóiknak, ha lehetséges, inkább a 32 bites Office 2010 verziót telepítsék 32 és 64 bites operációs rendszereikre, mivel több beépülő funkció nem működik megfelelően 64 bit alatt" - írják a redmondi szoftvercég illetékesei.

Jevon Fark bejegyzése szerint egyébként az üzleti felhasználók már május 12-én kezükbe kaparinthatják az Office 2010 és a SharePoint Server 2010 példányaikat, míg a korábbi bejelentésnek megfelelően a magánfelhasználóknak ellenben egészen júniusig kell várniuk arra, hogy a Microsoft Office 2010 kiskereskedelmi forgalomban is megjelenjen.

Szoftver

Szoftver videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

orosmet 2010-03-26 17:21:53

Mikor lesz elérhető a teljes verzió magyarul?

phoenix_art 2010-03-10 01:29:57

Bigboj +1

Bigboj 2010-03-09 22:04:00

Reménykedjünk abba, hogy azért, mert rájött, hogy sz@rból nem lehet várat építeni és az egész eddigi galacsingombócot eldobva az elejétől újragondolják azt, hogy mi a feladata egy operációs rendszernek :)

Spd 2010-03-09 19:54:00

Wiki szerint:
60as évek elejétől vannak 64-bites gépek (akkor még szuperszámítógépek). A 90es években pl. konzolokban már fellelhető volt 64-bites proci. x86os környezetben 2003 óta van 64-bit.

...miért nehéz a Microsoftnak így hét év után is 64-bites alkalmazásokat írni?...

ref: http://en.wikipedia.org/wiki/64-bit

Mesant 2010-03-09 18:38:24

Olyan még nem volt, hogy valaki jóvoltából ne lehetett volna a magyar nyelvi csomagot letölteni ;)

Wizi 2010-03-09 16:55:00

Elérhető lesz itthon is (magyarul), csak a cikkben tárgyalt ingyenes frissítési lehetőségből maradunk ki.

Hekker 2010-03-09 13:45:38

Kár, hogy magyarul nem lesz elérhető - pedig gondolkoztam rajta, hogy veszek egy Home&Student változatot...

Legfrissebb hozzászólások

Nyomtatás okostelefonról az új...
"Ez mekkora jó!:) "

2012-02-03 21:19:50

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle