Hálózatbiztonság: nincs tökéletes védelem!

Kockázatosnak tűnhet azok számára, akik dolgoznak vele, de a felhasználók ebből semmit sem érezhetnek. Ez a hálózatbiztonság paradoxonja.

Kategóriák: Fókusz Üzlet, IT-védelem, Hálózat

Szerző: Höltzl Péter 2010. június 30.

Höltzl Péter vagyok, a BalaBit IT Security IT biztonsági tanácsadója. Tetemes Zorp és syslog-ng gyakolattal, több év rendszer-mérnökösködést követően az oktatása váltottam. Ma már az időm nagyobbik részét az oktatások teszik ki.  Az élet úgy hozta, hogy hálózati biztonság témakörben fogok időről-időre megjelenni itt a PC WORLD üzlet hasábjain. Ennek kapcsán gondolkodtam el azon, hogy mit is jelentett régen ez a fogalom, hogyan alakult ki a jelenlegi állapot és vajon merre tart ez az iparág.

Mindenekelőtt szeretném definiálni azt, hogy mit is jelent ez a fogalom. Remélem, a hálózat nem szorul magyarázatra, a biztonság annál inkább. Régi mondás, hogy a biztonság nem termék, nem lehet a boltban megvenni. Ez tökéletesen igaz, mivel a biztonság egy állapot! Amikor a hálózatunk biztonságban van, akkor elmondhatjuk, hogy nincsenek jelen fenyegetések, ugyanakkor nem zárhatjuk ki, hogy ez nem változik meg a jövőben. Azért, hogy ez így is maradjon, tennünk kell! Ezt a folyamatot általában biztonság menedzsmentnek hívják. Az is öreg igazság, hogy tökéletes biztonság nincs, valamennyi maradék kockázatunk mindig marad.

Mennyi kockázatot vállaljunk?
Megkockáztatom nem is akarjuk, hogy a rendszer 100%-os biztonságban legyen. Egyrészt mert úgysem érhetjük el, másrészről meg annyiba kerülne, hogy azon az áron akár a teljes rendszerünket újra felépíthetnénk! Ezt a szakemberek az arányosság elveként említik. Tehát nem az a fontos, hogy a rendszerünk az elérhető legtökéletesebb védelmet kapja, bőven elég, ha egyszerűen "megéri", azt viszont, ha lehet mindenhol. Ezt hívják egyenszilárdságnak, vagyis a rendszer minden elemét arányosan és egyformán védjük (a láncszemek így egyformán erősek lesznek).

Nézzük most meg ezt a biztonságos állapotot még egyszer! Rendszerünk egészen biztosan nem tökéletes, mivel a fejlesztői biztosan nem a tökéletes rendszer felépítésére törekedtek (szerették volna időben átadni;-), tehát biztosan lesznek benne kisebb-nagyobb hibák. Ezt a szakemberek sérülékenységnek nevezik. Ez önmagában még nem jelenti azt, hogy konkrét fenyegetést jelent számunkra. A sérülékenység akkor válik tehát konkrét fenyegetettséggé, amikor valaki rájön a hiba létezésére és közli is ezt a nagyvilággal. Ne higgyük azt, hogy a hiba létezéséről korábban nem tudtak, egyszerűen csak nem akarták hamarabb nyilvánosságra hozni. Az ilyen hibákat 0-day sérülékenységnek hívják a szaknyelvben és bizony nagyon fontos kapukat nyithat ki, ha valakinek van ilyen a tarsolyában.

A hibák felismerése, nem feltételezi a rendszer ismeretét
Többen próbálkoznak azzal, hogy egyszerűen nem árulják el, hogy a rendszerük hogy működik és bíznak abban, hogy senki nem jön rá, hol rejlenek a hibák. Az élet mást igazol. Attól, mert nem tudjuk, hogy valami egészen pontosan hogyan működik, attól még találhatunk benne hibákat és ki is használhatjuk azokat! Az igazán tökéletes rendszer vagy védelem olyan, hogy akkor sem lehet áthatolni rajta, ha pontosan tudjuk, hogy működik! Hibák pedig mindig lesznek. Amennyiben ilyesmi történik, remélhetőleg a rendszer készítője befoltozza a hibát. Igyekezzünk csak az adott hibát javító verziót telepíteni, egy-egy újabb verziójú alkalmazást, ugyanis egyrészt ezek általában nem teljesen ugyanúgy működnek (ami kockázat), másrészt az új verzió minden esetben új hibákat is rejt magában!

Tehát a hibát valaki felfedezi, majd közzé teszi az eset leírásával, majd a gyártó kijavítja a hibát, amit mindannyian telepítünk. Ideális esetben. Hozzá kell ugyanis tenni, hogy egészen gyakran történik meg, hogy a sérülékenység felfedezése után egyesek a hibát kihasználó vírust vagy férget fabrikálnak bízva abban, hogy nem mindenki frissíti a rendszerét azonnal. És hányszor be is jön nekik!

Hálózatbiztonság, az vajon mi?

Kérdés már csak az, hogy a két szó így egyben mit jelent: hálózat biztonság. Mostanában a kávéfőzésen kívül nagyjából mindenhez számítógépeket használunk. Ha lehet ezeket még össze is kötjük! A telefon többé már nem csak telefon, de internet használatra is alkalmas eszköz. A tévé sem az a régi passzív eszköz, mint régen. És így tovább, ha tetszik, ha nem mostanában tényleg minden mindennel összekötünk.

Ennek, az emberiség történetének legkiterjedtebb rendszerének a biztonsága azt jelenti, hogy amennyiben lehet, a használata minél kevesebb kockázattal járjon. Ez persze sok mindent jelent. Jelenti azt, hogy az adatainkat ne szerezze meg az, akinek ahhoz semmi köze (például, hogy a népszerű tablet-ből vásároltunk a napokban) vagy hogy ne lopják el a pénzünket egy banki rendszer feltörésével vagy akár a hozzáféréshez szükséges információk megkaparintásával. Ami innen nézve az egyén szintje (akár az én személyes megtakarított pénzem), ugyanaz a bank oldaláról jövedelmező vállalkozás, szervezet, ami profitot termel és természetesen százak és ezrek munkahelye, jövedelme. Sőt az állam szemszögéből adó befizető. Ez mind-mind nagyban függ az informatikai rendszerektől!

És ha már itt tartunk, ez a gigantikus rendszer, ami véleményem szerint a modern világ ugyan olyan fontos infrastrukturális elemévé vált, mint akár a víz a villany vagy a csatorna, fontos terepe az állami gépezet működésének. Remélem csak az áldásaival: gyorsabb ügyintézés, kevesebb bürokrácia, de több demokrácia. Igen demokrácia. Gondoljunk csak a fórumok és blogok adta határtalan lehetőségekre. Ebből is látszik, hogy milyen fontos ennek a hatalmas rendszernek a működése, ha tetszik üzembiztonsága. Az hogy számítani lehessen rá. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy amikor használni szeretném ezt a rendszert, bízhassak abban, hogy rendelkezésre fog állni, az adataimhoz nem fér hozzá az, akit én nem akarok, valamint tényleg az (és csakis az) történik, amit cselekedni szeretnék.

A hálózat biztonsága több területen és szinten is értelmezhető. Értelmezhető az infrastruktúra szintjén: kábelek, aktív eszközök, protokollok szintjén: ezek a routerek, adat átviteli eszközök, de maga a TCP/IP hálózat is. Garantálhatják ezt megfelelő szoftverek és a működtetést szabályozó-felügyelő eszközök: Ezek a tűzfalak, IDS-ek és IPS-ek. A tűzfalak tartatják be a szabályokat, míg az IDS rendszerek érzékelik a rossz szándékú aktivitást, addig az IPS-ek nem csak felismerik, de meg is akadályozzák azt. Végül a hálózatra csatlakozó eszközök (kliensek és szerverek, alkalmazások) szintjén is gondolni kell rá: minél kevesebb hibával működő alkalmazások, vírus és egyéb kártevő-mentes rendszerek.

Mit hoz a jövő? Azt majd meglátjuk. Azt biztosan tudom, hogy a megoldások sokkal nem lesznek jobbak, hiszen láttuk, hogy egészen egyszerűen nem éri meg sokkal jobbá tenni. Az is valószínű, hogy "security szakma" a megjelenő újabb és újabb kihívásokra ad majd válaszokat, néha tényleg új megoldásokkal. Sajnos a lehető legritkább esetben történik ez meg előre. Valahogy állandóan csak reagálunk és szerintem ebben sem várhatóak nagyobb változások, pedig ebben kellene végre előre mozdulni.

 

Höltzl Péter

IT biztonsági tanácsadó - BalaBit IT Security

Alaplap

Alaplap videó

uzlet galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Vendég Károly 2010-11-17 22:44:48

Szia Péter,
Szerintem semmi baja nincsen ennek a cikknek, egyszerűen meg kell találni hozzá a megfelelő olvasótábort. Rá se ránts a névtelen kommentárokra.

Höltzl Péter 2010-08-06 10:42:13

Kedves T.J.M Foszto Dil.Ing (IT), akár mit is jelentsen ez;-)

Sajnálom, ha nem jött át az üzenetem! Igérem a jövőben megpróbálok úgy írni, hogy mindenki értse!

T.J.M Foszto 2010-07-20 15:41:02

Höltzl Péter Ur
Kedves uram az a blabla -amikkel itt megprobalja boditani azokat a Usereket akik nem ertenek az IT -hez ,az nem kielegitö ,mar azoknak sem akik nem csak Mail-küldeshez es Fogadashoz ertenek !
Ha vali mar ilyen beosztasban van annak is kötelezö ,hogy a földön maradjon mind a kettö labaval .Remelem a jövöben ,ha valamiröl ir akkor figyelembe veszi ,hogy esetleg veletlenül ,szakember is elolvassa az iromanyat !
Üdv: T.J.M Foszto Dil.Ing (IT)

T.J.M Foszto 2010-07-20 15:21:49

Höltzl Péter Ur !
Hol maradnak az aktualis veszelyekröl Pl: Google adaatgyüjtesi örülete - es a Google Trükkjei ellen valo vedekezes ? Vagy a nagy biztonsagi lyukak a Google Mail hasznaloknak ?
Mi az oka ,hogy csak olyanok jutnak aktualis veszelyek elleni vedelem tanacsaihoz ,akik Nemetül vagy Angolul jol tudnak ??
Üdv : T.J.M Foszto

sayok 2010-07-06 14:31:44

Ugyan ez van pl a hoxa fórumon is. Nem lehet véleményed, mert egyből -nem csak kitörlik, de- kiis tiltanak... Felháborító...

Valaki 2010-06-30 10:16:48

"Igen demokrácia. Gondoljunk csak a fórumok és blogok adta határtalan lehetőségekre."
Hát jó lenne ha így lenne,de sajnos nem minden esetben van így, mert pl. az origó fórumain nem írhatod le amit gondolsz mert kitörlik most nem káromkodásra gondolok, mert az valóban nem oda illő, hanem véleményre konkrét esetekre. Ha már nem a rendszer szája íze szerint írod le gondolataidat fogják és egyszerűen kitörlik amit írtál. Ez nem fér össze a demokrácia szóval!!!!!

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle