Folt kerül a 17 éves Windows hibára

Februárban összesen 13 javítást ad ki termékeihez a Microsoft. Javítják többek között a Windowsok 17 éves sérülékenységét is, ám e mellett több rés is nyitva marad.

Kategóriák: IT-védelem, Biztonság

Szerző: Molnár József 2010. február 08.

A Microsoft előzetesen kiadott biztonsági közleménye alapján februári patch-keddjén összesen 13 javítást ad ki termékeihez a redmondi szoftvercég. Ez a januári egyetlen, és a decemberi hat javítás mellett mindenképpen sűrű hónapot jelent, amelyre legutóbb októberben volt példa, amikor a 13 biztonsági frissítés rekordot jelentő 34 sérülékenységet orvosolt.

 

 

vistapatch.jpg


Minden Windows érintett

A közleményük alapján a biztonsági foltozások közül 11 a Windows operációs rendszerek, míg 2 az Office irodai programcsomag hibáját igyekszik orvosolni. 5 kritikus, 7 fontos és egy mérsékelt besorolású rést javítva. Az érintett sérülékenységek többsége távoli kódfuttatásra (Remote Code Execution) alkalmas, amely kihasználásával a támadók átvehetik a felhasználó gépe felett az uralmat, annak tudta és beleegyezése nélkül. Míg 2-2 rés szolgáltatás megtagadás (Denial of Service), illetve jogosultság kezelés (Elevation of Privilege) alapú támadások kivitelezésére ad lehetőséget. A februári jelentés a következőképpen épül fel:

 

  • Közlemény 1: Kritikus (Távoli kódfuttatás), Windows
  • Közlemény 2: Kritikus (Távoli kódfuttatás), Windows
  • Közlemény 3: Kritikus (Távoli kódfuttatás), Windows
  • Közlemény 4: Kritikus (Távoli kódfuttatás), Windows
  • Közlemény 5: Kritikus (Távoli kódfuttatás), Windows
  • Közlemény 6: Fontos (Távoli kódfuttatás), Office
  • Közlemény 7: Fontos (Távoli kódfuttatás), Office
  • Közlemény 8: Fontos (Távoli kódfuttatás), Windows
  • Közlemény 9: Fontos (Szolgáltatás megtagadás), Windows
  • Közlemény 10: Fontos (Jogosultság felülírása), Windows
  • Közlemény 11: Fontos (Távoli kódfuttatás), Windows
  • Közlemény 12: Fontos (Szolgáltatás megtagadás), Windows
  • Közlemény 13: Mérsékelt (Jogosultság felülírása), Windows

Ha részletesebben végigolvassuk az előzetes biztonsági jelentést, akkor láthatjuk, hogy a Windowsok közül szinte mindegyik érintett, így a Windows 2000, az XP, a Windows Server 2003 és 2008, a Vista és még a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 is megkapja a maga foltját. A Microsoft iroda programcsomagja esetén pedig csak a korosabb Office XP, Office 2003 és az Office 2004 for Mac szoftverekhez érkeznek majd javítások hazai idő szerint körülbelül kedd este, szerda reggel.

Nyitva maradnak

Habár a Microsoft nem szokta előzetesen nagydobra verni, hogy pontosan milyen sérülékenységet javít, a biztonsági közleményük alapján több szakértő szerint igen valószínű, hogy a frissítőcsomag tartalmazni fogja a Windows január elején nyilvánosságra került 17 éves résének a javítását. Az érintett hiba 1993 óta folyamatosan jelen van az operációs rendszerben, s segítségével a támadók kijátszhatják a Windows XP, a Server 2003, a Vista, a Server 2008 és a Windows 7 biztonsági mechanizmusát és adminisztrátor jogokat szerezhetnek a korlátozott felhasználói fiók esetén is, s így teljes mértékben átvehetik az irányítást a rendszer felett.

A biztonsági közlemény alapján ellenben továbbra is védtelen marad a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 három hónappal ezelőtt napvilágot látott SMB (Server Message Block) sérülékenysége, amely kihasználásával a támadók megbéníthatják az érintett Windowsokat, szolgáltatás megtagadás (Denial of Service) alapú támadást indítva ellenük. Igaz a redmondi szoftvercég már az első közleményében figyelmeztetett arra, hogy a rés nem alkalmas arra, hogy a hackerek átvegyék az uralmat a felhasználó gépe felett, és ennek megfelelően kártékony programokat sem tudnak telepíteni a lyukacsos rendszerekre.

Sőt habár a Microsoft kénytelen volt egy rendkívüli hibajavítást kiadni az Internet Explorer böngészőjéhez még januárban, a szoftver továbbra sem nevezhető biztonságosnak, hiszen nem érkezik javítás a múlt héten elismert sérülékenységére sem, amely segítségével a nem védett módban futtatott IE böngészők kihasználásával a támadók hozzáférhetnek a felhasználó gépén tárolt állományokhoz. Feltéve, ha tudják azok nevét és útvonalát.
IT-védelem

Biztonság videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Nyomtatás okostelefonról az új...
"Ez mekkora jó!:) "

2012-02-03 21:19:50

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle