ESET Smart Security 5

A NOD32 Antivirus és a tűzfallal, levélszemét-szűrővel, valamint szülői felügyelettel felvértezett ESET Smart Security (ESS) immár az ötödik verziószámhoz ért, amely azt jelzi, hogy a szoftverek idén bizony komoly újdonságokkal gazdagodtak.

Kategóriák: IT-védelem, Biztonság

Szerző: Molnár József 2011. november 10.

Ez főként a Live Grid megjelenésének köszönhető, amely elhozta a több gyártónál már alkalmazott felhőalapú védelmet az ESET termékeibe.  A megoldással egyébként már a telepítés folyamán találkozhatunk, és ha jóváhagyjuk azt, akkor mi is segíthetünk a NOD és az ESS közösségnek. Ezen esetben a végpontvédelmi alkalmazások anonim módon statisztikai adatokat és állományokat küldenek az ESET távoli szervereinek, amely közös intelligenciának előnyeiből minden felhasználó részesülhet.

 

Smart Security-nél az Eszközökön belül a Futó folyamatok lehetőségre kattintva szemléletesen láthatjuk, hogy pontosan miről is van szó. Itt a Feladatkezelőhöz hasonlóan a program minden futó folyamatot listáz, jelezve azok kockázati szintjét, a felhasználóiknak számát, valamint a felismerés időpontját.

 

 

Hiba lenne azonban azt hinni, hogy ez csak érdekes statisztikák készítésére jó. Ezen adatokkal az ESET gyorsabban képes reagálni az új fertőzésekre, hiszen amint egy folyamatnál azt észleli, hogy az rombolni kezd, akkor értesíti a többi klienst a veszélyre, és így a védettséghez nem kell megvárni a friss vírusadatbázis érkezését. A masszív adathalmaz alapján a gyártó azt is látja, hogy melyek a megbízható programok; az ezekből képzett fehérlista a teljesítmény terén jelentkezik előnyként, mivel a létezése érezhetően lerövidíti a számítógép ellenőrzésének idejét. Az AV-Comparatives augusztusi felmérése szerint mindez jól érezhető, mivel a vizsgált végpontvédelmek közül az ESET bizonyult a második leggyorsabbnak (PDF).

A többi új és továbbfejlesztett funkció tárgyalását elsőként kezdjük a felszíntől, majd haladjunk a mélyebb részek felé. Ezen logika szerint elsőként a letisztult felületet kell megemlítenünk, amely még a korábbinál is végfelhasználó-barátibb lett, ám így a haladó beállításokat egy kicsit eldugták. Ez talán nem is baj, mivel a végfelhasználók jellemzően alapbeállításon használják a víruskeresőket, és csak kevesen vannak azok, akik jobban megnézik maguknak a szoftverek képességeit.

 

Beállíthatjuk, hogy mit küldhet a Grid
Beállíthatjuk, hogy mit küldhet a Grid

 

Ennek megfelelően az egyik újdonságot, a Játékos üzemmód alapbeállításon engedélyezték, amelynek köszönhetően az ESS és az új NOD32 motorja visszafogja aktivitását, amint egy teljes képernyős alkalmazás indul el, így a játékok több erőforráshoz férhetnek hozzá. A vírusirtók emellett arra is figyelnek, hogy az adott gép akkumulátorról üzemel-e – amennyiben igen, akkor elhalasztják az ütemezett erőforrás-igényes feladatokat. A Smart Security új változatában felhasználóbarátabb lett a szülői felügyelet is, így a felnőttek már kategóriák alapján is kezelhetik a hozzáféréseket.

 

Alkalmazásokként definiálható szabályok
Alkalmazásokként definiálható szabályok


A haladó felhasználók számára két elemet emelnénk ki: egyrészt a cserélhető adathordozók és eszközök továbbfejlesztett védelmét, ahol már gyártók alapján is szabályozható az eszközök kezelése. Az átdolgozott behatolásmegelőző rendszerrel (HIPS) pedig a rendszergazdák a részletekig menően szabályokat alkothatnak a futó folyamatoknak, és a rendszerleíró adatbázis meghatározott tábláinak a védelmét is biztosíthatják. Végezetül az ESS5 figyelemmel kíséri az új fontos Windows-frissítések érkezését is, valamint automatikusan frissíti magát, amint egy új programverzió érhető el. A felhasználók így könnyedén válthatnak más változatra, főként hogy az ESET licencpolitikájának köszönhetően a vásárlói díjmentesen térhetnek át az új kiadásokra.

 

Gyártó szerint is tilthatók a csatlakoztatott eszközök
Gyártó szerint is tilthatók a csatlakoztatott eszközök


Természetesen egy végpontvédelmet főként a védelem hatékonysága és a felderített kártevők eltávolításának a sikeressége alapján lehet megítélni. Eme szempontból nehéz ítéletet mondani az új Smart Security felett, mivel az iparágilag elismert, független víruslaborok még nem készítettek olyan átfogó tesztet, amelyben az ESET új terméke szerepelt volna. Amint megjelenik az első összehasonlító tanulmány, azt rögtön publikálni fogjuk a PC World oldalán.

Adatok:

- valós idejű fájlrendszer-védelem
- Windows-frissítések kezelése
- behatolásmegelőző rendszer
- személyi tűzfal
- levélszemét-szűrő
- böngészők aktív letöltésvédelme
- szülői felügyelet
- játékos üzemmód
- forgalmazó: Sicontact Kft.
- ár: 16 990 forint, 8495 forint (diákkedvezménnyel)
- web: eset.hu
- kompatibilitás: Windows

Előny / Hátrány

  • gyors
  • megbízható végpontvédelem
  • a Live Grid hamarabb is érkezhetett volna

Értékelés

Teljesítmény

  

Szolgáltatás

  

Ár/érték

  
biztonság

biztonság videó

eset smart security 5 galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle