Érkezik a javítás az IE Google foltjára

A Microsoft soron kívül javítja az Internet Explorer azon sérülékenységét, amely a Google és több más amerikai cég elleni támadások táptalaja volt.

Kategóriák: IT-védelem, Biztonság

Szerző: Molnár József 2010. január 21.

Amint arra számítani lehetett a Microsoft nem várja meg a következő hónapban esedékes patch keddjét, hanem rendkívüli hibajavítást ad ki az elmúlt héten nagy vihart kavart Internet Explorer sérülékenységére. A redmondi szoftvercég közleménye szerint a foltozás már a mai napon - január 21-én - elérhető lesz amerikai idő szerint reggel 10 órakor. Hazai idő szerint pedig körülbelül este 6 óra körül.

 

 

ie-hiba.jpg


A rendkívüli biztonsági frissítés a Windows 2000, XP, Vista, Windows 7, valamint a Windows Server 2003, 2008 és 2008 R2 operációs rendszereken futó 6-os, 7-es és 8-as verziószámú Internet Explorer böngészőket érinti. A Microsoft azt tanácsolja a felhasználóinak, hogy a lehető leghamarabb telepítsék a javítást, engedélyezve a Windows Update szolgáltatásuknál az automatikus frissítést (alapesetben be van állítva), illetve ellenkező esetben figyeljék az azon keresztül érkező csomagokat. Főként, hogy az érintett sérülékenység meglehetősen veszedelmes, kihasználásával ugyanis a támadók programokat futtathatnak a felhasználók gépein annak tudta és beleegyezése nélkül.

IT-védelem

Biztonság videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Idehaza is várhatóak czifraságok..."

2012-01-04 17:55:18

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle