Érdemes még hírleveleket küldözgetni

Egy friss felmérés szerint az interneten terjedő hírlevelek csak ritkán kerülnek rögtön a kukákba.

Kategóriák: Kommunikáció, Kommunikáció

Szerző: PC World 2011. május 10.

A Kutatócentrum felmérése szerint Magyarországon még mindig hatékony elérést biztosítanak az e-mail alapú marketing eszközök: az e-mailezők 88 százaléka ugyanis elolvassa az érdekes tárgyú reklámleveleket, 98 százaléka pedig fel szokott iratkozni online hírlevelekre.

Bár az e-mailezők 56 százaléka naponta jellemzően minimum három elektronikus reklámlevelet kap, a jó tárgyválasztás és a névre szóló címzés növelik az olvasási hajlandóságot – mutatott rá a KutatóCentrum legfrissebb E-Mail Marketing Reportja, mely többek között az elektronikus reklámüzenetekkel kapcsolatos attitűdöket és az online nyereményjátékok megítélését vizsgálja évről évre. A megkérdezett 18-64 évesek 88 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elolvassa az érdekes tárgyú reklámüzeneteket, 60 százaléka pedig szívesebben megnézi a névre szóló leveleket.

 

 



A címzés különösen fontos, amelynek jelentőségét az is mutatja, hogy az ismeretlen feladótól érkező leveleket a megkérdezettek közel 20 százaléka megnyitás nélkül törli, további 40 százaléka csak bizonyos esetekben (például ha a tárgy nem tűnik spamnek) olvassa el, míg 11 százaléka előbb utánanéz a feladónak. Csupán 26 százalék az, aki az ilyen üzeneteket is jellemzően elolvassa.

A levélszemét mappába kerülő leveleket a megkérdezettek 36 százaléka olvasatlanul törli, ugyanakkor azok, akik átnézik a mappa tartalmát, jellemzően a feladó szerint szelektálnak.

A felmérésből az is kiderült, hogy az aktív e-mailezők közel felének a levelezőrendszere nem engedélyezi a képek automatikus letöltését, további 18 százaléknál pedig csak a „biztonságos forrásnak” jelölt levelek esetében jeleníti meg azokat.

Az e-mailezők 98 százaléka szokott legalább időnként feliratkozni hírlevelekre, melyeket rendszeresen meg is néznek. A feliratkozók 39 százaléka általában végigolvassa őket, további 48 százaléka pedig beleolvas az ilyen üzenetekbe. Csupán 3 százalék nyilatkozott úgy, hogy azonnal törli a hasonló leveleket. A 45-54 évesek a leghálásabb célközönség: ők iratkoznak fel legnagyobb arányban hírlevelekre, amiket jellemzően el is olvasnak.

 

Kommunikáció

Kommunikáció videó

infografika galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Júliustól sokkal olcsóbb mobil- és...
"HM-Hm kérdés Magyarország bent van az EU-ban jogilag §,,vagy csak..."

2012-03-30 09:05:59

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle