Első hazai IE9 fecskék

A böngésző első hazai rendezvényén bemutatkozott a Sanoma, az Alexandra és a mese.tv IE9-re optimalizált, HTML5-ös szolgáltatása.

Kategóriák: Sikersztori, Internet

Szerző: Molnár József 2011. március 21.

A Microsoft az Internet Explorer 9 (IE9) megjelenése után egy héttel, az első hazai rendezvényén bemutatta a böngészőjét és annak új képességeit, valamint azon első hazai webszolgáltatásokat, amelyek már - az IE9-re optimalizálva - kihasználják a HTML5 képességeit.  A sajtótájékoztatón Bátorfy Zsolt, a Microsoft Magyarország rendszermérnöke bemutatta az Alexandra, a Sanoma Budapest és mese.tv új generációs oldalait, amelyeknek a fejlesztése a napokban ért, vagy ér véget.

 

 



Az Alexandra új, e-könyveknek dedikált aloldala, a 100 könyv például a mai napon került ki a könyváruház főoldalára. A szolgáltatás a Microsoft elmondása szerint a világ első HTML5 alapú e-book olvasója, amely a böngészőben biztosítja az elektronikus könyvek megtekintését, így azok eléréséhez nem kell külső beépülő modult vagy klienst telepíteni. A szolgáltatás már az indulásánál 100 e-könyvet tartalmaz Windows Azure-os adatbázisában, olyan íróktól, mint Gárdonyi, Jókai, Kosztolányi és Móricz. Az persze kérdéses, hogy a könyvek száma idővel bővül-e, mivel akkor már nehéz lenne a megoldást 100 könyvnek hívni.

 

 

 

100 könyv - Alexandra
100 könyv - Alexandra



Az e-book olvasó kihasználja a HTML5-ben megjelent "helyi tároló" lehetőséget is, amely segítségével az internetező képes könyvjelzőkkel ellátni az elektronikus műveket - így azok a böngésző kikapcsolása után is visszakereshetőek maradnak. Szintén a HTML5 képességeit mutatja be a Canvas technológia használata, amely a kétdimenziós alakzatok és képek dinamikus, szkriptelhető megjelenítését teszi lehetővé, jelentősen gyorsítva az e-könyvek tördelését.

Az egyszervolt.hu online tévéje, a mese.tv ezzel párhuzamosan lecserélte - egyelőre még csak IE9-es aloldalán - a Flash alapú rendszerét, amely helyére a HTML5 került, s így beépített pluginek nélkül képes lejátszani az MP4 formátumú, H.264 kódolásban tömörített videókat.

A Sanoma Budapest technológiai és mobilkommunikációs témákkal foglalkozó oldalai, a Technet.hu és a Mobilport.hu "Hírek" aloldala is egy IE9-re optimalizált HTML5-verziót kapott. A Microsoft közleménye alapján (mi nem találtuk) utóbbi oldalak jelenleg teszt üzemmódban érhetőek el, amelyhez a felhasználók az Internet Explorer 9 használatával férhetnek hozzá. A szolgáltatás a napokban éles üzemben is elindulhat.

 

Sikersztori

internet explorer 9 galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Júliustól sokkal olcsóbb mobil- és...
"HM-Hm kérdés Magyarország bent van az EU-ban jogilag §,,vagy csak..."

2012-03-30 09:05:59

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle