A jó ötlet önmagában kevés

Harmadik helyezést ért el tavaly a magyar Digitalmania csapata a Microsoft Imagine Cup döntőjében. Intelligens öntözőrendszerük ennek ellenére nagy valószínűséggel mégsem fog terméké válni. Tapasztalataik minden induló informatikai cég számára komoly tanulságot hordoznak.

Kategóriák: Sikersztori, Karrier, IT tanácsok

Szerző: Molnár József - Turcsán Tamás 2009. augusztus 31.

A Szilícium-völgyben közkeletű mondás, hogy a jó ötletekből Dunát lehetne rekeszteni, de kevés olyan ember van, aki képes azokat megvalósítani. Az első hallomásra is kiváló innovációs gondolatokból ugyanis a tengerentúlon sem szűkölködnek, ám azok gyakorlati megvalósítása már teljesen más tészta. Sokkal több kell hozzá, mint egy jó ötlet.

 

greenwatering2.jpg 

A Digitalmania csapata az Imagine Cup döntőjében

„A befektetők 50 százalékban a csapatba fektetnek bele, 30 százalékban az üzleti tervbe, míg az ő elbírálásuknál az ötlet csak 20 százalékot nyom a lantba. Az a megvalósulás során amúgy is változik, míg az elgondolás 2-3 év alatt piacképes terméké válik" - osztotta meg tapasztalatát a PC World kérdésére Orosz Gergely, azon Digitalmania csapatának a tagja, amely az elmúlt évben dobogós helyezést ért el a Microsoft párizsi Imagine Cup versenyén.

A jó ötlet adott...

A sikerre esélyes ötlet esetükben is meg volt, hiszen a világ 61 csapata mellett sikerült harmadik helyezettnek befutniuk. A Budapesti Műszaki Egyetem diákcsapatának tagjai - Kapui Ákos, Orosz Gergely, Orosz Bálint és Zöld László - egy olyan intelligens öntözőrendszerrel pályáztak, amely az időjárás előrejelzéseket is figyelve képes akár 15-20 százalékkal is csökkenteni a termőföldek öntözésénél felhasznált vízmennyiséget.

„Az ötlet az volt, hogy minél több ivóvizet óvjunk meg, s csak annyival öntözzünk, amennyivel feltétlenül muszáj. Talajnedvesség mérőket építettünk be a prototípusunkba, időjárás-előrejelzéseket gyűjtöttünk össze a webről, s még egy felhasználóbarát felületet is készítettünk" - emlékezett vissza Orosz Gergely. Megoldásuk lényege, hogy ha az öntözőrendszerük érzékeli, hogy egy kiadós szárasság után heves esőzések várhatóak, akkor csak visszafogottan áztatja el a földeket, míg a ma modernek számító talajmérős öntözők ekkor is alaposan meglocsolják a földeket. Feleslegesen.

...mégse valósul meg

Az ötlet életképességét talán nem is szükséges ecsetelni, hiszen a gazdasági szakemberekből és a Microsoft szakértőiből álló zsűri az elmúlt évben a legígéretesebb ötletek közé emelte a magyar egyetemi csapat pályázatát. Valós problémára világítottak rá, amelyhez a megoldást is elkészítették. Magyarán minden adott volt ahhoz, hogy ötletükből egy piacképes ötlet szülessen. A Digitalmania csapatának elmondása alapján ez azonban mégse fog megtörténni. Visszautalva a szöveg elejére, ugyanis maga az ötlet kevés, ha megvalósítása nem lehetséges. S itt nem technológiai nehézségekre kell gondolni. A gond anyagi természetű. Nevezetesen a megvalósulás meglehetősen tőke igényes, s így nehéz kockázati befektetőt találni annak a finanszírozásához.

„Az ötletünk megvalósítása termékként nagyon komoly összegű befektetést igényelne. Ez hardver, szoftver és szolgáltatás. A szoftvert el tudjuk készíteni, a hardver tömeggyártásához már komoly tőke kellene, illetve a legnagyobb gondot a szolgáltatás jelenti. A logisztika, ügyfélszolgálat kiépítése túl nagy falat" - nyilatkozta Orosz Gergely.

Tapasztalatuk alapján ráadásul a magyar piacban nem is érdemes gondolkodniuk, hiszen a nagy tőkebefektetésnek esélye sem lenne megtérülni kis hazánkban. Az Amerikai Egyesült Államok viszont más. Ott már lehet nagyban gondolkodni, ami talán biztosítéka lehet a megtérülésnek. „A legmegdöbbentőbb az volt, amikor az üzleti tervet készítettük. Elsőként megnéztük, hogy hány farm van Amerikában. 2 millió. Mekkora a méretük? Átlagban 150 hektár. Könnyebb volt erre tervezni" - emlékezett vissza Kapui Ákos.

Ennek megfelelően hatásos prezentációt sikerült készíteniük, amit a jelenlévő kockázati befektetők a legjobbra pontoztak. „Egy kérdésük volt mindig. Nevezetesen azt hogy oldjuk meg, hogy nem vagyunk amerikai állampolgárok, s ha Amerikában akarsz befektetni, akkor ott kell élned a szilícium-völgyben" - mondta Orosz Gergely, aki szerint állandóan falba ütköztek akkor, mikor kiderült nem rendelkeznek vállalkozással egy Egyesült Államokba. A kockázati befektetők ugyanis szeretik nyomon követni a pártfogoltjaikat, amelyhez a személyes jelenlét elengedhetetlen.

Nem fontos a kódszám

A Digitalmania csapata mindemellett nem elégedetlen, hiszen értékes tapasztalatokkal gazdagodhattak az Imagine Cup versenyen elért jó helyezésüknek köszönhetően. Egyrészt alaposan megtanulták, hogy világszinten csak azon ötlet vezethet sikere, amely a föld minden országában pozitív fogadtatásra tehet szert. A tanulópénzt a 2007-es koreai döntő szolgáltatta, ahol óvodáknak készült nyelvoktató programjuk vegyes fogadtatásra talált. Míg az amerikai és a nyugat-európai zsűritagok el voltak ragadtatva az ötlettől, addig a kínai és az indiai zsűritagok nem értették, hogy mi értelme van óvodában nyelvet tanítani. S hogy miként működik ez a rendszer, amikor 10 négyzetméteren negyven gyerek van.

greenwatering1.jpg
Kapui Ákos

„A koreai döntő után már folyamatosan azon gondolkodtunk, hogy milyen témával szálljunk versenybe legközelebb. Globális ötletben gondolkodtunk, amely mindenkinek tetszik, és nem annyira fontos, hogy mi van mögötte. Például hány ezer kódot tartalmaz. A fontos az, hogy mit adsz el" - vélte Kapui Ákos.

10 perces ötletek

A Digitalmania csapatagának megfogalmazása szerint ugyanis teljesen felesleges információ az, hogy egy megoldás pontosan hány ezer kódot tartalmaz, mivel az ötlet prezentálására csak 10 perc van. Ezen idő alatt kell meggyőzni a zsűrit, és a befektetőket a megoldás piacképességéről. Nincs félrebeszélésre idő, hiszen ami nem hangzik el, az olyan mintha nem is létezne. Szó szerint az idő pénz, s ha valaki jó adja el az ötletét, annak megnyílhat a következő lépcsőfok kapuja.

„Programozók vagyunk mind, de az Imagine Cup fordulói alatt megtanultuk, hogy mindennél többet ér az, ha az ember el tudja adni magát. A versenyen nagyon sok okos és tehetséges emberrel találkoztunk. Volt például egy orosz csapat, akik már három éve fejlesztették a saját erdőtűz lokalizáló megoldásukat, amelyet addigra már egy-két orosz tűzoltó állomás is használt. De nem tudták eladni magukat impulzívan 10 percben"
- mesélte Orosz Gergely. Korábbi tapasztalataik alapján tavaly ennek megfelelően komoly hangsúlyt fektettek a prezentációjukra, amely végül is meghozta hőn áhított sikert.



Koktél a Bing készítőjével

A Digitalmania csapatának elmondása szerint nagy hatással volt rájuk a Szilícium-völgy pezsgő élete is, amely szintén az induló informatikai vállalkozásoknak kedvez. A magyar egyetemisták ugyanis részt vehetek egy hetente többször is megrendezett Networking Event rendezvényen - kvázi koktélpartin -, ahol minden a kapcsolatépítésről szól. Mindig egy ember van a középpontban, akinek lehetősége van bemutatni cégét és ötletét, amely alapján az ott lévők névjegykártyákat és eszmét cserélhetnek. „Szinte mindenkinek volt valami jó tanácsa" - emlékezett vissza Orosz Gergely, aki társaloghatott a Powerset elnökével is.

„Elmondta, hogy elhatározták jobb keresőt fognak csinálni, mint a Google. Felvettek több mesterséges intelligenciával foglalkozó szakembert és több szabványt is megvásároltak, végül kijöttek 2008-ban januárban szemantikus keresőjüknek a bétájával, amit később megvett a Microsoft. Kérdeztem tőle, hogy ez a Live Search-ben benne van, s mondta erre, hogy erről nem beszélhet. Később kiderült, hogy a Bingről volt szó" - tette hozzá később.

Orosz Gergely és Kapui Ákos így összességében mindenképpen pozitívan emlékszik vissza az Imagine Cup versenyére, hiszen így olyan tapasztalatokra tehettek szert, amely csak keveseknek adatik meg. Lehet, hogy az intelligens öntözőrendszerből nem lesz semmi, de könnyen elképzelhető, hogy később hallunk még a Digitalmania csapatáról.

Sikersztori

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle