.üzlet

Canon: digitális nyomtatás nélkül nincs túlélés

írta Egri Imre, 2010. március 11.

Kategóriák:
Irodatechnika, Nyomtató, Fókusz Üzlet

Címkék: canon, nyomda, nyomtatás, lfp

Saját felmérésében a gazdasági visszaesés nyomdákra kifejtett hatásait vizsgálja a Canon.

A Canon felmérésének első eredményeire alapozza megállapításait, konklúziója, hogy a digitális nyomtatás bevezetése a professzionális nyomtatással foglalkozó vállalatok túlélése szempontjából. A nyomdaipar nehézségei ellenére ugyanis a digitális nyomtatási kapacitással rendelkező vállalatok több mint fele 2009-ben növelte árbevételét és nyereségét előző évhez képest.

 

 

canonimagerunner5000s_.jpeg
 

 

 

A kutatást a Rochester Institute of Technology (RIT) nyugalmazott professzora, Frank Romano és a nyomtatott médiával foglalkozó végzős diákok készítették. 840 nyomdát kérdeztek meg, melyek 65,5 százaléka nyugat-európai székhelyű. A korábbi, 2008-as tanulmány 464 résztvevőjéből 383-an jelenlegi felmérésekben is szerepeltek, a maradék 81 válaszadó cége időközben összeolvadt vagy megszüntette nyomdai tevékenységét. A vizsgálat végső elemzését 2010 májusában teszik közzé.


A felmérés a nehéz gazdasági helyzetből indul ki. 2008 utolsó negyedévében a marketingszakemberek minden vállalatnál mérsékelték a nyomdai költségeket, így a nyomdáknak fel kellett készülni működésük és üzleti tevékenységük újragondolására. Elkezdődött a fejlettebb termelési módszerek bevezetése, amelyek révén csökkentek költségek és a személyi állomány. A nyomtatási mennyiségek csökkenése a digitális nyomtatást bevezető vállalkozásoknak kedvezett, a csak ofszetnyomási technológiákat használó szervezeteket pedig lehetetlen helyzetbe hozta. Az ofszetnyomdák nem voltak képesek kielégíteni az új típusú igényeket. Az alkalmazkodási folyamat következtében a digitális gépek forgalma 2009-ben már meghaladta a más típusú nyomdagépekét. Míg Nyugat-Európában 2009-ben az előző évhez képest az ofszet kiadványokból származó árbevétel 18,1 százalékkal kevesebb volt, addig a digitális (lézer- és tintasugaras) technológiával készített termékekből származó bevétel 27,2 százalékkal növekedett.

 

 

lfp_printers
 

 

 

 

A kutatás során a "digitális nyomtatás" körébe a széles formátumú tintasugaras nyomtatás is beletartozott, mely a válság idején különösen jól teljesítő üzletnek bizonyult. A megkérdezettek 86 százaléka válaszolta, hogy a válság túlélésében segítették őt anagy formátumú eszközökön készített bemutatóanyagok. Azok a kereskedelmi szolgáltatók, amelyek a piac kis mérete miatt korábban kerülték a széles formátumot, belátták, hogy egyre nagyobb kereslet mutatkozik a poszterek és egyéb bemutatóanyagok iránt. A különféle ruhaanyagokra, vászonra és egyéb anyagokra végzett nyomtatással pedig egy egészen új nyomdai piaci szegmens jött létre.

A válság idején a túlélésben és a vezető pozíció megszerzésében kulcsfontosságú szerepet játszott, hogy a túlélők a legfontosabb piaci szegmensekre koncentráltak, mivel ezekben magasabb hozzáadott értéket tudtak nyújtani. Továbbá kiemelkedően fontosak voltak a multimédiás szolgáltatások, amelyekkel megkülönböztették magukat versenytársaiktól.

A korábbi negatív hangulat ellenére a nyomtatási szolgáltatók optimista válaszokat adtak 2010-re, és a jövőre vonatkozóan. Az optimizmus alapja, hogy a digitális nyomtatási kapacitással rendelkező vállalatok több mint fele 2009-ben növelte árbevételét és nyereségét az előző évhez képest.

"...A digitális nyomtatás a sikeres termelési környezet létfontosságú elemévé vált: az eredmények világosan megmutatják, hogy a digitális szolgáltatásokat is kínáló vállalatok könnyebben kihasználják a fejlődő piac előnyeit. Az üzleti környezet korábbi és jövőbeni várható gyors változásai miatt a digitális nyomtatási technológia bevezetése elengedhetetlen a nyomtatási vállalkozások számára. Ha ez az optimizmus folytatódik, az Ipex 2010 kiállítás igen izgalmasnak ígérkezik. A rendezvény ideális lehetőséget biztosít a nyomdáknak az üzletfejlesztési lehetőségek felkutatására és értékelésére, ahol a Canon fő célja, hogy komoly előrelépésre ösztönözze a látogatókat" - mondta Mark Lawn, a Canon Europe professzionális nyomdai megoldásokért felelős európai marketingmenedzsere.

tovább a főoldalra »

küldje tovább! nyomtatás

Írja le gondolatait a témáról!

Vélemény írása

Név: Kód:


Nincsenek még hozzászolások! Legyen Ön az első!

Tematikus oldalaink
Tanácsadóink

további cikkek...

Hálózatbiztonság: nincs tökéletes védelem

Kockázatosnak tűnhet azok számára, akik dolgoznak vele, de a felhasználók ebből semmit sem érezhetnek.

Höltzl Péter, Balabit IT Security

Szexi telefonok Valentin napra

Mit is ajándékozhatna egy technológia megszállott kedvesének, mint egy menő telefont.

Erős Lászó, Gigaset Communications GmbH

Kérdezzen ön is a szakértőtől!

Közvélemény
Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Informatikai Blogok

"Tudtátok-e, hogy a szeptemberi Macworld magazin borítójának mi a története?"

Kereskedelmi FM rádiónak még nem volt ekkora lefedettsége. Eddig csak a közszolgálati...

"A Microsoft publikálta a Macintosh-ra szánt 2011-es Office videóját."

 Nem az az érdekes, hogy megjelent, - bár sokan azt gondolják hogy júliusban nem jelentünk...

"Egy adapter segítségével alakítható át a médialejátszó"

"Vannak mindig olyanok akik mindenből a legfrissebb verzióra törekednek. Azoknak most...