.üzlet

Apple központ Budapesten?

írta Molnár József, 2010. január 14.

Kategóriák:
Sikersztori, Karrier, Kereskedelem

Címkék: apple, állás, munka, budapest, központ

Weboldalukon 6 álláshirdetés jelent meg budapesti székhellyel, amely alapján hamarosan jelentősen kibővülhet a hazai Apple képviselet. Talán még régiós központ is lehetünk.

Az Apple központi oldalán, december közepén 6 budapesti álláshirdetés jelent meg, amelyekben leginkább kereskedelmi területre keresnek új munkatársakat. Ez önmagában nem lenne több egy csábító munkaajánlatnál, de ha hozzátesszük, hogy 2009 őszéig az Apple nem rendelkezett irodával hazánkban, akkor már érdekesebbé válik a bővítés.

 

 

apple-budapest.png

 

 

Főként, hogy az Appleblog értesülései szerint első körben csak 3 alkalmazottal érkezett hazánkba. Így a mostani rövid időn belül bekövetkező 5+1 (egy darab Ukrajnára vonatkozik) fős munkaerő megháromszorozza majd az Apple magyar dolgozóinak a létszámát.

A feladott álláshirdetésekben az Apple nem igazán műszaki szakembereket keres, hanem a kereskedelemhez területén jártas munkavállalókat. Az állásajánlatok közül az Account Executive Pro betöltője lesz felelős a helyi forgalmazókkal történő kapcsolattartásban, és a helyi érdekképviselet fő irányainak kijelölésében. Az iPhone Channel Account Manager mellette az iPhone eladásokért felel majd, a Retail Channel Program Executive a kereskedelmi csatornák megfelelő működését és kibővítését felügyeli majd a régióban, míg a Sales Support munkatárs értelemszerűen az eladók megfelelő felkészítéséért felel majd, a Team Assistant végül leginkább adminisztratív munkát jelöl.


Emellett ha jobban megnézzük a meghirdetett állásokat, akkor szemet szúr, hogy az első három munkakőrből kettőnél már a pozíció megnevezésénél Kelet-Európát találjuk, míg az Account Executive esetén is előnyt jelent, ha valaki rendelkezik régiós kereskedelmi ismeretekkel, illetve nyelvtudással.

 

 

we_want_apple_hungary.png
 

 

Ez alapján nem zárható ki, hogy a bővítés mögött egy régiós központ kiépítésének az ötlete húzódik meg, amely alapján az Apple budapesti irodája a későbbiekben talán még tovább növekedhet. Sőt a fentebb említett 5+1 pozíciónál a lutrit egy Account Execuitve állás jelenti, amelyet szintén a magyar főváros székhelyével hirdetek meg, ám Ukrajnára vonatkozik. S ez még tovább erősíti az Apple régiós központjának gyanúját.

tovább a főoldalra »

küldje tovább! nyomtatás

Írja le gondolatait a témáról!

Vélemény írása

Név: Kód:


Nincsenek még hozzászolások! Legyen Ön az első!

Tematikus oldalaink
Tanácsadónk

további cikkek...

Mi történik a tűzfal mögött?

Védekezni ma már nem csupán a külső támadók ellen szükséges, véletlen hibák és rossz szándékú manipulációk ellen is fel kell vérteznünk rendszerünk minden elemét.

Höltzl Péter, Balabit IT Security

Kérdezzen ön is a szakértőtől!

Közvélemény
Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Informatikai Blogok

"Hangulatos rajzfilmszerű bemutatkozó kisfilm a professzorról, és csatlósáról."

"Megérkezett az Apple böngészőjének legújabb változata!"

"Megérkeztek az új Nano review videók. "

"Egy Twitter bejegyzésből kiderül, hogy a T-Mobile iPhone 3Gs-re fog szert tenni hamarosan...

"Csak a megfelelő drivert kell telepíteni és az Apple tapipadja máris működik a Windows alatt is...

"Háhá kedves fanatikus konzol, avagy személyi számítógép rajongók! Én, aki ,,semleges"...