Belassít a céges Firefox

Az ESR segítségével évente csak egyszer kell majd a böngésző frissítésével foglalkozni.

Kategóriák: Szoftver

Szerző: Molnár József 2012. január 11.

Amióta a Firefox áttért a hathetes frissítési ciklusra, nincs egyszerű dolguk a magáncégek, alapítványok, illetve közigazgatási intézmények rendszergazdáinak. A gyakori új verziók miatt a szervezeteknek ugyanis meglehetősen kevés idejük van arra, hogy teszteljék az új kiadásokat, megvizsgálva azt, hogy az új Firefox kompatibilis-e a meglévő céges rendszerekkel, valamint a üzletmenet szempontjából fontos beépülőkkel. Ezen tényező komoly hátrányt jelentett a Firefox céges használatakor, míg például a ritkában frissülő Internet Explorer e tekintetben kevesebb fejtörést okozott az IT infrastruktúrák üzemeltetőinek.

 


A Mozilla azonban a tegnapi napon bejelentette az ESR (Extended Support Release) frissítési programját, amely ezen problémát próbálja meg áthidalni. A megoldást kifejezetten vállalatok, civil szervezetek, egyetemek és más szervezetek számára hozták létre, megkönnyítve a Firefox központi menedzselését. Az ESR programon keresztül ugyanis a Firefox új verziójának a megjelenésekor az érintett rendszerekre csak a fontos biztonsági frissítések fognak települni, míg a böngésző web, illetve kiegészítő platformja változatlan marad majd. Így ezen esetekben csak évente egyszer kell majd figyelni a változásokra, mikor az ESR böngészők a lakossági változatokkal megegyezzően frissülnek, behozva a lemaradásukat. A programról további információ a Mozilla oldalán olvasható.

firefox

Firefox galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

Legfrissebb hozzászólások

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Júliustól sokkal olcsóbb mobil- és...
"HM-Hm kérdés Magyarország bent van az EU-ban jogilag §,,vagy csak..."

2012-03-30 09:05:59

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle