Az internet a televízió sarkában liheg

Egy a napokban megjelent felmérés szerint az amerikaiak többsége a híreket ma már sokkal inkább az internettől várja, mint máshonnan. A rádiók, a nyomtatott sajtó képtelen követni az online sajtó ritmusát.

Kategóriák: Pénz a netről, Kommunikáció, Internet

Szerző: Turcsán Tamás 2010. március 01.
Ellentmondásos a szakemberek vélekedése az internetes információ áramlásról. Egy mostanában napvilágra került sajtóbotrány tanúsága szerint maguk az online magazinok szerkesztői sem bírják a rájuk nehezedő nyomást, könnyen vétenek akár jelentős hibákat anyagaikban, illetve hajlamosak a másoktól kölcsönzött tartalmak sajátként való tálalására.

Mi is az oka ennek - a korábban a nyomtatott sajtóban kevésbé egyértelműen tetten érhető – plagizálásnak? A válaszok egyértelműen az elvárt tartalomözön mögött keresendők. Az internet hatalmas előnye és hibája egyszerre a jelenidejűség. A híreknek a történéseket szinte azonnal követni kell, így az elemzésre, a szakértői kommentekre a legritkább esetben marad idő. Számos esetben még pontos információk sincsenek a hírhez, s már a storynak az olvasó elé kell kerülni.

Sok forrás, kevés lojalitás
A Pew Internet oldalán közzétett felmérés szerint az amerikaiaknak már csupán 7 százaléka elégíti ki hírigényét egyetlen forrásból. A hírfogyasztók fele legalább 4-6 különböző forrásból szerzi értesüléseit. A hírfogyasztás korszakváltását jelzi az is, hogy a az internetet már csak a televízió előzi meg a megjelölt források tekintetében. A rádió, a nyomtatott sajtó helyét egyre inkább a híroldalak, közösségi oldalak és a felhasználók általa generált tartalmakat kínáló oldalak veszik át.

A legmeglepőbb mégis az, hogy a hírforrásokhoz már nem úgy ragaszkodnak olvasóik, mint korábban a nyomtatott lapokhoz. A felhasználókat maga a hír érdekli, és nem az hogy az honnan érkezik, ez abban nyilvánul meg, hogy az olvasók nagy része a főcímet nevezte meg a legfőbb vonzerőnek, nem a brandet. A megkérdezettek 65 százaléka egyáltalán nem rendelkezik kedvenc híroldallal, de többségük mégis napi 4-6 oldalról szerzi be értesüléseit.

newsroom.jpg

Facebook és Twitter a menő
Az internet egyre szélesebb kínálatával szemben a hírfogyasztást elérését koncentrálják a közösségi oldalak, a hírkereső alkalmazások, a hírmegosztók. A megkérdezettek szerint fontos szerepet kaptak mára a Facebook és a Twitter is, mert az ott követett kapcsolataik megosztott híreit mindenki szívesebben kattintja le.

A technológia egyre több lehetőséget kínál a szelektálásra, illetve könnyebbé is tesz a hírek elérését bárhonnan. A megkérdezettek harmada a mobilján keresztül ér el hírforrásokat, s mintegy szintén harmaduk már alkalmazza az RSS kínálta lehetőségeket. Majd 40 százalékuk a Facebook és a Twitter alapján olvassa a híreket. 80 százalékuk rendszeresen oszt meg másokkal linkeket, vagy küld el egy érdekes anyagot e-mailben.

Egyre komolyabb kérdéseket vet fel, hogy a keresés miként kínálja fel a szerkesztett tartalmakat világszerte. A Google, mint hírkeresési forrás igen jelentős szerepet tölt be, annak ellenére, hogy a kiadók egyre inkább vitatják az olvasók és a hírforrások közé ékelődött kereső vállalat fontosságát.  

Az internetes híreket Amerika 60 százaléka tartja mindennap fontosnak, míg rádiót, vagy helyi nyomtatott sajtóterméket csak 50 százalékuk jelölt meg mindennapos információ forrásként. A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy országos napilapot a megkérdezetteknek mindössze töredéke – 17 százalékuk – jelölt meg folyamatos hírforrásként.

Az átalakulás folyik

A legnagyobbak ugyan egyre jobban igyekszenek áttérni az internetes és mobilplatformokra, mégis az látható, hogy a hagyományos kiadók többsége még mindig igyekszik a megszokott formák között működni. Ez a felmérés eredményei alapján azonban szinte lehetetlen, mert maguk az olvasóik megváltozott szokásai miatt a régi minták nem alkalmazhatóak a médiában.

A verseny azonban kezd öldöklővé válni, mert a hírfogyasztó ideje véges, s a többségük 2-5 forrásnál többet nem látogat meg naponta, így hát a csata megkezdődött az olvasókért, aki most lemarad, az elfelejtheti, hogy később esélye lesz beszállni a ringbe.

A felmérés egyetlen gyenge pontja, hogy nem térképezte fel az alternatív hírforrásokat, a blogokat. Érdekes lett volna azt is látni, hogy kiváltják-e a hivatalos forrásokat a közösségiek, vagy még ennyire nem kell aggódniuk azoknak, akik jelenleg még a hírek elkészítéséért kapják a fizetésüket. 2010 úgy tűnik válaszokat tartogat a média megújulásának kérdéseiben, de az igazi válaszok még egyáltalán nem egyértelműek.
Pénz a netről

Kommunikáció videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

olvasgato 2010-03-05 11:06:05

Valoban,lehet már TV-adásokat fogni a hálon,némely Országok 40-nél is többet üzemeltetnek.Hm na .és Magyarország?? kveset,még az U-mond közszolgálatiakat is aligLemaradás minden téren,Világ,Eu,1 formán!! Szar itt minden mi hirközlés,drága,és nem mindenüt elérhető.

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle