Az IE6 köszöni, jól van

Az Internet Explorer 6-ot már eltemették, mégis él és virul. Egy friss felmérés szerint főként munkaidőben, mikor megugrik a részesedése.

Kategóriák: Fókusz Üzlet, IT-védelem, Szoftver

Szerző: Molnár József 2010. április 28.

Az Internet Explorer 6 az utóbbi hónapokban kapott hideget-meleget. Elsőként még múlt év elején a Facebook, majd a YouTube és a Digg kezdte el bojkottálni a 2001-ben megjelent böngészőt, majd később a Google a Docs, a Google Webhelyek és a Gmail esetén beszüntette az IE6 támogatását. Ráadásul a Microsoft is az elavult böngésző elhagyására, és az Internet Explorer 8-ra való frissítésre buzdította felhasználóit. S ha ez még nem lenne elég, az IE6-ot idén márciusban egy ceremónia keretében el is temették, ahova még a redmondi szoftvercég is elküldte a koszorúját.

 

 



Summa summarum mindenki az Internet Explorer 6 vesztét akarja, még a készítője is, ám a böngésző egyszerűen nem akar eltűnni a felhasználók gépeiről. A Net Applications márciusi globális adatai szerint ugyanis az üldözött böngésző még mindig 18,4 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik. Ennél csak az Internet Explorer 8 tud jobb eredményt felmutatni a maga 23,7 százalékával. A rivális böngészők pedig csak mögöttük toporognak. A Firefox 3,6 például 11,25 százalékkal, a Safari 4 3,7 százalékkal, valamint a Chrome 4 3,03 százalékkal.

A cégek szeretik

A Chitika amerikai piackutató intézet friss felmérése szerint az elavult böngészőhöz nem a magánfelhasználók ragaszkodnak, hanem a cégek, amelyek minden figyelmeztetés ellenére a mai napig nem váltottak modernebb alkalmazásra - írja a NetworkWorld. A piackutató intézet kutatása alapján ugyanis míg az IE6 munkaidőben (reggel 5 és délután 2 között) 13 százalékos részesedéssel bír az Egyesült Államokban, addig estére csak 6 százalékot tud kihasítani a tortából. Ráadásul mindez a hétvégékre is igaz, mikor hasonló alacsony részesedésre képes csak az Internet Explorer 6. Vagyis amit az emberek elhagyják munkahelyeiket, az IE6 részesedése drasztikusan lecsökken, míg a Chrome, a Firefox, a Safari és az IE8 használati gyakorisága hirtelen megugrik.

Mindezt egyébként korábban a Digg felmérése is megerősítette. Az oldal szerkesztői által készített tavalyi kutatásban látogatóiknak csak 10 százaléka vallotta, hogy használja a diszkriminált böngészőt. Ám ami talán a legérdekesebb: közülük kiemelkedő arányban voltak azok, akik csak a munkahelyükön használták azt. Elmondásuk szerint 37 százalékban azért, mert munkahelyükön nincs jogosultságuk egy újabb verzióra való átálláshoz, míg 33 százalékuknál "a munkahelyemen valaki azt mondta, hogy ne frissítsek" volt a válasz. Vagyis nem jó szántukból böngésznek a 8 éves szoftverrel, a munkaadóik kényszerítik rá őket.

Végül ismételten azt ajánljuk, hogy aki még nem tette, frissítse Internet Explorer 6 böngészőjét egy modernebb alkalmazásra. Habár a Microsoft 2014-ig nyújt terméktámogatást a megoldásához, maga a redmondi szoftvercég is az IE6 mielőbbi elhagyását javasolja.

 

IT-védelem

Szoftver videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

izé 2010-06-10 10:32:39

Ha Microsoftnak nagyon elege lesz az ie6 userekből, csak kiad XP-re egy biztonsági frissítást ami telepítteti a 8-at. És akkor majd sipákolhatnak a vállalatok:D.

Widget 2010-05-11 23:03:43

Gondolat: és még akkor hozzá kell tenni, hogy most a nyolc idején rengeteg oldal rendelkezik csak IE8 alatt látható tartalommal. Szóval kell ez, mint egy falat kenyér.

Gondolat 2010-05-10 20:34:54

nekem pedig éppen az a tapasztalatom, hogy a legtöbb oldal csak IE alatt fut 100%-osan...

Rudi 2010-05-10 14:52:07

Az a baj az Internet Explorerrel, hogy köszönöviszonyban sincs az internettel. (Itt természetesen a webes szabványokra gondolok.)

Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy nagyon jó az Irfanview, tud diavetítést, átmeneteket, lehet tömeges konvertálás/átnevezést csinálni vele, csak a jpg képeket nem lehet megjeleníteni vele. Aha, akkor köszi....

Egy böngésző elsősorban internetezésre van, tehát a legfontosabb, hogy a weboldalakat jól megjelenítse. Ennyi. Minden más csak extra.

jöhetmehet 2010-05-05 23:42:33

bizony. Én nem voltam oda a 6-ért, de fent volt: nemrég frissítettem és nagyon kellemeset csalódtam!!!!

manofwar 2010-05-04 23:25:21

nem volt olyan rossz azért az a 6, de ahelyett voltak jobb alternatívák - most viszont a 8 mellett már nincsenek, mert felzárkózott a mezőnybe és erős lett önmagában. :)

Cefet Retek 2010-05-04 20:18:14

A hatossal azért vitába szállnék, kedves manofwar... :D :D :D
Viszont a nyolcas teljesen rendben van, engem ez térített vissza (valahol a négyes explorernél kezdtem alternatívákat keresni).

Nem eszi meg a memóriát mint a róka, nem olyan barátságtalan és puritán mint a Chrome, engem meg nem érdekel, kit vagy mit divatos épp pocskondiázni, azt használom, ami a legkényelmesebb. :)

manofwar 2010-05-04 19:30:37

a hat is jó volt, de a nyolc a legjobb!

Megosztás 2010-05-04 18:40:16

Én a 6-tal hadilábon álltam, de a 8 tuti :)

szellemkirály 2010-05-04 00:22:42

IE8 FTW! Mindenképp érdemes frissíteni rá :)
Nyew See: nálunk is hasonló a helyzet, szüleim csak az explorert tudják kezelni, de múltkor felraktam nekik az újat, azóta pedig sokkal nyugodtabban alszom és ha otthon netezem, akkor is nyugodtabb vagyok :D

Nyew See 2010-05-03 18:33:52

@Én

Az én anyám hasonlóan nyomja, bár ő pont a kék e betűhöz van hozzánőve. Mondjuk mióta az IE8 van a gépén, nyugodt vagyok felőle, hogy nem kell menni vírust irtani meg újratelepíteni, mert nem lesz gáz.

IE6-ot a temetőbe kampány szerintem is jó lenne. De nem csak a cégeket, hanem a magánembereket is rá kéne venni... Vajon Anyámnál ki upgrade-elt?

Cikky 2010-05-01 07:26:50

Osszátok csak az észt, de azért jusson eszetekbe, hogy jópár éve az IE6 volt az überkirály browser, és fejlesztőcégek hada ezrével írta a vállalati alkalmazásokat, amelyek IE6-ra épültek.

A mi cégünknél is csak most lesz az átállás IE8-ra, mert előbb 17 db rendszert kellett átírni, hogy IE8-on is normálisan működjön. (Ennyit a híres Microsoft-féle kompatibilitásról.)

PontPontVesszőcske 2010-04-30 17:13:06

Éljenek az "agyoniskolázott" munkáltatók és éljenek a lusta rendszergazdák!

Én 2010-04-30 15:14:08

Sokan vannak úgy, hogy már az is nagy szó ha valami böngészővel csatlakozni tudnak a netre. Apámat odaültetem firefox elé, de azt is csak onnan tudja hogy böngészésre van, hoyg róka a jele és én is ezzel szoktam. Ha azt mondanám neki indítsa el az operát vagy a chrome-ot akkor csak sasolna. Sokan egyszerűen azt se tudják, hogy van más alternatíva és úgy vannak vele, hogy ha ezt kapták a vindózhoz, akkor ez az explorer biztos jó arra, amire tervezték.

Tomi 2010-04-29 12:31:38

Szerintem akinek IE6-os van a számítógépén, az ne váltson IE 8-asra!!!

hmolnarj 2010-04-29 09:39:50

@T-Duck: én megvettem :D

T-Duck 2010-04-28 19:22:40

Nem is tudom, szerintem az IE6 használata ma már egyszerűen ciki. Csak azok használják akik évente kétszer nyúlnak a gépükhöz...

Kéne csinálni egy olyan reklámot, mint annak idején az a dohányzásról leszoktató dolog ("nem félsz, hogy égsz") :-))))))))

Hé, haver, IE8-ra válts
IE6-tal netezni oly gáz
Kétezertíz elmúlt, tudhatod
Az IE8-at is használhatod.

Vagy ilyesmi :-)))))))

Tamás 2010-04-28 14:47:35

Windows 7-en csak IE8 van (Vista-n IE7), tehát már rég nem használom a 6-ost. A megoldás igen egyszerű. Egy script írása, amely leellenőrzi, hogy milyen verziót használ, és ha IE6, akkor felhívni rá a figyelmet, hogy frissíts. Ezt lehetne alkalmazni pl. Apeh, KSH, és egyéb olyan oldalon, ahol cégeknek készült. Rögtön váltanának. A többi böngészőt nem ellenőrzi (persze, ha akarja, akkor beleépíti)

Dino 2010-04-28 12:16:31

Teljesen hihetetlen, hogy az emberek képtelenek a váltásra - saját weboldalam statisztikáiban is látszik, hogy még mindig sok az IE6 felhasználó. Magam is beszéltem olyannal, aki attól félt, hogy ha vált, akkor minden rosszabb lesz (!!!!), pedig akár lehet ugyanúgy Internet Explorerre váltani, csak épp a legfrissebbre! Oké,m hogy máshogy néz ki kicsit, de 2 perc hozzászokni, ráadásul jóval biztonságosabb és gyorsabb az IE6-nál. HAHÓ, ha ezt most IE6-on olvasod, nem töltenél le most egy 8-ast? :-)

DocHoliday 2010-04-28 10:09:04

A szűk látókörű munkáltatók addig kényszerítik az alkalmazottaikat az IE6 használatára, amíg valami féreg tönkre nem teszi esetleg a teljes céges hálózatot. Akkor talán váltanak, de ebben sem vagyok teljesen biztos.
Amíg a cégek a régi gépeiket le nem cserélik, addig marad rajta az XP, s vele együtt esetlegesen az IE6 is. Ezt a dolgot majd a gépek teljes generációváltása oldhatja csak meg.

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle