.üzlet

Autorunra utaznak a vírusok

írta PC World, 2010. március 11.

Kategóriák:
IT-védelem, Biztonság

Címkék: vírus, toplista, eset, conficker, autorun

Egyre több számítógépes vírus használja ki a Windows automatikus futtatás lehetőségét, a legtöbb fertőzésért felelős Conficker stopposként utazik az autorun típusú károkozók hátán.

Az ESET minden hónapban összeállítja a Magyarországon terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melynek elemzése mindig tanulsággal szolgálhat a felhasználók számára. A magyar lista első helyén tavaly október óta a Conficker áll, amely leggyakrabban az operációs rendszer frissítésének hiányát és a gyenge admin jelszavakat kihasználva terjedt. E mellett a féreg azonban egyre többször kerül a számítógépre úgy, hogy egy másik, a Windows automatikus futtatási lehetőségét kihasználva terjedő kártevő tölti le az internetről. Miután az autorun típusú vírus megfertőzte a külső eszköz automatikus indítófájlját, az USB kulcs számítógépbe való illesztésekor már a hírhedt féreg is letöltődik az internetről, és megfertőzi a rendszert.

 

spam-botnet.jpg

A Conficker azonban nem egyedi példa, úgy tűnik, hogy a bűnözők előszeretettel használják ki, hogy a legtöbb felhasználó nem tiltja le az automatikus futtatást a Windows operációs rendszerek alatt. A februári toplistán így több olyan kártevő is található, mely ezt a funkciót használja ki.

A lista második helyét az online játékok jelszavainak megszerzésére és továbbítására specializálódott PSW.OnLineGames.NNU trójai tartja. Ez a kártevő billentyűleütés-naplózóval (keylogger) rendelkezik, és gyakran rootkit komponense is van, ami jelentősen megnehezíti a kártevő detektálását.

A jól ismert szereplők mellett pedig ezúttal is találunk egy újoncot a tízes listán, ez pedig a AutoRun.IRCBot trójai, amely a megtámadott gépen a Windows könyvtárban egy állományt hoz létre, majd a Registryben gondoskodik annak automatikus lefuttatásáról. Működése során hátsó ajtót nyit a megtámadott számítógépen, ezzel pedig veszélyezteti a felhasználó adatait, jelszavait.

Végezetül következzen a részletes toplista. Az ESET több százezer magyarországi felhasználó visszajelzésein alapuló statisztikája szerint 2010 februárjában az alábbi 10 károkozó terjedt a legnagyobb számban hazánkban. Ezek együttesen 28,26 százalékot tudtak a teljes tortából kihasítani maguknak.

 

A legelterjedtebb kártevők a következők:

1. Win32/Conficker féreg
Elterjedtsége: 6,50 százalék

Működés: A Win32/Conficker egy olyan hálózati féreg, amely a Microsoft Windows MS08-067 biztonsági bulletinben tárgyalt hibát kihasználó exploit kóddal terjed. Az RPC (Remote Procedure Call), vagyis a távoli eljáráshívással kapcsolatos sebezhetőségre építve a távoli támadó megfelelő jogosultság nélkül hajthatja végre az akcióját. A Conficker először betölt egy DLL fájlt az SVCHost eljáráson keresztül, majd távoli szerverekkel lép kapcsolatba, hogy azokról további kártékony kódokat töltsön le. Emellett a féreg módosítja a host fájlt, ezáltal számos vírusvédelmi webcím is elérhetetlenné válik a megfertőzött számítógépen.

A számítógépre kerülés módja:
változattól függően a felhasználó maga telepíti, vagy pedig egy biztonsági résen keresztül felhasználói beavatkozás nélkül magától települ fel, illetve automatikusan is elindulhat hordozható külső meghajtó fertőzött Autorun állománya miatt.

2. Win32/PSW.OnLineGames trójai
Elterjedtsége: 4,08 százalék

Működés: Ez a kártevőcsalád olyan trójai programokból áll, amelyek billentyűleütés-naplózót (keylogger) igyekeznek gépünkre telepíteni. Gyakran rootkit komponense is van, amelynek segítségével igyekszik állományait, illetve működését a fertőzött számítógépen leplezni, eltüntetni. Ténykedése jellemzően az online játékok jelszavainak begyűjtésére, ezek ellopására, és a jelszóadatok titokban történő továbbküldésére fókuszál. A távoli támadók ezzel a módszerrel jelentős mennyiségű lopott jelszóhoz juthatnak hozzá, amelyeket aztán alvilági csatornákon továbbértékesítenek.

A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga telepíti.

3. INF/Autorun vírus
Elterjedtsége: 3,72 százalék

Működés: Az INF/Autorun egyfajta gyűjtőneve az autorun.inf automatikus programfuttató fájlt használó károkozóknak. A kártevő fertőzésének egyik jele, hogy a számítógép működése drasztikusan lelassul.

A számítógépre kerülés módja: fertőzött adathordozókon (akár MP3-lejátszókon) terjed.

4. Win32/Agent trójai
Elterjedtsége: 3,70 százalék

Működés: Ezzel a gyűjtőnévvel azokat a rosszindulatú kódokat jelöljük, amelyek a felhasználók információit lopják el. Jellemzően ez a kártevőcsalád mindig ideiglenes helyekre (például Temp mappa) másolja magát, majd a rendszerleíró-adatbázisban elhelyezett Registry kulcsokkal gondoskodik arról, hogy minden rendszerindításkor lefuttassa saját kódját. A létrehozott állományokat jellemzően .dat, illetve .exe kiterjesztéssel hozza létre.

A számítógépre kerülés módja:
a felhasználó maga telepíti.

5. Win32/Injector trójai
Elterjedtsége: 2,46 százalék

Működés:
A Win32/Injector trójai olyan Registry bejegyzéseket, illetve külön állományokat hoz létre a számítógép megfertőzésekor, amelyek egy esetleges újraindítást (bootolást) követően aktivizálják a kártevő kódját és gondoskodnak annak automatikus lefuttatásáról. A Windows System32 mappájában (alapértelmezés szerint C:\Windows\System32) található wsnpoem, illetve ntos.exe árulkodó jel lehet. A megtámadott gépen hátsó ajtót nyit, és a newvalarsrent.ru weboldalhoz csatlakozik, ahonnan további fájlokat próbál meg letölteni. Rootkit komponenssel is rendelkezik, működése során fájlokat rejt el a fájlkezelő alkalmazások elől (pl. EXPLORER, FAR MANAGER), még akkor is, ha ezek nincsenek ellátva rejtett attribútummal.

A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga telepíti.

6. INF/Conficker vírus
Elterjedtsége: 2,21 százalék

Működés: Böngészés során, amennyiben az autorun.inf fájl valamely egység főkönyvtárába kerül, a betöltő eléri, hogy a kártevő kódja induljon el. Vagyis az INF/Confickernek az a szerepe, hogy betöltse magát a Win32/Conficker kártevőt.

A számítógépre kerülés módja: fertőzött weblapról, vagy külső eszközön keresztül.

7. Win32/VB.EL féreg
Elterjedtsége: 1,89 százalék

Működés: A VB.EL (vagy más néven VBWorm, SillyFDC) féreg hordozható adattárolókon és hálózati meghajtókon terjed. Fertőzés esetén megkísérel további káros kódokat letölteni az 123a321a.com oldalról. Automatikus lefuttatásához módosítja a Windows Registry HKLM,SOFTWARE\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Run bejegyzését is. Árulkodó jel lehet a sal.xls.exe állomány megjelenése a C: és minden további hálózati meghajtó főkönyvtárában.

A számítógépre kerülés módja: fertőzött adattároló (USB kulcs, külső merevlemez stb.) csatlakoztatásával terjed.

8. Win32/Autorun.IRCBot féreg
Elterjedtsége: 1,43 százalék

Működés: Az interneten vagy lokális hálózaton terjedő kártevők elsődleges célja, hogy egy másik számítógépet fertőzzenek meg. Nincs ez másként a Win32/AutoRun.IRCBot trójai esetében sem, amely a megtámadott gépen a Windows könyvtárban egy állományt hoz létre, majd a Registryben gondoskodik annak automatikus lefuttatásáról. Működése során hátsó ajtót is nyit a megtámadott számítógépen. Ezzel a támadók teljes mértékben átvehetik a számítógép felügyeletét, így akár alkalmazásokat futtathatnak, állíthatnak le, állományokat tölthetnek le/fel, jelszavakat, hozzáférési kódokat tulajdoníthatnak el.

A számítógépre kerülés módja: fertőzött weblapról vagy külső eszközön keresztül.

9. Win32/TrojanDownloader.Bredolab.AA trójai
Elterjedtsége: 1,29 százalék

Működés: A Win32/TrojanDownloader.Bredolab.AA egy olyan trójai program, mely távoli oldalakról további kártékony kódokat tölt le és hajt végre. Futása közben a Windows, illetve a Windows/System32 mappákba igyekszik új kártékony állományokat létrehozni. Emellett a Registry adatbázisban is bejegyzéseket manipulál, egészen pontosan kulcsokat készít, illetve módosít a biztonsági támogatás-szolgáltató (SSPI - Security Service Provider Interface) szekcióban. Ez a beállítás felel eredetileg a felhasználó hitelesítő adatainak továbbításáért az ügyfélszámítógépről a célkiszolgálóra.

A számítógépre kerülés módja:
a felhasználó tölti le és futtatja.

10. WMA/TrojanDownloader.GetCodec.gen trójai
Elterjedtsége: 0,98 százalék

Működés: Számos olyan csalárd módszer létezik, melynél a kártékony kódok letöltésére úgy veszik rá a gyanútlan felhasználót, hogy ingyenes és hasznosnak tűnő alkalmazást kínálnak fel neki letöltésre és telepítésre. Az ingyenes MP3 zenéket ígérő program mellékhatásként azonban különféle kártékony komponenseket telepít a Program Files\VisualTools mappába, és ezekhez tucatnyi Registry bejegyzést is létrehoz. Telepítése közben és utána is kéretlen reklámablakokat jelenít meg a számítógépen.

A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga telepíti.

tovább a főoldalra »

küldje tovább! nyomtatás

Írja le gondolatait a témáról!

Vélemény írása

Név: Kód:


4
moonman
2010-03-18 09:13:31
de ugyanúgy veszélyes, ne okoskodjál már te nagyon buta

3
Tamás
2010-03-12 21:06:04
Hogy a fenébe lenne már veszélyes, ha nem indul el automatikusan akkor nem fogja megfertőzni, sőt a mai vírusirtók már automatikusan le ellenőrzik a cserélhető lemezt (ha be van állítva).

2
moonman
2010-03-12 12:43:41
de attól még ugyanúgy veszélyes

1
Tamás
2010-03-11 19:27:35
Windows 7-en már nem veszélyes, mivel pendrive-ról nem lehet automatikusan futtatni programokat.

Vélemény írása

Tematikus oldalaink
Tanácsadóink

további cikkek...

Hálózatbiztonság: nincs tökéletes védelem

Kockázatosnak tűnhet azok számára, akik dolgoznak vele, de a felhasználók ebből semmit sem érezhetnek.

Höltzl Péter, Balabit IT Security

Szexi telefonok Valentin napra

Mit is ajándékozhatna egy technológia megszállott kedvesének, mint egy menő telefont.

Erős Lászó, Gigaset Communications GmbH

Kérdezzen ön is a szakértőtől!

Közvélemény
Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Informatikai Blogok

"Tudtátok-e, hogy a szeptemberi Macworld magazin borítójának mi a története?"

Kereskedelmi FM rádiónak még nem volt ekkora lefedettsége. Eddig csak a közszolgálati...

"A Microsoft publikálta a Macintosh-ra szánt 2011-es Office videóját."

 Nem az az érdekes, hogy megjelent, - bár sokan azt gondolják hogy júliusban nem jelentünk...

"Egy adapter segítségével alakítható át a médialejátszó"

"Vannak mindig olyanok akik mindenből a legfrissebb verzióra törekednek. Azoknak most...