A Windows 7 padlóra küldi a Vistát

Az IDC előrejelzése szerint a Windows 7 megjelenése után eltűnhet a Vista, míg az XP 2013-ban is 8,4 millió példányban kellhet el. A ScriptLogic felmérése szerint azonban a cégek nem kapkodják el a váltást.

Kategóriák: Pénz a netről, Operációs rendszer, Kereskedelem

Szerző: Molnár József 2009. július 13.

Az IDC nyilvánosságra hozott friss jelentése szerint a Windows 7 megjelenése drasztikusan fog hatni a Vista eladásaira, amelynek ráadásul még az elődjével is meg kell majd küzdenie - írja az amerikai PC World. A piackutató cég előrejelzése szerint a Microsoft új operációs rendszerének megjelenése után egy évvel már a Windows 7 fogja adni a céges eladásoknak közel a felét (49,5 százalék) 58 millió példánnyal, míg a Vista csak 18 millió megrendelést remélhet (15 százalék). Az operációs rendszert még a 2001-es XP is megelőzi majd: az IDC szerint esetében a céges megrendelésekből 41 millió (35 százalék) kópia találhat gazdára 2010-ben.

 

 

xpvistawin7.jpg


Ha a piackutató elmondása alapján egy kicsit továbbutazunk az időben, akkor még drasztikusabbá válik a Vista felszívódása. 2011-ben előrejelzésük szerint a Windows 7 már a megrendelések 75 százalékát fogja adni, ami mellett a Vista csak 5 százalékot remélhet. Így az IDC kalkulálása alapján 2012-re teljesen eltűnhet a Windows Vista, miközben az XP abban az évben még 15 millió példányszámot remélhet, 2013-ban pedig 8,4 millió fogyhat belőle. Ekkora már a Windows 7 fog dominálni, ami 95 százalékát fogja adni a Microsoft céges kliens oldali operációs rendszer eladásainak.

A gazdasági krízis lassítja az átállást?

Az IDC előrejelzésének egy kicsit ellentmond a ScriptLogic 1100 rendszergazda között végzett felmérése, amely alapján a cégek nem kapkodják el a váltást. A válaszadóknak 59,3 százaléka úgy nyilatkozott: nem tervezi a közeljövőben a Windows 7-re való átállást. Ami mellett 34 százalékuk 2010-re kíván váltani, 5,4 százalékuk pedig már idén bevezeti a Windows 7-et. Igaz, a Microsoft szempontjából a 34 százalék is jó eredmény lenne, hiszen teljesülhetnének az IDC előrejelzései.

Érdekesség, hogy a halasztók az indoklásnál elsősorban nem a Vistánál gyakran hangoztatott kompatibilitási problémákat mondták, sokkal inkább a gazdasági válságot nevezték meg elsőrendű akadályként. 42,7 százalékuk elmondása alapján ugyanis az átállást idő és anyagi természetű gondok hátráltatják, míg a kompatibilitási gondok csak 39,1 százalékot kaptak. Az operációs rendszer váltás (8,4 százalék), a hardveres infrastruktúra hiánya (7,5 százalék), és a migrációs nehézségek (2,2 százalék) sokkal ritkábban szerepeltek az indoklások között.

A Windows 7 elterjedését visszaveheti az is, hogy a ScriptLogic felmérése alapján a vállalatok leginkább (34,8 százalék) a szoftvervásárlásokon és a termékfrissítéseken spórolnak. E mellett 29,2 százalékuk virtualizációs megoldásokkal igyekszik infrastruktúráját hatékonyabbá tenni, 20,6 százalékuk a munkaerő-felvételt fagyasztotta be, s csak 14,5 százalékuknál nem változott, vagy nőt az informatikai költségvetés. A napjainkban egyre inkább teret nyerő szoftver, mint szolgáltatás (SaaS) megoldásokat egyelőre csak 0,9 százalékuk vezette be.

 

Cimkék: win7, windows 7, vista, xp, idc
Pénz a netről

Operációs rendszer videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

hmolnarj 2009-07-16 10:02:58

J.Danci a lap alján: "A HírMax cikkek mindegyike fiktív. A fiktív azt jelenti, hogy nem valós, kitalált, a fantázia szülte, ráadásul nem is igaz."

gahen 2009-07-15 08:23:06

Jó friss hírt linkeltél be.

J.Danci 2009-07-14 22:21:13

ezt a ggole-n találtam

J.Danci 2009-07-14 22:19:48

ezt olvassátok el negyon érdekes:::::::::::::::
http://www.hirmax.net/cikk/a-windows-8-lesz-az-utolso

Legfrissebb hozzászólások

Nyomtatás okostelefonról az új...
"Ez mekkora jó!:) "

2012-02-03 21:19:50

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle