A Windows 7 megelőzte a Vistát

A Gemius magyarországi statisztikái szerint az XP után immár a Windows 7 a második legnépszerűbb operációs rendszer.

Kategóriák: Sikersztori, Operációs rendszer

Szerző: Molnár József 2010. január 27.

A Gemius magyarországi statisztikát szerint a Windows 7 körülbelül 3 hónappal a megjelenése után megelőzte a sokat kritizált elődjét. A hazai gépeknek ugyanis 8,41 százalékán immár Windows 7 fut, amely mellett a Vista csak 8,18 százalékot tudhat magáénak. Érdekesség, hogy a Gemius adatai szerint a Microsoft legújabb rendszerén kívül szinte mindegyik operációs rendszernek csökkent a részesedése. Az elmúlt héthez képest a Windows XP 0,06 százalékot, a Vista 0,18 százalékot vesztett piaci részesedéséből, amely tendencia az elmúlt hetekben is jellemezte a hazai helyzetet. Így a Windows 7 e heti előzése szinte előre borítékolható volt.

 

win7-magyar.jpg 

A Windows 7 októberi premierje

 

Közkeletű vélekedés ugyanakkor, hogy a Microsoft legújabb operációs rendszerére leginkább a Vista tulajdonosok térnék át. Ezt a hazai adatok nem támasztják alá, hiszen a Windows 7 megjelenése óta a Vista 1 százalékot vesztett részesedéséből (9,3 százalékról 8,3 százalékra), míg az XP-nek egy kicsivel több, mint 4 százalékos csökkenést kellett elkönyvelnie (85,59 százalékról 81,81 százalékra). Mindemellett valószínűleg egy ideig hazánkban a Windows XP lesz továbbra is a legnépszerűbb operációs rendszer, de immár a Windows 7 lépett elő fő trónkövetelőként.

Sikersztori

Operációs rendszer videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

DocHoliday 2010-02-04 11:42:23

A Win7-es valóban jól sikerült, gyors és stabil. Ami miatt én mégsem használtam eddig sem a Vistát sem pedig a Win7-est, az az, hogy az XP-hez képest megváltozott hangkezelés miatt nem használható teljes értékűen a munkámhoz eddig használt professzionális hangszerkesztő, vágó alkalmazás, aminek ára új korában több százezer forint volt. Vista alatt egy patch-el 90%os működésre lehetett bírni, de Win7-es alatt sehogyan sem. Úgyhogy a cégnél és otthon is marad az XP, ameddig új gépekre nem lesz szükség. Hogy utána miként fogjuk használni a szoftvert, az a jövő kérdése marad. Talán a két op. rendszer egymás mellé telepítése lehetne a megoldás.

Paige 2010-02-01 12:08:43

Király ez a Win7! A VISTA-n még az egerem is szaggatott, és mikor felraktam kérés nélkül leformázott egy meghajtót. Arról h elérjem régi XP-met teljesen.. az csak leányálom volt. A Win7 nem szaggat, sőt hihetetlenül gyors, megy rajta minden, már csak 1 problem van vele: a biztonsága. Talán csak én vagyok így vele, de a hálózati beállítás szinte lehetetlen, mindenkit tilt. Fél óráig állítgattam, mire végül pingelni tudtam a másikat, de kapcsolat valamiért akkor se volt... Szal az XP jobb, de ezek miatt a gyors ablakátrendezések, a start menü miatt marad a win7.

phoenix_art 2010-01-27 18:02:07

balint96 -> go away....

Egyébként meg a pcworld igazán figyelhetne a munkájára, nem elég, hogy az évekkel ezelőtt is jelzett sorkizárt szövegek alkalmazását még máig nem ismerik, a mai nap csupán 2 új cikkbe olvastam bele, mindkettőben helyesírási hiba. A sok nyálas win7-et reklámozó cikk halmozása helyett az alap dolgokkal kellene cikk írása előtt foglalkozni. Szerintem.

balint96 2010-01-27 17:18:17

Go Seven!

Legfrissebb hozzászólások

Nyomtatás okostelefonról az új...
"Ez mekkora jó!:) "

2012-02-03 21:19:50

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle