A Microsofté lesz a RIM?

2012 első nagy durranása lehet a RIM felvásárlása. Az Amazon, valamint a Nokia és a Microsoft is a kérők között van.

Kategóriák: Pénz a netről

Szerző: Molnár József 2011. december 21.

Az idei év nem úgy alakult, ahogy azt a RIM szerette volna. A táblagépük megbukott, ráadásul az okostelefonok piacán is visszaesett a részesedésük. Sajtóértesülései szerint így a gyengélkedő kanadai cég felett már megjelentek a héják. A Microsoft, a Nokia és az Amazon is szeretné házán belül tudni a Blackberry készülékek gyártóját.

 

Blackpad
Blackpad


A Reuters értesülései szerint például az Amazon már nyáron tárgyalásokat folytatott a RIM-mel egy lehetséges összeolvadásról, ám a megbeszélések nem jutottak el odáig, hogy Jeff Bezos cége ajánlatot tegyen. A hírügynökség "témában járta" informátorainak az elmondása alapján ráadásul még az sem biztos, hogy egyáltalán összegek valaha is szóba kerültek.

A Wall Street Journal ezzel párhuzamosan másik két kérőt nevesített meg. Információik szerint a Microsoft és a Nokia az elmúlt hónapokban körbeudvarolta a kanadai céget, így akár az is elképzelhető, hogy hamarosan a közös ajánlatukat is megteszik. Még akár úgy is, hogy a lap írása szerint eddig még csak informális tárgyalások folytak ez ügyben.

Jim Balsillie és Mike Lazaridis a RIM két ügyvezetője egyébként a legutóbbi pénzügyi jelentésük során úgy nyilatkoztak, hogy már több tényező is vizsgálnak, miként lehetne kihúzni a gödörből a céget. E során felmerült az operációs rendszerük külső partnereknek való licencelése is. Sőt elmondásuk szerint az új BlackBerry rendszer csak 2012 második felében érkezik majd, amely időpontig a szakértők szerint a kanadai cég biztosan kivár.

microsoft

microsoft videó

rim galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

Legfrissebb hozzászólások

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Júliustól sokkal olcsóbb mobil- és...
"HM-Hm kérdés Magyarország bent van az EU-ban jogilag §,,vagy csak..."

2012-03-30 09:05:59

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle