A hackerek rászálltak az Intelre

Az informatikai nagyvállalatok ellen elkövetett támadásokkal kapcsolatos hírek folyamatosan újabb és újabb incidensekre világítanak rá. Már az is biztos, hogy a támadásokból az Intel sem maradt ki.

Kategóriák: IT-védelem, Biztonság

Szerző: Kristóf Csaba 2010. február 25.

Az Intel megerősítette azokat a híreket, amelyek arról szóltak, hogy a cég sem maradt ki az olyan típusú, nagyszabású támadásokból, amelyek az utóbbi időszakban meglehetősen nagy port kavartak. Az események láncolata akkor vette kezdetét, amikor a Google bejelentette, hogy a rendszereit egy külső, Kínából kezdeményezett támadás érte. Nem sokkal később arra is fény derült, hogy ez a nagyszabású incidens a Google mellett legalább további harminc nagyvállalatot érintett. Ezek között informatikai cégek is voltak, hiszen például az Adobe, a Juniper Networks és a Symantec is a célpontok közé tartozott. Ezen biztonsági események egyik mozgatórugója egy Internet Explorerben felfedezett - azóta a Microsoft által már soron kívül orvosolt - sérülékenység volt.

A Google-féle ügy januári nyilvánosságra kerülésekor az Intel nem szerepelt azon a listán, amely a célkeresztbe került vállalatok nevét tartalmazta. Ennek ellenére a napokban mégis olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Google rendszereit sújtó incidensekkel egy időben az Intel infrastruktúráját is kiszemelték maguknak a támadók, akik szorgalmasan próbálkoztak a hekkeléssel. Az Intel mindezt megerősítette.

Természetesen az Intelnek - hasonlóan a többi nagyvállalathoz - folyamatosan szembe kell néznie a számítógépes bűnözők támadásaival. Ezek célja lehet ipari kémkedés, "egyszerű" hekker akció, de egy jelentés szerint nem ritka, hogy maguk a végfelhasználók próbálnak kárt okozni.

Az Intel az alvilági akciókkal kapcsolatban egyelőre csak annyit közölt, hogy azok idén januárban következtek be. Arról azonban nem kívánt beszámolni, hogy az incidensek végül okoztak-e tényleges károkat, és hozzájárultak-e bizalmas valamint titkos adatok kiszivárgásához. "Az információinkat annyira bizalmasan kezeljük, amennyire csak lehetséges." - vázolta a helyzetet nem túl bőbeszédűen Chuck Mulloy, az Intel szóvivője. Majd hozzátette, hogy az Intelt ért támadásoknak semmi köze sincs a Google esetében bekövetkezett incidensekhez. A szóvivő szerint az időbeli egybeesés csak a véletlen műve.


A hír a Computerworld biztonság rovatában jelent meg.

Cimkék: biztonság, hacker, intel
IT-védelem

Biztonság videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Nyomtatás okostelefonról az új...
"Ez mekkora jó!:) "

2012-02-03 21:19:50

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle