A Google végül behódolt Kínának

A kínai felhasználók elsőként újra a Google cenzúrázott oldalával fognak találkozni.

Kategóriák: Internet, Pénz a netről

Szerző: Molnár József 2010. június 29.

Az év elején hatalmas sajtóvisszhangot kapott a Google és Kína közötti pengeváltás, mikor a keresőcég az ázsiai országból érkező hacker-támadásokat követően bejelentette: nem hajlandó a továbbiakban cenzúrázni a kínai kereséseket. A gyakorlatban ezt egy átirányítással oldották meg, a Google.cn látogatóit automatikusan átterelve a nem cenzúrázott, hongkongi keresőre.

 

 

Google.cn
Google.cn



A Google harcias hevülete azonban a jelek szerint június végére eltűnt, mivel David Drummond a keresőcég jogi képviselője egy blogbejegyzésben bejelentette, hogy a kínai kormányzat felháborodása és a tervezett ellenlépések miatt megszüntetik az automatikus átirányítást. Helyette a kínai szárazföldről érkező látogatók a cenzúrázott keresőhöz fognak érkezni, ahonnan lehetőségük lesz áttérni a hongkongi szerverre. Feltéve, ha figyelembe veszik a lentebb erre figyelmeztető hivatkozást.

A tervezett ellenlépések egyébként meglehetősen kemények lettek volna, mivel a kínai kormányzat az átirányítás miatt azzal fenyegette meg a Google-t, hogy nem hosszabbítja meg a június 30-án lejáró ICP (Internet Content Provider) licencét. Ennek következtében elsötétült volna a Google kínai oldala, s így értékes piacot veszítettek volna el. "Az elkövetkező napokban teljesen felhagyunk az átirányítással, a Google új kínai főoldalát kínálva a felhasználóknak. Ezzel párhuzamosan újra elküldtük az ICP licenc megújulási kérelmünket az új szemléletünk jegyében" - írja David Drummond.

 

Audioszerkeszt?

Legfrissebb videó

google galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

mr 2010-06-29 15:07:56

Itt a Kínai kormányról és velük járó tökéről és piaci részesedésről van szó nem pedig a Kínai polgárokról és azok létszámáról.

daylienn 2010-06-29 13:10:58

Miért? Miért fontos ennyire Kína? Mert sokan vannak? Na és? A fizetéseik meg annyira a béka sgge alatt vannak, hogy erősen kétlem, hogy annyira visszajönne a a hirdetések ára, mint egy nyugati országban.

És akkor még a 100%-os VÁM-ot fel sem hoztam.

Nem értem.

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle