A Facebook mindent visz

A világ leglátogatottabb oldalait gyűjtötte össze a Google.

Kategóriák: Fókusz Üzlet, Kommunikáció, Kommunikáció

Szerző: Turcsán Tamás 2010. május 28.

Az 1000 leglátogatottabb oldal listáját a Facebook vezeti napi 570 millió látogatóval, úgy hogy a listát készítő Google nem szerepel egyáltalán a listán. A top 1000 site közé bekerülni egyáltalán nem kis feladat, ugyanis a sereghajtó Virginmedia is legalább 4,1 millió egyedi látogatóval rendelkezik.

A lista első 300 tagja ennél is komolyabb feltételt teljesít, a napi 10 millió látogatójával, s természetesen ebből 120 weboldal a 20 milliót is meghaladó látogatottságnak örvend.

Az igazi királyok persze meghaladják a 100 milliós látogatottságot is, ezek összesen csupán 14-en vannak, bár akad 5-6 olyan feltörekvő oldal, amely hamar elérheti a 100 milliós álomhatárt.

Nézzük kik is vannak a lista végén. A németek iWiW-szerű közösségi oldala MeinVZ a 998-adik, míg a korábban emlegetett Virginmedia pont az ezredik. 993-ik az NFL.com,

A 10 milliósok listáján a Symantec, a Hulu és a Nokia.com, s a Gamespot.com lehet ismerős, míg a 20 milliósok között olyan ismerősökre leltünk mint az AVG, a Dell, és a Mapquest.
Meglepő lehet, hogy az e-bay.de a 94.-ik, s a Wikimedia 89.-ik.  A HP.com jóval megelőzi a NYtimes-t, A CNN-t többen nézik mint a Skype oldalát, s a Linkedin-t csak kicsivel előzi meg a Blogger.

Az IMDB mozi adatbázisát ugyanannyian (45 millió) használják, mint a BBC oldalát, s az Orkut közösségi oldalt, illetve a Rapidshare-t.

A Hotmail megelőzi (60 millió) a Flickr-t, az Apple.com 72 millió látogatóval huszonhatodikként a MySpace-el versenyez s egy kicsit előttük jár az ebay.com.

100 millió alatt rekedt a Twitter, amely főleg ázsiai oldalak között foglalja el a 18-ik pozíciót.

A 100 millió feletti oldalak 14-es listáját egészben közöljük, amihez még nem árt hozzászámolni a Google-t valahol az első, második helyen.

1. facebook.com     – 540 millió
2. yahoo.com      - 490 millió
3. live.com         - 370 millió
4. wikipedia.org     - 310 millió
5. msn.com         - 280 millió
6. microsoft.com     - 230 millió
7. blogspot.com     - 230 millió
8. baidu.com         - 230 millió
9. qq.com         - 170 millió   
10. mozilla.com     - 140 millió
11. sina.com.cn     - 130 millió
12. wordpress.com     - 120 millió
13. bing.com         - 110 millió
14. adobe.com      - 110 millió

A Google magáról nem közölt adatokat, noha az egész lista célja a hirdetők információval való ellátását célozza.

Kommunikáció

Kommunikáció videó

uzlet galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

daylienn 2010-06-09 13:11:45

@steeve443:
Induljunk ki abból, hogy a Bing részesedése valahol 6% körül van, a Yahoo 20% körül, a Google pedig a piac 70%-át harapja. (Ez 2008-as adat, tehát esélyes, hogy azóta jócskán változott a helyzet, de a Yahoo/Bing állása arra enged következtetni, hogy nem nagyon.)

Na mármost, hacsak a Yahoo nem lépett hatalmasat előre, akkor az a 490 millió a 20%-a a keresőpiacnak, tehát, ha a Google csak 60%-on állna, akkor is valahová 1,2 milliárd fölé lehet tenni. :)

steeve443 2010-06-04 00:08:56

hmm...én azért ennyire nem adnék nagy súlyt a guglinak. ha azt vesszük, hogy kb 6 milliárdan élünk ezen a golyón, ebbő, jó, ha 1,5 mdnak van net hozzáférése (harmadik világban kb 80% él, ott azért elég alacsony a net elérés). Ebből a 1,5 mdból ezért nem mindenki otthonról és nem minden nap netezik, úgyhogy simán megfelezhető. 800 millióból, meg van aki guglit, yahoo-t, binget, stb-t használ. Ebből a guglinak úgy 60-70%-a lehet, így 450-550 milló lehet a látogatottsága, tehát valszeg 1. v 2., esetleg 3. helyen lehet.
de lehet, hogy rossz az egész levezetés :-)

Csizmazia István [Rambo] 2010-06-02 12:47:59

A cím: "mindent visz" teljesen jogos ;-)

"Facebook megküldte a hirdetőknek azon felhasználók adatlap id-ját, akik az adott hirdető hirdetésére kattintottak a szájton."
http://webisztan.blog.hu/2010/05/21/ujabb_facebook_botrany_felhasznaloi_adatlapokat_kuldenek_a_hirdetoknek

daylienn 2010-05-29 09:49:15

Ki merne velem fogadni, hogy a Google kb dupla annyi felhasználót gyűjt be, mint a Facebook? :D

És akkor még lehet, hogy keveset mondtam. Hányan is neteznek a világon? Mert vagy 80%-uk biztos megnyitja naponta egyszer-egyszer az oldalt.

Legfrissebb hozzászólások

Nyomtatás okostelefonról az új...
"Ez mekkora jó!:) "

2012-02-03 21:19:50

Egyre rosszabbul cseng a Nokia név
"Nekem még elég jól cseng a nokia név! [sm23]"

2012-01-24 13:24:55

Új fájlrendszerrel érkezik a Windows 8
"Nos ideje már fejlödni valoban,s nem szükségeltetik leragadni a régiek mellettt."

2012-01-18 08:53:59

Csőd szélén libeg a Kodak
"Tanuljuk már meg lefordítani a számokat... $1 billion = $1 milliárd. A billió..."

2012-01-06 21:47:13

Pénteken életbe lép a fehérorosz...
"Hi nem semmi elképzelhetö,még hazánkban is bevezethetik!! Mink sem vagyunk..."

2012-01-05 09:33:52

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle