10 iPhone ötletben látja a jövőt a Kulcs-Soft

Péntek délelőtt megkezdődött a 20 évvel ezelőtt létesült Kulcs-Soft részvényeinek értékesítése a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájában. A számlázó programok hazai szakértője már iPhone programokat is fejleszt.

Kategóriák: Sikersztori, Irodatechnika, Gazdaság

Szerző: Turcsán Tamás 2009. november 02.
A Kulcs-Soft alapító Kulcsár Tibor régi álma valósult meg, amikor az elektronikus tőzsdei kereskedés bevezetése előtti időkben a napi kereskedés kezdetének és végének jelzésére szolgáló, manapság inkább már csak az új részvények ünnepélyes bevezetésekor használt csengőt megszólaltatta.

Az új tőzsdei szereplő sajtótájékoztatón körvonalazta a cég rövid és hosszú távú terveit, amelyben komoly szerepet kap az internet és az iPhone is. Az elnök-vezérigazgató által bemutatott elképzelések a válságban is komoly fejlesztéseket irányoznak elő.

Kulcsár kifejtette, hogy az alaptevékenység – olcsó, magyar irodai szoftverek előállítás - mellett komoly tervei vannak világszerte. A vállalkozás az olcsó internetes marketing eszközeivel kívánja meghódítani azokat az országokat, ahol a modern céges kultúra éppen csak mostanában bontogatja szárnyait. A cég nemzetközi fejlesztéseire koncentráló Key-Soft az elmúlt 2 évben komoly eredményeket mutatott fel az ázsiai régióban, főképp Indiában.



A cég a tőzsdei bevezetéssel olyan fejlesztéseit is szeretné felgyorsítani, amelyek korábban nem tartoztak közvetlenül az alaptevékenységébe. A cég vezetője fantáziát lát az iPhone programokban, hiszen az AppleStore mindennek hasonló esélyeket ad, így egyedi, újszerű alkalmazások piacra dobásával komoly nyereségre tehet szert a fejlesztő. A Kulcs-Soft tervei között is szerepel már néhány ilyen alkalmazás elkészítése, illetve néhány már hamarosan a megjelenés közeli fázisba érkezik.

A Kulcs-Soft nem a tőzsdei jelenlététől várja a fejlesztéseihez és működéséhez szükséges tőkét, a válság hatásait új piacok keresésével és az internetes értékesítés lehetőségeinek jobb kihasználásával szándékozik elkerülni.

A vállalat részvényeinek tőzsdei bevezetése a 2009-es év második részvénybevezetése a Budapesti Értéktőzsdén. (Az első cég a KEG volt, amelynek árfolyama azóta jócskán alulmúlja a bevezetéskori árat.) A Kulcs-Soft részvényeinek pénteki nyitóára 1000 forint volt. A pénteki, első kereskedési napon 1 769 900 Forint napi forgalmat produkált a papír, s a záró ára 800 forint volt, ami a hétfői nyitásban visszaemelkedett 950 forintig több mint kétmillió forintos forgalom mellett.

Sikersztori

Gazdaság videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Epson L200
"Könyvtáraknak kis cégeknek megéri ott, úgy is sokat szoktak nyomtatni. csak..."

2012-05-20 21:13:47

Google+ a cégnél - egy szükséges plusz?
"Ez egy remek cikk, végre leírva is meg tudtam mutatni a főnökeimnek a G+..."

2012-05-08 12:33:57

Mi lesz veled Dropbox?
"Linux kompatibilitást nagyon sajnálom hogy kimaradt a táblázatból (Dropbox pl..."

2012-04-26 13:55:24

Verbatim Executive Portable teszt
"Hm-Hm praktikus,csak az a baj az Alaplapok többsége nem támogatja,nics rajtuk..."

2012-04-04 09:02:55

Hogyan használjuk biztonságosan a...
"Ihaj-Csuhaj Szép kártya??Csunya-buta felhasználoknak?? Müveltebbek kiknek van..."

2012-03-30 09:09:55

Közvélemény

Ön mit kezdene régi, kiöregedett számítógépével?

Megtartom, kiváló lesz másodlagos gépnek
Megpróbálom felújítani a fő komponensek cseréjével
Elajándékozom valamely ismerősnek, családtagnak
Alkatrészenként meghirdetem egy apróhirdetési oldalon
Leadom egy számítógépes bontóban
Lomtalanításkor megszabadulok tőle